"Akinek a szakmai titulusa nem három tagú, az vagy tulajdonos, vagy takarító."

/ ősi Dakota bölcsesség /

Valaki valakinek a valamijére linkelte a "bullshit job title" generátort. Szóval mi legyek ma? Például:

-National Identity Engineer / Nemzeti Önazonosság Tervező (mérnök)

-Human Integration Designer / Emberi Beolvasztás Tervező

-Chief Interactions Analyst / Vezető Kölcsönhatás Elemző

-Forward Creative Representative / Határidős Kreatív Képviselő

A magányos éjszaka után azzal kezdem majd a napot, hogy a tusolás után rögvest készítek egy finom bundás kenyeret, hozzá édes és forró teát, és kiviszem a lapost a konyhába és reggeli közben Bagdi Bellát hallagatok majd. Ma ilyen hangulatom van. Nap közben meg azon igyekszem majd, hogy egyszerűen "csak" jó ember legyek - titulusok nélkül.

Maradék józan eszünk elvesztésének ékes bizonyítékaként megjelenünk a "Miss Kisváros" színe előtt, hogy évtizedes vadházasságunkat törvényes mederbe tereljük...

Egyik dédnagyapámról városi könyvtárat neveztek el, egy ükapám főispán volt, én meg chemtrail-conteo témában vitatkozom a facebookon... örökségleértékelődés.

Majd arról tartok kurzust, hogyan kell leiratkozni egy poszt értesítéseiről.

Évek óta itt lakunk már. Évek óta nem került elő a festőládámból ecset, festék, a törlőrongyok is keményre száradtak már. Ami kép kifért a falakra, azt kitettem, a többi meg a falhoz állítva várja sorsa beteljesültét.

Én is úgy érzem, hogy falhoz állított a sors. Akkor is ezt érzem, ha közben tudom, vagy legalább sejtem, hogy ezt a sorsot magam kovácsoltam ilyenné. A munkaerőpiaci helyzetemre gondolok. Persze ha ma újrakezdeném, akkor egyből gimibe mennék, nem adnám fel az elutasított felvételimet az ELTE BTK-ra, kitanulnám a kulturális antropológiát másodszakon, mostanában pedig memetikával foglalkoznék és más dolgokat is tanulnék. Olyanokat, amiket azért nem tanultam, mert nem volt rá pénzem, ahogy most sincs… Én alakítottam így, nem tehetek felelőssé miatta(m) senkit.

Erről jut eszembe, egy facebookon működő munkakeresős közösség oldalán megosztott (szépecske, de kevéssé valószerű) történetet.

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját. "Úgy értem," -magyarázta a hivatalnok - ''van munkája, vagy csak egy...?" ''persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, ''Anya vagyok."

'Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"- hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyan ebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".

"Mi a foglalkozása?" - kérdezte.

Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom. Csak úgy kibuktak belőlem a szavak. ''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

"Megkérdezhetem," -kezdte a hivatalnok érdeklődéssel- "Pontosan mit csinál ezen a területen?"

Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, Hallottam magam válaszolni: "Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem) Laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak) szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint otthon ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim--13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (egy 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''. Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier!

Engem nem fenyeget az anyaság intézménye, de a történet kapcsán azon kezdtem gondolkodni, hogy a saját tevékenységem milyen módon írhatnám le.

A hajdan volt, hagyományosnak mondott családmodell keretei között APA pénzt keres, anyagi biztonságot és jólétet teremt, autót, házat, nyaralót vesz, és félretesz az iskolákra, meg majd a gyerek házát is meg kell venni. ANYA eközben elvégzi a házimunkát, ellátja APA és a GYERE(ke)K igényeit, biztosítja a családi tűz melegét, spirituálisan összefogja a CSALÁDot és megteremti azt a kisugárzást, amitő a család amúgy tényleg család.

Az egy teljesen más történet, ha megemlítjük ANYA önki/beteljesítő vágyait, amik manapság koránt sem biztos, hogy a háztűz melegéről szólnak.

Na de a manapság ténylegesen működő modellben APA általában nem keres annyit, hogy ANYA "csak" a családdal törődhessen, meg a háztartással, meg a gyerekekkel, meg a spiritualitással meg a háztűz melegével és a kisugárzással és egységgel és harmóniateremtéssel... Neki is dolgozni kell, és a "csak anya" munkák csak ezután jöhetnek. Ez nem tesz jót ANYA és APA egészségének, közvetlenül és közvetetten is kihat a családi békére, a gyerekek mentális fejlődésére, így a jövőre is. 

[...] Eredetileg itt belekezdtem egy fejtegetésbe, de az olyan szörnyűre sikerült, hogy kicenzúráztam. Inkább arra a problémakörre térnék vissza, hogy miként kellene saját magamat definiálnom.

Mondhatnám azt, hogy:

Tudományos kutató, főmunkatárs

vagyok. Legfőbb kutatási területeim a mélyrétegtani és szerkezeti társadalomkritika, a párkapcsolatok és az eltérő családmodellek gyakorlati működése, valamint a véletlenszerűen kiválasztott családok önfenntartó és reproduktív képessége. A kutatás főként terepen, az elméletek gyakorlati alkalmazásával zajlik. Hogy hangzik? No komment...

Na akkor hogy is vagyok? Szarul, és még csak nem is büszkén... Mindemellett egyéb dolgok is vannak. Voltál már úgy, hogy megbízol valakit egy feladattal, megállapodtok és elvállalja, boldogság! Például azért, mert megoldást találtál. Az meg szolgáltatást végez, amiért nem is keveset fizetsz neki. Közben derül ki, hogy csak újabb problémát sikerült gyártanod. Ennek ellenére bizakodsz, aztán kételkedni kezdesz, míg végül erős méreggé alakul a benned lévő érzés: átverve, meglopva érzed magad. Hát így vagyok, és gyűlölöm a kontár munkát meg a kontárokat! Az viszont biztos, hogy én előleget többet egy fillért nem fizetek kivitelezőnek -ez tuti!

A tetőnket kellett javíttatni, le is beszéltük egy mesterrel még tavasszal, most került rá sor. Pár hete felhívtam, hogy akkor aktuális, mikor tudnak kezdeni. Meg is egyeztünk az időpontban, de az elmúlt, a mester pedig elfelejtett minket. Ajánlkozott a következő, egymás kezébe csaptunk, hozzáláttak, előleg, valamit csinálnak, de utólag úgy tűnik, hogy kritikán aluli a teljesítmény. Az illető (erős a késztetésem, hogy névvel, személyes adatokkal kiposztoljam a kontárt) mindkét szomszédunkban félbehagyta a munkát, a felvett előlegekkel meg szépen lelépett. Minket ötven rugóval könnyített meg, költse siratóasszonyokra. Az első mester emberei végül előkerültek, de a már alaposan megcsappant költségvetésünk keretei között kellett helyrehozniuk azt, amit a kontár elkúrt.

Na mindegy, térjünk a munka frontjára. Olvasom az álláshirdetéseket és azt látom, hogy mindenki értékesítőt, üzletkötőt, telefonos értékesítőt keres. Kicsik, nagyok, multik és mikrók. Csak végre adja el valaki a terméküket, szolgáltatásukat. Nem mintha az én dolgaimon nem lendítene egy ügyes üzletkötő, aki eladná a képeim és a szappanokat. Bár a szappan nem egyszerű, a gyártás engedélyeztetése nem csak macerás, de igen költséges móka, nem tudom, nincs miből bevállalni.

Megkereséseket egyébként kapok, akár azzal, hogy vegyek ezt vagy azt, akár azzal, hogy "ők" is eladót, értékesítőt keresnek. Többnyire vállalkozói jogviszony mellett, ami nálam eleve kizárt. Mármint nem a vállalkozás kizárt, hanem az ellen van kifogásom, ha egy cég úgy teremt alkalmazotti miliőt, hogy közben vállalkozó vagy.

