Évek óta itt lakunk már. Évek óta nem került elő a festőládámból ecset, festék, a törlőrongyok is keményre száradtak már. Ami kép kifért a falakra, azt kitettem, a többi meg a falhoz állítva várja sorsa beteljesültét.

Én is úgy érzem, hogy falhoz állított a sors. Akkor is ezt érzem, ha közben tudom, vagy legalább sejtem, hogy ezt a sorsot magam kovácsoltam ilyenné. A munkaerőpiaci helyzetemre gondolok. Persze ha ma újrakezdeném, akkor egyből gimibe mennék, nem adnám fel az elutasított felvételimet az ELTE BTK-ra, kitanulnám a kulturális antropológiát másodszakon, mostanában pedig memetikával foglalkoznék és más dolgokat is tanulnék. Olyanokat, amiket azért nem tanultam, mert nem volt rá pénzem, ahogy most sincs… Én alakítottam így, nem tehetek felelőssé miatta(m) senkit.

Erről jut eszembe, egy facebookon működő munkakeresős közösség oldalán megosztott (szépecske, de kevéssé valószerű) történetet.

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját. "Úgy értem," -magyarázta a hivatalnok - ''van munkája, vagy csak egy...?" ''persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, ''Anya vagyok."

'Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"- hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyan ebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".

"Mi a foglalkozása?" - kérdezte.

Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom. Csak úgy kibuktak belőlem a szavak. ''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

"Megkérdezhetem," -kezdte a hivatalnok érdeklődéssel- "Pontosan mit csinál ezen a területen?"

Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, Hallottam magam válaszolni: "Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem) Laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak) szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint otthon ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim--13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (egy 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''. Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier!

Engem nem fenyeget az anyaság intézménye, de a történet kapcsán azon kezdtem gondolkodni, hogy a saját tevékenységem milyen módon írhatnám le.

A hajdan volt, hagyományosnak mondott családmodell keretei között APA pénzt keres, anyagi biztonságot és jólétet teremt, autót, házat, nyaralót vesz, és félretesz az iskolákra, meg majd a gyerek házát is meg kell venni. ANYA eközben elvégzi a házimunkát, ellátja APA és a GYERE(ke)K igényeit, biztosítja a családi tűz melegét, spirituálisan összefogja a CSALÁDot és megteremti azt a kisugárzást, amitő a család amúgy tényleg család.

Az egy teljesen más történet, ha megemlítjük ANYA önki/beteljesítő vágyait, amik manapság koránt sem biztos, hogy a háztűz melegéről szólnak.

Na de a manapság ténylegesen működő modellben APA általában nem keres annyit, hogy ANYA "csak" a családdal törődhessen, meg a háztartással, meg a gyerekekkel, meg a spiritualitással meg a háztűz melegével és a kisugárzással és egységgel és harmóniateremtéssel... Neki is dolgozni kell, és a "csak anya" munkák csak ezután jöhetnek. Ez nem tesz jót ANYA és APA egészségének, közvetlenül és közvetetten is kihat a családi békére, a gyerekek mentális fejlődésére, így a jövőre is. 

[...] Eredetileg itt belekezdtem egy fejtegetésbe, de az olyan szörnyűre sikerült, hogy kicenzúráztam. Inkább arra a problémakörre térnék vissza, hogy miként kellene saját magamat definiálnom.

Mondhatnám azt, hogy:

Tudományos kutató, főmunkatárs

vagyok. Legfőbb kutatási területeim a mélyrétegtani és szerkezeti társadalomkritika, a párkapcsolatok és az eltérő családmodellek gyakorlati működése, valamint a véletlenszerűen kiválasztott családok önfenntartó és reproduktív képessége. A kutatás főként terepen, az elméletek gyakorlati alkalmazásával zajlik. Hogy hangzik? No komment...

Na akkor hogy is vagyok? Szarul, és még csak nem is büszkén... Mindemellett egyéb dolgok is vannak. Voltál már úgy, hogy megbízol valakit egy feladattal, megállapodtok és elvállalja, boldogság! Például azért, mert megoldást találtál. Az meg szolgáltatást végez, amiért nem is keveset fizetsz neki. Közben derül ki, hogy csak újabb problémát sikerült gyártanod. Ennek ellenére bizakodsz, aztán kételkedni kezdesz, míg végül erős méreggé alakul a benned lévő érzés: átverve, meglopva érzed magad. Hát így vagyok, és gyűlölöm a kontár munkát meg a kontárokat! Az viszont biztos, hogy én előleget többet egy fillért nem fizetek kivitelezőnek -ez tuti!

A tetőnket kellett javíttatni, le is beszéltük egy mesterrel még tavasszal, most került rá sor. Pár hete felhívtam, hogy akkor aktuális, mikor tudnak kezdeni. Meg is egyeztünk az időpontban, de az elmúlt, a mester pedig elfelejtett minket. Ajánlkozott a következő, egymás kezébe csaptunk, hozzáláttak, előleg, valamit csinálnak, de utólag úgy tűnik, hogy kritikán aluli a teljesítmény. Az illető (erős a késztetésem, hogy névvel, személyes adatokkal kiposztoljam a kontárt) mindkét szomszédunkban félbehagyta a munkát, a felvett előlegekkel meg szépen lelépett. Minket ötven rugóval könnyített meg, költse siratóasszonyokra. Az első mester emberei végül előkerültek, de a már alaposan megcsappant költségvetésünk keretei között kellett helyrehozniuk azt, amit a kontár elkúrt.