Így dolgoztam annak idején egy banknál üzletkötőként. Nem voltam alkalmazott, de a munka úgy ment, mint egy gyárban. A heti rendszeres meetingek java része arról szólt, hogy szarok vagyunk, nem toljuk a szekeret, pontosabban nem hozzuk az elvárásokat. Az éves díjkiosztó hóbelebanc meg arról szólt, mint minden rendes vállalati buli: a leharcolt pórnép (értsd munkavállaló) tapsol, iszik, dugja a kollégát. Másnap meg kinek az italtól, kinek a váratlanul kiderülő, alkalmi hálópajtitól fáj a feje.

Az értékesítésre persze mégiscsak szükség van!. Ha termelsz vagy szolgáltatsz, el is kell adni, és az üzletkötő, értékesítő szerzi a vevőt -mert Vásárló nélkül minden üzleti terv szép is lehet, jó is lehet, de huncut fabatkát sem ér. Ha nincs vevő, nincs "bót", nincs szép álom és luxusautó, üdülő Madeirán, rákvacsora a legjobb éttermekben -meg egyébként máshol se. Viszont vannak szigorúan befizetendő járulékok és költségek, adók és más hasznosságok. Ergo vevő KELL!

A vevő az a jószág, akinek az a pénz van a zsebében, amire a termelő, kivitelező, kereskedő, szolgáltató, vendéglátó és szórakoztató ácsingózik. A tendencia úgy néz ki, hogy termelő, kivitelező, kereskedő, szolgáltató, vendéglátó és szórakoztató sok van, csak a vevő fogy el szép lassan.

A vásárlók –akik még vannak, két részre oszlanak. Az egyiknek a zsebe tele van, de pénzéért cserébe luxust, a tökéletest, a létező legjobbat várja el. Ez a réteg a potenciális vevők négy százaléka és a potenciális vásárlóerő fele. Valójában az összes létező javak 98 százaléka a népesség egy százalékának a kezében van. A vásárlóerő másik fele a lehetséges vásárlók 96%-a zsebében van. Ez sem pontos, mert a föld népességének a fele  napi egy dollárnál kevesebbel rendelkezik… Na ezt sem fejtegetem tovább, mert egészen más irányt venne az írás.

Megint facebook. Ez most egy segítségkérés, hogy íróját juttassák valami munkához, mert az általa olyan nagyon és kölcsönösen gyűlölt hatalom nem engedi érvényesülni. Ezt aztán hirtelenjében el is kezdték osztogatni az arra érzékeny ismerőseim. Nekem meg véleményem van a dologról, de előbb az írás, aztán a kifejtés:

"Barátaim! Kevés kivétellel (drogfutárság, bérgyilkosság, BKV ellenőr) bármilyen munkát elvállalok, havi százezer forintért, hogy enni adjak családomnak, magamnak. Jelenleg nem rendelkezem jövedelemmel. Van három gyerekem. Korábban részt vettem újság, rádió, fesztivál alapításában, voltam főszerkesztő, főszerkesztő helyettes, rovatvezető, külső munkatárs, majd celeb, tudok főzni, értek a borokhoz, a filmekhez, gyerekekhez, illetve tudok úgy csinálni, mintha bármihez is értenék, profi vagyok . Az uralkodó politikai elit utál - én is őket – és mindenféle módon megakadályozza, hogy munkát kapjak a médiában. Tudom, hogy a közmunka lehetősége rám is vár, de akkor inkább öngyilkos lennék, ami viszont bűn. Még a szalámi lopásnál is nagyobb. Tehát segítsetek meg valamiféle munkával, ígérem szorgalmas, és hasznot hajtó munkás leszek."

Itt (klikk ide) egy, az enyémtől eltérő vélemény. Az én véleményem az, hogy számtalan, tehetséges és érdemtelenül mellőzött ember él ebben az országban, akik ellentétben Bakács Tibor Settenkedővel, nem mocskolták évekig azokat, akikre most mutogatnak szomorú helyzetük miatt. Én például alapból nem kedvelem a mindenkori hatalmat és azok sem kedvelhetnek különösebben, mert pont leszarják, hogy festő vagyok, szappankészítő vagyok, részt vettem ifjúsági klub  működtetésében, cikkeim jelentek meg nyomtatott sajtóban, webtartalmakat hozok létre. Igaz, hogy még nem voltam celeb és szalámit sem loptam, de én is tudok úgy csinálni, mintha értenék hozzá -mindegy mihez, profi vagyok!

Ja igen, és ennél sokkal barátságosabban néznék ki a fejemből a két szép szememen keresztül, ha biztosan tudnám, hogy szüksége van a világnak RÁM. Vagy legalább arra, amit adni tudok a világnak. Jön a baba, házasodni készülök, tök boldognak kellene lenne, ehelyett azon gondolkozom, hogy merre kell előre menekülni. Nem a felelősségek elől, hanem egy boldogabb életért.

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy nem tartom normálisnak, ha egy embernek induló létforma 150 kilósra hízik. Akkor is így gondolom, ha történetesen magam is így vagyok. Na de kerékpározok, valamelyest odafigyelek a táplálkozásomra és igyekszem nem folyton halálra zabálni magam.

De ez most nem egy amolyan sírjunk együtt a kövérség miatt bejegyzés. Ahogy említettem, kerékpározok. Nem azért, mert nincs autóm, bár tényleg nincs. Nem azért, mert könnyebb vele nagy távot megtenni mint gyalog, bár tényleg így van. Azért bringázok, mert szeretek bringázni.

Néhány tíz kilométeres karikákat csak úgy, a bringázás kedvéért, 70-80 kilométert bármikor, de akár majd 130 kilométert is tekertünk már egyhuzamban a kedvessel. A leghosszabb táv tavaly nyáron volt, amikor Bösztörpusztára bringáztunk. Na az mondjuk érdekesre sikeredett, de ez egy külön történet lenne.

Tegnap, az autómentes napon először is összegyűltek a városi bringások a főtéren, ahol RekuPapa beszélt egy keveset, aztán nekivágtunk a kicsit több, mint hét kilométeres körnek, majd végül az önkormányzat parkolójában került megrendezésre a város ismert történetének első kerékpáros autóhúzó versenye. 

Fiúk, lányok, kicsik és nagyok bátorodtak fel és álltak a feladatra.Gyengéd rábeszélésre magam is beneveztem a játékba, de erről később. Sokkal érdekesebb, hogy a legfiatalabb versenyző 7 évesen teljesítette a próbát, amit még a helyi média sem hagyhatott szó nélkül.

A játék elején kényelmesen elhelyezkedtem és kattogtattam. A versenyzőt két segítő tartja egyensúlyban, de nem tolhatják. A bíró visszaszámol, aztán kezdődik a hórukk. Elképesztő, de több volt a lány, mint a fiú, ráadásul meglepően sok gyerek is nevezett és nagyon jól húzták! 

Fentebb a bemutató, mit, hogyan kell és lehet. Egyes-egyes, Vállat támaszt, később rájöttek a segítők is, hogy váll+kormány, kötél feszes legyen, ilyesmik.

Aztán kezdődik a verseny, egyből a hölgyekkel.

ráfordulva a célegyenesre

Szóval kényelmesen üldögéltem a járdaszegélyen és fényképezgetem a versenyzőt, mire Sándor, a tisztelt publikum színe előtt félreérthetetlenül felszólított, hogy nevezzek be. Lehetett mit tenni? Beneveztem... A többi versenyzőről ezért nem készítettem képeket.

Miközben lélekben készülök a próbatételre, megérkeztek Katiék is. Na onnantól nekem megvolt a feladatom a fiatalúrral, ez a másik oka, hogy nem készült több kép. 

Végre sorra kerültem én is. kísérlet egy -kudarc. Lábam leesik a pedálról, dőlök jobbra-balra, húsz másodperc felett jóval. Esélytelen a dobogóra. 

Hát igen, nem vagyok elegáns jelenség a biciklin, de ez nem nagyon zavar. Azt meg már megszoktam, ahogy néha hitetlenkedve, máskor ámulva, olykor pedig elképedve néznek mások :)

Második kísérlet, váltót kicsit feljebb állítom, rajt, meg sem moccan, képtelenség elindulni így.

Harmadik kísérlet, jól fognak, két lábbal állok a pedálon, kezem a féken. Bíró visszaszámol, indulok, döcög de elindul, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban, még fel is váltok és cél. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy harmadjára, de sikerült egész jó időt "futnom" a célig. Elindulni már csak azért is nehéz volt, mert az én súlyomat megtartani nyilván nem volt egyszerű a két segítőmnek. Minden tiszteletem az övék! Segítőim nélkül nyilván nemhogy nyerni, de elindulni sem tudtam volna :) Szó ami szó, a máskor hátrányomra lévő súlyfeleslegem segítségével ugyan, de végül is... :)

Hát mit ne mondjak, én sportversenyen még nem lettem első helyezett soha... Jó kis délután volt!

"...Jó magyar szokás szerint..." -vagyis az aljas infovírus.

Kezdjük egy kicsit messzebbről.

Amikor a Z'embert megtámadja a vírus, annak általában vannak jelei. Köhög, tüsszög, fosik, lázas és úgy általában is szarul van a delikvens -de legalább tud róla. Elmászik az orvoshoz vagy a patikába és bevesz valamit, kúrálja magát.

Mi is a vírus? (wikipédia)

• Élő és élettelen anyagra egyaránt jellemző sajátosságokkal rendelkeznek.
• Paraziták, önmagukban nem mutatnak életjelenségeket, nincs anyagcseréjük, önálló mozgásra képtelenek.
• Élő anyagként csak gazdaszervezetben, annak folyamatait felhasználva viselkednek. Nem egyértelmű, hogy élőlénynek tekinthetjük-e őket.
• Semmiképp nem tekinthetők élettelennek, mivel bizonyos körülmények között - gazdatestben - életjelenségeket mutatnak.
• Ez, valamint az anyagcseréjük hiánya inkább magyarázható a nagyon speciális felépítésükkel, és inkább tekinthetjük őket az alkalmazkodás szép példájának, mint hogy megkérdőjelezzük élő mivoltukat.
• A vírus fertőzőképes genetikai információ, amely a genetikai információt hordozó nukleinsavból (DNS vagy RNS) és az azt körülvevő fehérjeburokból áll. A különálló, élő sejtet éppen nem fertőző vírus neve virion.
• Egy vírus megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva több százezer példányban lemásolhatja magát, ezzel a gazdaszervezet megbetegedését, károsodását okozva.
• Az új vírusok felgyülemlenek a sejten belül, ami egy idő után felreped és elpusztul.

Bár a vírus a testünket támadja meg, valójában nem más, mint egy kis információ csomag. Az információ fő célja, hogy saját magát másolva szaporodjon. Sajnálatos, de ez a szaporodás okvetlenül tönkreteszi azt a közeget (sejtek), ahol végbemegy.

A vírusok úgy működnek, mint egy logikusan megtervezett gépezet. Ha az organizmust (szervezetet) úgy fogjuk fel, mint egy önvezérlő biokémiai kódokból [RNS/DNS] (és/vagy azok által vezérelve) felépülő szövedéket, akkor a vírusokat tekinthetjük úgy, mint ennek az élő szövedéknek a kódtöredékeiből íródott "szubrutinokat" (olyan programrész, vagy összetevő [kódsor], mely többször behívható a főprogramba, vagy akár más programba is beilleszthető).

Lassan, de biztosan rájövünk arra, hogy nem csak testünket támadják vírusok, de az elménket, gondolkodásunkat is. Ezeknek a vírusoknak az angol neve: meme (mém?), a velük foglalkozó tudományág pedig a memetika. Gondolhatnánk, hogy újmódi úri huncutságról van szó, és részben igaz is. Felfedezése összefügg az információs társadalom kialakulásával és fejlődésével, de maga a jelenség ennél valószínűleg sokkal ősibb eredetű lehet.

De mi is az a mém? Egy információcsomag, ami befészkeli magát az agyba és azt felhasználva szaporítja magát. Valójában ráveszi az agyat, hogy ossza meg másokkal is. Amíg a beszélt és írott nyelv volt egyeduralkodó, addig a mémek terjedése korlátozott volt ugyan , de nem lehetetlen. Az írott sajtóval vette kezdetét a jelenség terjedés? Nem hiszem! Úgy gondolom, hogy a pletyka is egyféle mém.

A mém szükségszerűen kommunikációs csatornákon terjed. Mint információs vírus, agyunk legősibb területeit célozza, mert ezekre a területekre van a legkevesebb ráható, irányító képességünk, így ott jóval egyszerűbb és zavartalanabb a mém működése. A mém vizuális és auditív (akusztikus) elemeket is tartalmazhat. Innen szemlélve már nem is tűnik középkori babonaságnak a szómágia. A szavaknak igenis erejük van, ha pontos képet közvetítenek. 

Térjünk vissza az agyfaszra!

Tegnap olvasom valakinek a Z'idővonalán a viccet a pokoli kondérba egymást visszarángató magyarokról, amitől valahogy nem nyílt kacagásra ajakam. Ellenben felmerült a kérdés a kommentekben, hogy miért csinálok drámát egy viccből. 

Először is, szerintem ez tényleg nem vicces. Másodszor agresszíven terjeszkedik és makacsul beeszi magát az Z'ember fejibe. Harmadszor, ahogy már korábban is írtam, egyszerűen hányingerem van attól, ha egy negatív, kellemetlen vagy kifejezetten káros jelzőt kapcsolunk a "jó magyar szokás szerint" kifejezéshez. 

Egyébiránt tessék belegondolni, hogy a "jó magyar szokás" kifejezés már önmagában is negatívan cseng, mert agyunkat hozzászoktattuk, hogy ennek hallatán valami rossz következik Egy rakás jó magyar szokásunk van, amire büszkék lehetünk, amire mások is büszkék lehetnének, ha nem az ostobaságot terjesztenénk magunkról.

Igen ám, de ahhoz tisztában kellene leni a sok jó, magyar szokással. Na már most olyan környezetben pedig nehéz tisztában lenni a jó magyar szokással, ahol a "hagyományőrző" is negatív jelzőként jelenik meg a politikailag korrekt közbeszédben.

Egyéb iránt zseniális húzás a leigázott (egykor hatalmasnak ismert) nemzet emlékezetében az alapkódok átírása. Kiváló példa erre a "jó magyar szokás", hiszen ha csak évezredes államunkat és alkotmányunkat tekintjük, szokásjogról kell beszélnünk a legutóbbi időkig, amely Trianonig korlátlanul, onnantól korlátozottan, a Magyar Királyság 1944, évi német megszállásáig gyakorlatban, 1947-ig elméletben érvényben volt. Összességében ezt a Szent Korona jogrendjének nevezhetjük. Valójában ez a jó magyar szokás, hiszen fennállása alatt minden körülmények között biztosította Magyarország és a csatlakozott országok szuverenitását.

A jó magyar szokás sarokpontjai a Vérszerződés, István intelmei Imre herceghez (ha valódi), az ország felajánlása Szűz Máriának, az Aranybulla, Verbőczy hármaskönyve [(1504-1514 Tripartitum) amely a szokásjogot írásba foglalja].

Ezeknek a jó szokásoknak a kapcsán a török időkig virágzó és erős államunk van. A török felszabadulás óta idegen hatalom megszállása alatt élünk. Az 1700-as évek kezdetétől erős a mindenkori birodalmi törekvés a magyar gerinc megroppantására, szokásjogunk egyre korlátozottabban érvényesült, míg 1947-ben hivatalosan is betiltották. Jó birodalmi szokás szerint olyat hitettek el velünk mindenkori megszállóink, ami saját érdekeinek megfelelt, de az igazsághoz nem sok köze volt.

Akkor most szintén jó magyar szokás szerint élek a tiltakozás jogával és ellentmondok annak az ostobaságnak, hogy a jó magyar szokást valami rosszal emlegessük kifejezésként.