Na mindegy, térjünk a munka frontjára. Olvasom az álláshirdetéseket és azt látom, hogy mindenki értékesítőt, üzletkötőt, telefonos értékesítőt keres. Kicsik, nagyok, multik és mikrók. Csak végre adja el valaki a terméküket, szolgáltatásukat. Nem mintha az én dolgaimon nem lendítene egy ügyes üzletkötő, aki eladná a képeim és a szappanokat. Bár a szappan nem egyszerű, a gyártás engedélyeztetése nem csak macerás, de igen költséges móka, nem tudom, nincs miből bevállalni.

Megkereséseket egyébként kapok, akár azzal, hogy vegyek ezt vagy azt, akár azzal, hogy "ők" is eladót, értékesítőt keresnek. Többnyire vállalkozói jogviszony mellett, ami nálam eleve kizárt. Mármint nem a vállalkozás kizárt, hanem az ellen van kifogásom, ha egy cég úgy teremt alkalmazotti miliőt, hogy közben vállalkozó vagy.

Így dolgoztam annak idején egy banknál üzletkötőként. Nem voltam alkalmazott, de a munka úgy ment, mint egy gyárban. A heti rendszeres meetingek java része arról szólt, hogy szarok vagyunk, nem toljuk a szekeret, pontosabban nem hozzuk az elvárásokat. Az éves díjkiosztó hóbelebanc meg arról szólt, mint minden rendes vállalati buli: a leharcolt pórnép (értsd munkavállaló) tapsol, iszik, dugja a kollégát. Másnap meg kinek az italtól, kinek a váratlanul kiderülő, alkalmi hálópajtitól fáj a feje.

Az értékesítésre persze mégiscsak szükség van!. Ha termelsz vagy szolgáltatsz, el is kell adni, és az üzletkötő, értékesítő szerzi a vevőt -mert Vásárló nélkül minden üzleti terv szép is lehet, jó is lehet, de huncut fabatkát sem ér. Ha nincs vevő, nincs "bót", nincs szép álom és luxusautó, üdülő Madeirán, rákvacsora a legjobb éttermekben -meg egyébként máshol se. Viszont vannak szigorúan befizetendő járulékok és költségek, adók és más hasznosságok. Ergo vevő KELL!

A vevő az a jószág, akinek az a pénz van a zsebében, amire a termelő, kivitelező, kereskedő, szolgáltató, vendéglátó és szórakoztató ácsingózik. A tendencia úgy néz ki, hogy termelő, kivitelező, kereskedő, szolgáltató, vendéglátó és szórakoztató sok van, csak a vevő fogy el szép lassan.

A vásárlók –akik még vannak, két részre oszlanak. Az egyiknek a zsebe tele van, de pénzéért cserébe luxust, a tökéletest, a létező legjobbat várja el. Ez a réteg a potenciális vevők négy százaléka és a potenciális vásárlóerő fele. Valójában az összes létező javak 98 százaléka a népesség egy százalékának a kezében van. A vásárlóerő másik fele a lehetséges vásárlók 96%-a zsebében van. Ez sem pontos, mert a föld népességének a fele  napi egy dollárnál kevesebbel rendelkezik… Na ezt sem fejtegetem tovább, mert egészen más irányt venne az írás.

Megint facebook. Ez most egy segítségkérés, hogy íróját juttassák valami munkához, mert az általa olyan nagyon és kölcsönösen gyűlölt hatalom nem engedi érvényesülni. Ezt aztán hirtelenjében el is kezdték osztogatni az arra érzékeny ismerőseim. Nekem meg véleményem van a dologról, de előbb az írás, aztán a kifejtés:

"Barátaim! Kevés kivétellel (drogfutárság, bérgyilkosság, BKV ellenőr) bármilyen munkát elvállalok, havi százezer forintért, hogy enni adjak családomnak, magamnak. Jelenleg nem rendelkezem jövedelemmel. Van három gyerekem. Korábban részt vettem újság, rádió, fesztivál alapításában, voltam főszerkesztő, főszerkesztő helyettes, rovatvezető, külső munkatárs, majd celeb, tudok főzni, értek a borokhoz, a filmekhez, gyerekekhez, illetve tudok úgy csinálni, mintha bármihez is értenék, profi vagyok . Az uralkodó politikai elit utál - én is őket – és mindenféle módon megakadályozza, hogy munkát kapjak a médiában. Tudom, hogy a közmunka lehetősége rám is vár, de akkor inkább öngyilkos lennék, ami viszont bűn. Még a szalámi lopásnál is nagyobb. Tehát segítsetek meg valamiféle munkával, ígérem szorgalmas, és hasznot hajtó munkás leszek."

Itt (klikk ide) egy, az enyémtől eltérő vélemény. Az én véleményem az, hogy számtalan, tehetséges és érdemtelenül mellőzött ember él ebben az országban, akik ellentétben Bakács Tibor Settenkedővel, nem mocskolták évekig azokat, akikre most mutogatnak szomorú helyzetük miatt. Én például alapból nem kedvelem a mindenkori hatalmat és azok sem kedvelhetnek különösebben, mert pont leszarják, hogy festő vagyok, szappankészítő vagyok, részt vettem ifjúsági klub  működtetésében, cikkeim jelentek meg nyomtatott sajtóban, webtartalmakat hozok létre. Igaz, hogy még nem voltam celeb és szalámit sem loptam, de én is tudok úgy csinálni, mintha értenék hozzá -mindegy mihez, profi vagyok!

Ja igen, és ennél sokkal barátságosabban néznék ki a fejemből a két szép szememen keresztül, ha biztosan tudnám, hogy szüksége van a világnak RÁM. Vagy legalább arra, amit adni tudok a világnak. Jön a baba, házasodni készülök, tök boldognak kellene lenne, ehelyett azon gondolkozom, hogy merre kell előre menekülni. Nem a felelősségek elől, hanem egy boldogabb életért.