Volt már veled úgy, hogy szükséged volt valamire, de árérzékenységből megnézted, hol mennyibe kerül?

Aztán olyan volt már, hogy a keresgélés után bementél a kiválasztott üzletbe, ahol a szükségleted olcsóbb mint máshol?

De olyan még biztosan nem gyakran történt veled, hogy ebben a boltban közölték: bár az ő termékük valóban olcsóbb, de egy felügyelőszervi szabályozás miatt nem adhatják oda olcsóbban, mint ahogy a legdrágábban kínáló kereskedőnél vehetnéd meg! Mi van?

Mondok egy példát. A BOCI csoki az újság szerint három forinttal olcsóbb mondjuk a G'ROBY-ban, mint a MATCH-nál, de amikor előbbiben meg akarod venni, a pénztáros a kezedre csap és 17 Ft helyett húsz forintot kér egy fogyasztóvédelmi rendelet miatt! (???)

Amikor húsz-egynéhány éve elkezdődött a privatizáció, abban hittünk, hogy eddig is eldöcögött minden, de majd most jön az áhított nyugat és még arra is megtanít, amit eddig nem tudtunk. Valójában így is lett, csak nem pont ezt reméltük.

Nem, most nem a nemzeti dohánymutyiról beszélek, hanem valami olyanról, ami napjaink életminőségéhez elengedhetetlenül tartozik hozzá. A kereskedelem szabadságának szellemében a mai napon érdeklődtünk gázszolgáltatónknál a számlázási gyakorlatukról, a felszámolt tarifáról és a szolgáltatóválasztás lehetőségéről.

Esetünkben arról van szó, hogy az Energia Hivatal (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal), aki elvileg a kartellek ellen és azokkal szemben a fogyasztó érdekeit védve, az energiaszektor működését hivatott szabályozni, tehát a MEKH adott a szabad szolgáltatóváltásnak a seggére egy jókora pacsit. A jó hír az, hogy természetesen jogunk és lehetőségünk is van szabadon megválasztani a szolgáltatót. Kicsit árnyalja a képet, hogy a szabadon választott kereskedő nem adhatja olcsóbban a gázt a másiknál.

Fantasztikus dolog ez a hihetetlen szabadság, köszönjük Energia Hivatal!

Nyilvánvaló butaságot követtem el, amikor ismerősöm facebook oldalán lévő megosztására reagáltam, ugyanis az eredeti post a MILLA oldalán található, akikkel szintén nyilvánvalóan, nem egy a világlátásunk és értékrendbéli ízlésünk.

A bejegyzés arról szólt, hogy a brutális rendőrök szétverték a békés Savaria karnevált, miközben a nap folyamán korábban újfasiszta gyűlés volt a Hősök terén. Idézem: "A betiltott Magyar Gárda alapítására emlékeztek zavartalanul a különböző utódszervezetek. A rendőrség itt nem avatkozott közbe."

A cikk végén lévő utalással nem tudok mit kezdeni.

A bejegyzés:

Szombathelyen békés karnevált vertek szét a rendőrök 
A rendőrattakról videó itt: http://www.liveleak.com/view?i=880_1377444138

Kéttucatnyi rendőr és biztonsági őr jelent meg a helyszínen, akik benyomultak a tömegbe, kiemelték a zenélőket és a videóban jól látható módon vetettek véget a bulinak. A földön végighúzott lány és a segítségére siető, gumibottal agyba-főbe vert, majd megbilincselt emberek látványát senki nem felejti el.
Érdekesség, hogy ugyanezen a napon a Hősök terén a betiltott Magyar Gárda alapítására emlékeztek zavartalanul a különböző utódszervezetek. A rendőrség itt nem avatkozott közbe.
http://hvg.hu/itthon/20130825_Eroszak_Szombathelyen_karnevalt_vertek_sz

A párbeszéd:

PR

Kicsit egyoldalú így a történet... Az eset jócskán éjfél után történik, amikor a fesztiválnak sincs már engedélye "hangoskodni". A szervezők (biztonsági) emberei is több ízben kérték a spontán műsort szolgáltató zenészeket, hogy hagyják abba, majd a rendőrök többszöri felszólítására sem fejezték be a dobolást. Történetünk egy lakóház mellett játszódik, a rendőri intézkedésre valószínűleg állampolgári bejelentés miatt kerülhetett sor.
Tetszik · Válasz · 1 · Tegnap, 6:11

GI
Tisztelt PR! Ha végiggondolja, mi mindent követtek el a utolsó 100 évben "állampolgári bejelentés" örve alatt, úgy gondolom, egészséges lelkületű embernek inkább nem kellene nagyon feszegetni. Állampolgári bejelentésben sajnos Európában akár ezüstérmet, de minimum bronzérmet nyerhettünk volna, egyenesen Franciaország után. S ezért szégyen és gyalázat - már, akit érint!!!!
Tetszik · 5 órája

PR
Arról sem kellene megfeledkezni, hogy aki a rendőri felszólításnak nem tesz eleget, az szabálysértést követ el, a felszólításnak a rendőrök pedig akár tsti kényszer alkalmazásával is érvényt szerezhetnek. Meg arról se feledkezzünk meg, hogy akik most rendőri brutalitásról beszélnek (szerintem is eltúlzott volt az intézkedés mértéke) azok 2006-ban arról papoltak, hogy a tömeg megérdemelte amit kapott. A dobosok esete annyiban tér el a 2006-os rendőri brutalitás áldozatainak esetétől, hogy a karneválon nem keletkezett anyagi kár és nem sérült meg senki nyolc napon túl gyógyuló maradandó módon. Abban is eltér a két eset, hogy 2006-ban polgárok csoportjai tiltakoztak a regnáló hatalom ellen, a karneválon pedig néhány fiatal szabálysértő módon, mások nyugalmát megzavaró (csendháborítás) tevékenységet folytattak. A rendőri intézkedés úgy tűnik utóbbi esetben jogos, a mértéke túlzott, de ez helyi mérlegelés tárgya. Én nem voltam a helyszínen és csak az egyik oldal beszámolóját olvasva nem tudok helyes következtetéseket levonni, de minden tiszteletem azoké, akik tudnak...
Tetszik · Válasz · Tegnap, 6:19

GI
Én meg egyszerűen csak a fejemet használom a hátsóm helyett. Amit 2006-ban volt szerencsém látni (a mérhetetlenül békés állampolgárok közlekedési-tábla távolbadobási versenyétől a merőben békés célú Molotov-koktél célbadobási versenyig, rendőrpüfölősdiig, ablaktörősdiig, kocsigyújtogatósdiig - na én ezt semmilyen módon nem merném egy kalap - mit nem mondok! egy rohamsisak alá venni. Egyszerűen azért, mert NEM összevethető! Nehogy már holmi állampolgári engedetlenség legkisebb közös többszörösét kezdjük el keresni, mert rögvest hányingerem lesz!
Tetszik · 5 órája

PR
Nem hát, hogy is lehetne összehasonlítani a rendőri intézkedést a rendőri intézkedéssel. Hát persze, hogy kizárólag az összehasonlítható, amit Ön összehasonlíthatónak tart. Aki pedig mást tart összehasonlíthatónak, azt egyszerűen leseggfejezi. Gratulálok Tisztelt G Úr, Ön vérbeli demokrata!
Tetszik · 40 perce

Szó se róla, én is túlzónak tartom az intézkedés mértékét és módját.

Olvastam hideget is, meleget is Alföldi Róbert István a király feldolgozásáról, hát gondoltam megnézem. Van egy link az RTL klub oldalára mutatva, de ott regisztrálni kellene, hogy a reklámon és az első harminc másodpercen túl lévő másfél órát megtekinthessem. Nem fogok regisztrálni. RTL klubot sem neten, sem TV-n nem nézek.

hagyjuk is a médiát, nézzük a darabot. Fura dolog ez a rockopera, és az Alföldiféle MÁSként értelmezés körüli hajcihő. Nem pontosan értem a felháborodást, hiszen az alapmű körül is akad gond épp elég.

Az eredeti rockopera dallama a fűlnek kedves és emlékezetes, de az ábrázolt helyzetek és a szöveg maróan alattomos. A tartalmáról jobb nem úgy gondolkodni, mint bármiképp is korhiteles történelmi játék, mert nagyon távol áll a valós eseményektől. Hogy Alföldi rendezése mennyiben követi az eredeti szellemiségét? Valójában (szerintem) nagyon is, mert a rockopera eredetileg is furcsán értelmezte azt a hosszabb-rövidebb kort, melyben a Magyar Királyság létrejött.

A teljesség igénye nélkül, csak a főbb karakterek.

István a megtestesült tehetetlenség, aki azt várja és reméli, hogy a gonosz Koppány jobb belátásra térjen. Végre hűbéresküt tegyen Rómának és holnaptól övé az ország.

Koppány Szörényi-Bródy értelmezésében kerge bakkecskeként hágja meg férges asszonyait.

A magyari urak meg milyenek is volnának, ha nem gerinctelen csúszómászók, akik oda szállingóznak, ahol épp jobban tejel az érdekgazda?

Réka, Koppány lánya a világból semmit nem fog fel, csak egy rózsaszín álmot gyárt magának.

Gizella, István felesége -aki jaj de unja a politikát, a kíséretében lévő német lovagok egyikével, Vecelinnel szűri össze a levet férje háta mögött.

Sarolt, István anyja a főgonosz, aki valójában egyedüliként gyakorolja a hatalmat és irányítja nem csak a fiát (a leendő királyt), de az eseményeket is. természetesen vasakarattal és hátulról.

Az István a király annak a szellemiségnek az egyenesági eredménye, ami a reformkorban kezdte ki az országot. Annak az eszmeiségnek a követője, melynek jegyében ipari módszerekkel legyártották nekünk a Habsburg birodalom szempontrendszerének és érdekeinek mindenben tökéletesen megfelelő új történelmet, új ősöket és új hősöket. Ez persze megfelelt a későbbi hódító birodalmaknak is. 

Akkor most valójában kinek és mi baja van az Alföldi rendezte darabbal, ha az alapművel egyébként nincs, a benne ábrázolt cselekmények és konfliktusok felett pedig simán átcsúszik csak azért, mert a nóták fülbemászók?

...többet vissza nem adom / hogyha vissza kéred, száz forintot kérek.- hangzik a mondóka. Én meg szeretek úgy adni, hogy azt később ne kelljen visszakérnem :) Ez a bejegyzés egyébként a csereberéről fog szólni, amihez manapság könnyen kapcsolódnak baloldali gondolatok. Ezért is tartom fontosnak, hogy elöljáróban néhány dolgot rögzítsek.

A magántulajdont sérthetetlennek tartom, de nem mindenek felett állónak. Jogot és törvényt tisztelek, de a jogászok törvénye nem írhatja felül az erkölcsöt és a legfelsőbb földi törvényt, a Szent Korona rendjét, melyet hitem szerint a Király valósít meg, aki legelső szolgája Hazájának és Nemzetének.

Nem hiszek a francia forradalom kétes értékű "vívmányaiban". Hamis és hazug jelmondat a "Szabadság Egyenlőség Testvériség -vagy Halál" (Liberté, Égalité, Fraternité -ou la Mort) a jakobinus (és bármely más) diktatúra áldozatainak hantjain. A Szabadság Egyenlőség Testvériség jegyében ma Franciaországban hivatalosan csupán egy nemzet él, mindennemű nemzetiségek nélkül.

A nagy francia forradalom idején a Francia Királyság 25 millió lakosa közül 6 millió egyáltalán nem, másik 6 millió pedig alig-alig tudott franciául. Ma már majdnem mindenki beszéli az irodalmi franciát és csaknem mindenki franciának is vallja magát. "Köszönhető" ez a liberális "nemzetteremtő" eszmeiségnek... Ennek az eszmeiségnek volna beteljesedése az Afrikai / Amerikai / Ázsiai /Európai Egyesült Államok, majd ezek egyesítésével a Világkormány létrehozása.

Én ezzel szemben a Nemzetek Európájában, a Szent Koronában és a szeretet erejében hiszek -a szeretet erejében a hideg értelem felett.

Hogy a politika érzékeny mezsgyéjéről evezzünk vissza, a kicsit biztonságosabb cserebere témához. Tegnap egy segítségkérő bejegyzést írtam a városunk egyik facebook oldalára. Halast kerestem, mert azt még nem találtam eddig a városban. Jött is szép sorban a segítőszándékú válaszok sora, hamar meglett a megoldás is. 

Aztán a beszélgetés a cserebere felé terelődött. Ő halat fog nekem, én szappant készítek, egyezzünk meg. Másnak lekvárra volna szüksége, a harmadik meg sajtot, a negydik szintén szappant készít. Van egy kezdeményezés nálunk, élelmiszer csere, de ebbe nem tudok beszállni sem a festményeimmel, sem a szappanjaimmal.

Talán megoldás lenne az ilyen aszimmetrikus cserékre, ha van valami elszámoló egység, de ebbe az APEH, párdon: NAV már beleszólhat akkor is, ha az elszámolóegység történetesen nem forint. Másrészt az okosok azt mondják, hogy egy zártan működő gazdasági rendszerben, ha egynél nagyobb számú fizetőeszköz van, akkor az erősebb a gyengébbhez romlik a használat során. Magyarul hiába bocsát ki mondjuk egy város, vagy kistérség saját pénzt, az törvényszerűen olyan gyengévé válik, mint az állami fizetőeszköz. 

Három magyar helyi pénzről tudok. Ezek a soproni Kék frank, a Veszprém megyei Balatoni Korona és a hajdúnánási Bocskai Korona. Ezen felül találkoztam már a suskával is. Utóbbi annyiban tér el a többitől, hogy itt nincs kinyomtatott, valóságos pénz, pontosabban utalvány, mert a jelen törvények szerint Magyarországon egyetlen hivatalos fizetőeszköz van, a forint. Minden mást pénzhelyettesítő utalványnak kell hívni, de a köznyelvben nyilván ez is pénzként fogalmazódik meg.

Pénzre azért van szükség, mert mondjuk egy tehenet igen nehéz paradicsomra cserélni. Mennyi paradicsomot kellene adni egy tehénért? Plusz meg is romolna az egészben vett tehén, mire befejeznénk minden részének elfogyasztását. Arról nem is beszélve, hogy a másikra meg a több mázsa paradicsom rohadna rá, amit a tehénért kapott. Szóval a pénz önmagában nem ördögtől való, legfeljebb azok, akik rosszhiszeműen használják ki az nyilvánvalóan benne rejlő lehetőségeket.

Nálunk nincs helyi pénz, pedig azt gondolom, hogy jó hatása volna. A város nem bocsáthat ki forintot, de sok az elvégzetlen munka, amit a kibocsátott helyi utalvánnyal megoldható volna. Olyan ez, mint a munkanélküliség. Sokan arról beszélnek, hogy ilyen nagy a munkanélküliség, olyan nagy a munkanélküliség, én meg amerre nézek., elvégzetlen munkát látok, amire nem volt gazdasági erő. A nyilvánvalón kívül van egy nagy rakat városi szolgáltatás is, amire lehetne használni a helyi pénzt, ami forgalmat generál, ami munkahelyet teremt, ami újabb fogyasztókat, velük pedig termelőket jelent.

Én pedig a csereelszámolásban maradok a halpikkelynél, de kizárólag csak abban az esetben, ha a pikkely hordozója is megvan :)

A MÁV ügyfélszolgálata körülbelül olyan, mint maga a szolgáltatás. Másfél hete az Egri Csillagok IC szolgáltatását majdnem sikerült igénybe venni Eger - Gödöllő viszonylatban. Azért csak majdnem, mert nem kaptunk rá jegyet. Helyette fillérre pontosan ugyanannyiért jöhettünk a nevezett IC kocsi (az Egri Csillagok IC egyetlen kocsiból áll) és az őt húzó mozdony közé csatolt, nyolc kocsiból álló gyorsvonaton. Ami egyébként majdnem üres volt, tehát nem arról van szó, hogy fürtökben lógtak volna az utazni vágyó népek. 

Ahogy hazaértem, az eszrevetel@mav-strat.hu címre toltam egy panaszkodó levelet, amihez csatoltam néhány jellemző képet is: Mocsok mindenhol, a vagont belengi a piszoár félreérthetetlen illtata, az ülések zöme ragad a kosztól -ez is egyfajta vendégmarasztalás gondolom. A felhajtható karfák vége törött, a gumi borítás alól kilóg a vas szerkezet. Az ablakokon csak azért lehet kilátni, mert le vannak húzva, ez egyben a szovjet típusú légkondicionáló is. Képek Itt Persze a saját tapasztalataim alapján is ez még a viszonylag használható szerelvény, de hát na!

Szóval elektronikus úton panaszkodtam, amire másnap(!) érkezett az automatikus(!) válasz. Ebben biztosítanak róla, hogy panaszomat kivizsgálásra továbbították az illetékesnek, valamint megerősítettek abban, hogy a MÁV, idézem: "...a helyközi¹ közlekedés meghatározó közösségi szereplőjeként a kulturált és pontos² vasúti szolgáltatás elérésében és fenntartásában érdekelt³. Ehhez Utasaink észrevételei fontos adalékul szolgálnak, hisz csak hiányosságainkat megismerve van lehetőségünk azok korrigálására, továbbá szolgáltatásaink fejlesztéséhez is szükségesek az Utasainktól érkező javaslatok(!)..." 

Hát, jó a szöveg, csak meglehetősen üresnek és semmitmondónak tűnik.

1) A közlekedés a térszerkezetét tekintve lehet: helyi (városi), helyközi, elővárosi, távolsági, kontinentális és interkontinentális. Az InterCity (rövidítve IC) belföldön jellemzően nagyvárosok között közlekedő emelt színvonalú expresszvonat.

2) Az sem nem kulturált, sem nem pontos, hogy az IC szerelvény valójában 8 gyorsvonati + 1 IC kocsi, ami fele úttól átmegy elővárosi ingázóba, mert minden megállóhelyen és megállóban megáll. Ez a hibrid megoldás valójában az utazóközönség megtévesztése.

3) Erről ódákat lehetne zengeni, de nem teszem, csak jelzem, hogy nem értem, miben szolgálja az elérést és fenntartást az, ha egy panaszra még válasz sem érkezik?

Eltelt másfél hét a levél küldése óta! Nem is tudom, mit vártam a levelemtől,  azt biztosan nem, hogy sűrű bocsánatkérések közepette... nem is kell folytatni a mondatot, már az is elég lenne, ha legalább úgy látszana, mintha foglalkoztatná őket az utas, de nem tűnik úgy! Nem az a néhány száz forint érdekel, amivel túlfizettük az utazást, hanem ez a hozzáállás bosszant, de ez nagyon!

Tegnap meglátogattuk az ismerőseinket a mesterségek ünnepén. A csongrádi késest, a bajai pintért, Attilát, aztán kerestük a szekszárdi keramikus és szobrászt, az egri kerámiaékszer készítőt, hillerpisti barátunkat... Találkoztunk Katával és a férjével -festett üveg ékszereket készítenek, a papíros lány párjával... Sokan ott voltak, sokan nem. A nézelődők több volt, mint a vásárló, és szerintem egy kicsit drága volt a belépő, amihez ha még a büfék árait is hozzá számoljuk, hát nem sok marad a míves portékákra.

nagyobb méretért klikk a képre

Negyven éves, vidám, kreatív fickó munkát keres Gödöllőn, vagy Budapesten.

Végzettségét tekintve kommunikátor, hivatása, hogy segítsen másoknak, szakterülete a kereskedelem, de gyakorlata van partnerkapcsolatok kezelésében, iroda működtetésében, banki és biztosítási termékek értékesítésében épp úgy, mint népi és iparművészeti árukészlet bemutatásában és értékesítésében. :)

Nem utolsó sorban fincsi szappanokat készít, íjászkodik, ha ideje engedi és kerékpárral szeret közlekedni, ahová csak lehet.

Nagyjából ennyit lehet róla(m) tudni :) 

Klikk a képre

Minap kiakadtam az új dohánytermék árakon, ami végül arra sarkalat, hogy elkezdjek magam cigarettát tölteni. Vettem egy doboz dohányt, egy doboz hüvelyt, meg egy töltőt. Az első két szál kifejezetten gyengén sikerült, de azt hiszem, hogy megszokható macera, nem is beszélve a költségek lefaragásáról. 

A környékünkön lévő nemzeti mutyitrafikokban úgy vettem észre, hogy a hasonló kereslet megerősödött. Legalább is erre következtetek abból, hogy az egyikben négyesével viszik a töltőket, és a másikban is minden második vevő töltőért megy. Mindenesetre azt nem gondoltam volna, hogy harminc év után megint cigarettahüvelyt fogok tölteni. Gyerekkoromban a nagyapám cigarettáit töltöttük, most meg ezt. Mintha a világ kereke visszafelé forogna...

Egerből hazafelé szerencsénk volt a "méltán híres" Egri csillagok IC szolgáltatásait élveznünk. Vagyis majdnem sikerült, de helyette az Egri csillagok elnevezésű, egy kocsiból álló IC vagon elé kötött nyolc kocsis gyorsvonaton utaztunk, ugyanis indulás előtt fél órával már nem lehetett jegyet kapni az IC-re.

Az IC hely és pótjegy árával fillérre pontosan megegyező gyorsvonati pótdíj a képeken látható kényelmi szolgáltatásokat foglalta magában... Mert Ön (kedves utas) megérdemli!

Minap megvettem az utolsó doboz cigarettát, ma pedig elfogyott az utolsó szál. Vannak az ilyen mindenféle márkák, de mutyifiltert például nem veszek... - ...és kurvára nem érdekel, hogy kinek milyen nyelvcsapással vagy szerencsével vagy mifasszal lett koncessziója, de hogy én még egyszer nem adok egy dobozért kilencötvenet, az ziher.

Agyunk furcsa játékokra képes, ami az analóg gondolkodást illeti. Nálunk pár napja a hőmérő furcsa adatokat mutatott a konyhaablakban. Arra gondoltam először, hogy tönkrement. Tönkremenni ugye azt jelenti, hogy az illető tárgy (vagy ember) elveszíti azt a képességét, amiért tartották. Ami tönkremegy, azt pedig ma nem megjavítjuk, hanem kidobjuk és beszerzünk egy újat. Analógiára itt is van lehetőség. A rosszul teljesítőt (aki tönkre ment) lecserélik, az ő lehetőségét megszüntetik és egy másiknak, egy remélhetőleg jobban teljesítőnek adják. Vagy annak, aki talán nem teljesít jobban, de kevesebbért. De miért megy tönkre, aki tönkremegy? A hőmérőnk esetében például egyértelműnek látszott, hogy a megterhelést nem bírta. Gondoltam a nagy meleg az agyára ment. De a munkavállalónak is megárt a túlzott igénybevétel és terhelés, nem csak a gépeknek. Az embereknek is van amortizációja, nem csak a gépeknek, és az embereket pont úgy írja le egy könyvelő, ahogy a tárgyieszközöket is. Az embereszköz is csak egy rubrika a naplófőkönyvben.

Én a javítás híve vagyok. Ami elromolhat, az el is romlik, ezt tudjuk Murphy óta, de a törvényeit meglehetősen szabadon alkalmazva akár így is szólhat: Ami elromolhat, az meg is javítható. A hőmérőnkről kiderült, hogy nem ment tönkre, csak lecsúszott. Az emberekkel is megesik, hogy lecsúsznak. Elérnek valamit az életben, mert kapálóznak, taposnak érte, de ahogy abbahagyják és kiszállnak a mókuskerékből, elkezdenek lecsúszni. Amikor épp felfelé ível a pályád, akkor azon kapod magad, hogy az idegenekből ismerősök, az ismerősökből barátok, a barátokból a legkifinomultabb lelki társak vagy bizalmas tanácsadók lesznek. Aztán történik valami, és egyik napról a másikra eltűnnek a jó barátok, a lelki társak és tanácsot is csak az idegenektől kapsz, azt is kéretlenül. Aztán vagy van, vagy nincs az a valaki (vagy valami), aki mégis hisz benned és látja a szunnyadó lehetőségeket amikor te már semmit nem vársz és nem remélsz és kiutat sem látsz a reménytelenségből. Az mindenesetre sokat segít a dolgon, ha nem veszíted el a hited, de a nehéz napokban nehéz megtartani.

Én hittem a hőmérőben, de legalább is bíztam benne. Kezembe vettem és megpróbáltam legalább egy esélyt adni neki, mielőtt laza íven a szemetesbe hajítom a filléres kacatot. Sokan úgy vannak vele, hogy egy hőmérő x forint, az ő drága idejük meg vagy 5 x, amiből az következik, hogy inkább vesznek egy 1 x értékű új hőmérőt újabb 1 x értékű időráfordítással, így a kidobással képzett megtakarítás 3x. Ha igaz a képlet, de azt hiszem, hogy nem igaz. Az egyenletből hiányzik a rengeteg elpazarolt anyag, a gyártás során keletkező szennyezés, nem is beszélve arról, hogy amit kidobni igyekszünk az talán nem is ment tönkre végérvényesen, csak egy kicsit lecsúszott. A hőmérőmmel az történt, hogy a vékony üveg szál, amiben az alkoholcsík kúszik, egyszerűen levált a fa talapzatról, amihez egy gyantapacával volt ragasztva. Magyarul el, jelen esetben lecsúszott, ezért mutatott fals értékeket. Én meg úgy döntöttem, hogy a hóna alá nyúlok, kiemelem lecsúszott állapotából, mert minden képessége megvan a rendeltetésszerű működéshez.

Most a hőmérőm egy másik hőmérő társaságában, a lakás délelőtt árnyékos oldali ablakpárkányán van, hogy be tudjam állítani a pontos értéket, mielőtt rögzítem a hajszálcsövet a tartóhoz. Már izzítom a gyantapisztolyt, hogy visszaragasszam, és ezzel új életre keltsem a megfáradt műszert. Közben azon tűnődöm, hogy ezt megteszi-e velem valaki, akinek módjában áll? Talán egy kicsit én is lecsúsztam, és csak arra a kis lökésre volna szükségem, ami a helyemre tesz, ahol megint rendesen tehetem azt, amire rendeltetve vagyok. Én tudom, hogy a hőmérőm mire volt rendeltetve, azt is tudom, hogy a túlzott igénybevétel miatt csúszott le, mert nem bírta a ragasztó a hőséget. De a hőmérő tudja-e ezt magáról? Valószínű, hogy nem. Minket, embereket pedig az különböztet meg a lények tömegétől, hogy van tudatunk, pontosabban van Ön és Én tudatunk. Nekem tisztában kellene lennem azzal, hogy hol a helyem és mi a rendeltetésem, de valahogy mégsem vagyok benne biztos. Most egy kicsit úgy érzem magam, mint a lecsúszott hőmérő, egy kicsit meg kellene szerelni és vissza kellene tenni a helyemre.

Én vagyok olyan bolond, hogy egy filléres hőmérővel elkezdjek babrálni, meg időm is van rá. Viszont ahogy dolgozom vele, egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy észrevenném-e máson, ha nincs tönkremenve, csak lecsúszott ő is egy kicsit. Észrevenném-e, hogy csak arra volna szüksége neki is, mint a hőmérőmnek vagy mint nekem, hogy valaki irányba állítsa? Tudnék-e, akarnék-e segíteni, vagy egy laza kézlegyintéssel elintézném: ez már tönkrement, ki kel dobni. 

Idén nagyon úgy tűnik, hogy kimarad a hosszú túra. Ha mentünk volna, akkor a Tisza tó lett volna a célpont. Indulás Füzesabonyból, Mezőtárkány, Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma útvonalon. Ez negyven kilométer, ami laza bemelegítőnek épp kellemes. (Lenne)

Aztán indul a parti -akarom mondani a parti tekerés! Az etapok láthatók a képeken. Egy napra meglehetősen kényelmesen teljesíthető egy-egy adag, hogy legyen idő nézelődni, de akár kettő is bevállalható. Még úgy is az elviselhető távon belül vagyunk.

Már csak idő kellene, és egy kis keresgélés szállások után.

A domborzatot tekintve leginkább a Mezőkövesd - Eger közti út tartogat meglepetést. Bár a legdurvább emelkedő valójában lejtő, végig felfelé kell tekerni.

Ha már korábban szóba hoztam őket, akkor illendő írni is róluk egy keveset.

A Reptiliánok egy hüllőszerű, földön kívüli faj, akikről az terjedt el, hogy bár nagy erőfeszítésbe kerül nekik az emberi alakot felvenni, de képesek rá. Ezt pedig azért teszik, mert állítólag a világ sorsát igazító családok tagjai valójában már rég nem emberek, hanem a Reptiliánok, akik ezzel az álcával igyekeznek eltakarni kilétüket. Ebből a nézőpontból már egyáltalán nem érthetetlen az a törekvés, hogy olyan csoportot alkossanak, akik a létezésüket sem ismerik el. 

Egyesek úgy vélik, hogy a titkos társaságok mind reptilián irányítás alatt állnak, különösen a nem éppen jó szándékúak. Az állítás szerint ilyen például az illuminátus- szabadkőművesség, amiről nem köztudott -de tény, hogy fekete mágiát használó rituáléikban világuralmi terveiket ünneplik.

Még egy érdekesség. Korunk problémája a klímaváltozás, amit csak részben lehet magyarázni a fosszilis tüzelőanyagok okozta légyszennyezéssel. Vannak, akik úgy vélik, hogy ez sokkal inkább egy irányított folyamat. A hüllők hidegvérűek, a magas környezeti hőmérséklet szükséges az életfunkcióik fenntartásához. Az elmélet szerint a Reptiliánok azért "vásárolták" be magukat az olaj bizniszbe, hogy az üvegházhatást ezzel is fokozzák. Végső céljuk, hogy az emberiség leigázása vagy kipusztítása után saját igényeikhez igazítsák a klímát.

A világhatalmak mögött álló láthatatlan irányítók és néhány uralkodó dinasztia tagjai ennek a barátságtalan és rosszindulatú életformának a tagjai. Mások a szemünk előtt lévő hatalmasságok kíséretében, mint tanácsadók vagy testőrök jelennek meg. Őket például onnan lehet felismerni, hogy bőrük a kevésbé látható helyeken pikkelyes, de a pupillájukat is nehezen álcázzák, ezért a szembogaruk nem kerek, mint az emberé, hanem hosszúkás, függőleges irányú, esetleg a szemük fehérje teljesen hiányzik.

Nem csak ők, de a kis szürkék is félelmet keltenek azokban, akikkel felvették a kapcsolatot. A Reptiliánok elsősorban azért kísérleteznek az emberi fajjal, hogy az offenzívát rejteni tudják az álcákkal, illetve a gyengeségeinket, érzékeny pontjainkat keresik. Velük szemben a szürkék inkább saját létformájuk fennmaradása érdekében végeznek, gyakran kifejezetten kegyetlen, emberellenes kísérleteket. Mindkét fajról állítják, hogy vannak ember hibridjeik.

A harmadik csoport a nagy fehérek, akik szintén képesek emberi alakot ölteni, de ők nem testi lények. A fehérek valójában fénylények és a szeretet energia telíti őket. Ők az élet minden formáját egyaránt tisztelik és védik, így az emberiséget is.

A legmeglepőbb feltételezések egyike, hogy a Reptiliánok, tehát a hüllőszerű humanoid lények nem is annyira földönkívüliek, mivel réges régen egy messzi messzi galaxisba költöztek, mert eredeti bolygójuk életkörülményei gyökeresen átalakult. Ez akkor történt, amikor a Föld klímája a maira változott. Tehát ők itt fejlődtek ki, az emberi civilizációt jócskán megelőzve. Egyes csoportjaik a földtörténeti ókorban a felszín alá költöztek, azóta is ott élnek. Az üreges föld belseje ezer meg ezer titkot rejthet még.

Hiszünk benne, Vincent?

Minap egy az indexen olvasott cikket osztottam meg egy facebook közösségben. A cikk a magyar gyártású, pedelec meghajtás rendszerű e-bringáról szólt, a közösség pedig egy helyi bringás társaság, aminek viszonylag tagja vagyok én is. Képek és leírás a bringáról: http://www.elektromoskerekpar.com/pedelec_pro_ferfi.

A Zindex cikkben (pontosabban kerékagy.blog.hu) a reporter egyszer élcelődik azon, hogy a hegyen felfelé milyen vagány dolog megelőzni a nejlonba csomagolt és vastag párafelhőket eregető sportolókat. Na a közösségben volt, akit ez rendesen fel is háborított, innentől kezdve aztán a pedelec egy szánalmas kalap szar, amiről a bringás fórumban nem is érdemes (szabad) szót ejteni... Pedig az iON bringa magyar gyártású, akár még büszkék is lehetnénk rá. Ahogy a sorjázó kommenteket figyelem, két tábor van. Az egyik szerint, ahogy már mondtam ez egy szánalom, a másik szerint kitűnő városi közlekedési eszköz. Én az utóbbiba tartozom

Mi a baj a pedelec bringákkal? Ahogy tapasztalom, a sportoló lenézi, mert nem (csak) izomerővel megy. A városi bringás pedig a praktikumot nézi. Gyorsaság, kényelem... Azon persze lehet vitázni, hogy mennyire zöld a pedelec, mert ugye mégis csak árammal megy, ami meg olajból, fák kivágásából, tehát környezet károsításból és szennyezésből ered. Ne legyünk képmutatók, még a napelemes áram is nagyon környezetszennyező, amikor gyártják, vagy amikor kidobják a paneleket. Ugyanakkor az is biztos, hogy sokkal kevesebbet fogyaszt, mint egy autó. Arról nem is beszélve, hogy a szokásos városi autóhasználat során egy ember ül a járműben, ami tovább növeli az autók egy főre jutó káros-anyagkibocsátását.

A pedelec ránézésre kerékpár, úgy használják, mint egy kerékpárt, úgy is kell kezelni, mint egy kerékpárt, szóval kerékpár, kis rásegítéssel. Nem értem a rásegítést ellenzők véleményét, miszerint valami vagy bringa (de akkor hajtsad lábbal vaze!), vagy robogó (de akkor ne vágj fel, hogy elhúzol a keményen edző sportolók mellett b+!). Szerintem meg a dolgok nem feketék [pedelec] vagy fehérek [bringa]. Azt nem gondolom, hogy egy szép és rózsaszín jövő felé tartanánk, de abban biztos vagyok, hogy a hétköznapjaink pontosan annyira szürkék, amennyire elveszítettük a színek érzékelésének képességét. Oké, az rendben van, hogy az alkoholmentes sör pont annyira sör, amennyire húsvér szerető a guminő, de szerintem a pedelec egy egészen más téma.

Közben szintén a facebookon, a város oldalán kialakult egy másik vita is. Ez arról szól, hogy a szépen felújított főtéren a bringások átmehetnek-e, avagy nem. Ez a polémia talán még egy fokkal érdekesebbre sikeredett, mint a pedelec (e-bike) kérdés. Meglepett az a rugalmatlan hozzáállás, amit a vitában résztvevő felek némelyike tanúsít.

Egyszerűbb valaki mástól bármit elvárni, mint magunknak belátni valamit? Kerékpárosként azt várom el, hogy kerékpáros lehessek. Gyalogosként, leendő apaként azt, hogy biztonságban közlekedhessen a családom. Alapvetően azt gondolom a kérdésről, hogy a szabály az szabály, de attól még lehet rossz. Már pedig egy rosszul megalkotott, egyes csoportok érdekét sértő szabályt meg lehet és meg kell változtatni. Ahogy tapasztalom, a vita magva nem az, hogy a kerékpáros leszálljon-e, sokkal inkább az húzódik meg a háttérben, hogy tudunk-e együtt élni a különféle igényeinkkel.

Méltánytalannak és sértőnek gondolom, ha a egyes gyalogosok kollektíven akarnak büntetni kerékpárosokat, mert egyes kerékpárosok valóban nem ismerik vagy súlyosan megszegik a közlekedési szabályokat, de fordítva is igaz. Számtalanszor tapasztalom, hogy nem járdából leválasztott, hanem egyértelműen elkülönített kerékpárúton sétálgatnak gyalogosok, kisgyerekes anyukák, bevásárlókocsit húzó idős emberek. Kerékpárosként én sem ítélkezhetek az összes szabálytalanul közlekedő gyalogos, kisgyerekes anyuka, bevásárlókocsit húzó idős ember felett.

Határozott véleményem, hogy egy város lakóinak egységes az érdeke: legyen élhető és szerethető az otthont adó település. A település életét rendező szabályok pedig akkor jók, ha nem hagyják figyelmen kívül a lakosság egyetlen csoportját sem. Márpedig egyre többen választják mindennapi közlekedésük eszközévé a kerékpárt. Meggyőződésem: ahol nem megy szabályozással, ott nem a tiltás és büntetés a feladat, hanem a szabályok átgondolása és az oktatás. A legfontosabb pedig az egymásra figyelés. Gyalogosok és kerékpárosok egyaránt meg kell tanulják, hogy kell együtt élni! Legalább is én így gondolom. A kompromisszumképtelenség pedig csak parttalan vitákat szül eredmények helyett.

 És a Reptiliánokról még nem is beszéltem, de az majd egy másik bejegyzés lesz :)

A visszajelzésekből úgy vettem észre, hogy a verses elbeszélésem magyarázatra szorul. Már számtalan esetben írtam arról, hogy egy tanyát szeretnék, ahol mindenféléket csinálhatnék. Szappant és sört főzhetnék, képeket festhetnék, gazdálkodhatnék, fogadhatnék pihenni vágyó vendégeket és tanulni vágyó látogatókat, mindenféle korú és érdeklődésű csoportoknak tarthatnék foglalkozásokat, ráadásul jóllakathatnám az éhező betérőket, miközben egy elveszettnek hitt világot tárok eléjük. Üzleti vállalkozás volna részben, de leginkább olyan élet, amire erősen vágyom. Minden nehézségével együtt!

Hogy mindezekhez ki vagyok én? Festő vagyok, fotográfus vagyok, világot teremtő álmodó vagyok. Magyar nemes vagyok, szappankészítő vagyok, sajtkészítő és serfőző vagyok.  Meg még apám fia, anyám tyúkja (?) -tót atyafi épp nem, de szerető, férj és apa. Ráadásul unokájáért mindent odaadó nagypapa is vagyok. Ezek közül néhányat már megvalósítottam, másra pedig csak készülök, de mind én vagyok és még ki tudja mi minden más is. Megnyugvó örök nyughatatlan, aki a világ világosságát keresi a sötétben tapogatózva. Miközben a világ és köztem lévő űrt igyekszem nem fölöslegesen okos gondolatokkal kitölteni, azalatt lehetőség szerint megteszem, amiről hiszem, hogy feladatom.

Persze minden sokkal egyszerűbb volna, ha biztosan tudnám, hogy azt teszem, amit kell, amit vállaltam, amiért jöttem, hogy elvégzem. Ha diszkréten a fülembe súgná az irányt valaki, nem akárki, hogy ne felejtsem el a vállalásomat... Ha még azt is megmutatná, hogy milyen eszközöket hoztam magammal, az még jobb volna, de szabad-e ilyen kérésekkel zavarni azokat, akik az utunkat vigyázzák?