Köztudomású, hogy az Amazonasz mentén az őserdő csak viszonylag kisszámú csoportokban élő lakosságot képes eltartani. A talaj tápanyagtartalma olyan alacsony, hogy teljesen értelmetlen dolog kiirtani az őserdőt, mert ott legfeljebb egy-két évig lehet mezőgazdasági termelést folytatni. A rengeteg eső és a rendszeres áradások kimosnak minden tápanyagot, nyomelemet és élethez szükséges összetevőt az esőerdő talajából. A mai, kis létszámú és elszórtan élő bennszülött lakosság alátámasztani látszik ezt a tézist.

A következőkben egy a talajszerkezettel és mezőgazdasággal foglalkozó szövegrészt idézek:

Az Amazóniai talajviszonyokat - a mezőgazdaság oldaláról a következőképp
lehet jellemezni
- igen csekély a tápanyagpotenciál, és az is nagyrészt a növényzetben tartózkodik.

-igen alacsony a talaj ionkicserélő kapacitása

- az agyagásványok közül a talajban túl sok a kaolinit és gibbsit, amelyek annyira gyenge ionkötő képességgel rendelkeznek, hogy a műtrágyázást a teljes kimosódás miatt 2-3 havonta meg kellene ismételni

- az itteni talajok vastag felső rétegében meglepő módon alacsony - rendszerint 50%-ot se éri el - az agyagfrakció aránya, s ez kevesebb, mint a szubtrópusokon, vagy akár számos mérsékelt égövi talajban lévő 60-80%. A trópusi talajok gyors kiszáradását alapvetően ez okozza. A bőséges, nagy intenzitású csapadék is igen gyorsan elszivárog, a trópusokon nem marad órákig sáros a felszín.

- az előbbiekből logikusan következik, hogy a talajerózió sem olyan nagymérvű, mint ahogy gondolnánk. Árkos erózió pl. kifejezetten ritka a trópusokon - különösen a szubtrópusokkal összehasonlítva - a felszínfejlődést inkább az areális folyamatok jellemzik.

- a fény és a hőmérséklet nem jelent limitáló tényezőt, a mezőgazdasági termelést azonban hátrányosan befolyásolja, hogy a magas páratartalom kedvez a növényi kórokozóknak, az növények igen gyors növekedése miatt pedig a magas aromatartalmú termények pl. gyümölcsök - nem hozzák azt a minőséget, mint a szubtrópusokon A felsorolt sajátosságok miatt a szóbanforgó terület intenzívebb mezőgazdasági hasznosítását a következő általános szabályok szerint kell megszervezni:

1. Kritikus pont a talaj tápanyagtartalma. Ez két módon őrizhető meg: vagy kellő hosszúságú ideig szüneteltetjük a termelést, s ezzel kivárjuk, hogy az természetes úton, gyakorlatilag a légkörből pótlódjon, vagy trágyázunk, amit a talajok már emlitett kedvezőtlen adottságai eléggé megnehezít.

2. A speciális adottságokhoz történő nagyfokú alkalmazkodás, többek között annak figyelembevételével, hogy itt egy igen nagy fitomasszatömeg előállítására képes bonyolult ökorendszerről van szó.

3. Az agrárökoszisztéma stabilitását is csökkenti az eredeti ökorendszer
degradálódása

4. Minél intenzívebb termelést akarunk folytatni, annál nagyobb költségekkel kell számolni. Természetesen az így előállított termékek piaci ára is magasabb lehet, de a tapasztalatok szerint a trópusi nagyüzemi gazdálkodás rentabilitása sokszor alacsony.

5. Az agroökoszisztémák mindegyike más módon használja a talajt. A trópusi talajok szerény termőképessége miatt a vetésforgóra itt még nagyobb szükség van, mint a mérsékelt égövben.

http://landscape.geo.klte.hu/Kozos/pdf/amazonia.pdf

Francisco de Orellana több ízben járt Amazóniában. A Napo (Ecuador) folyón 1541-ben tett expedíciója során elkísérte Gaspar de Carvajal, aki feljegyezte élményeit. A beszámolóban többezres indián seregekről, hatalmas kenukról, és az őserdőből kivilágló, fehér városokról valamint jó utakról és kiváló termőföldekről tett említést. A krónikást nem csak saját kortársai nevették ki, de beszámolóit a modern tudomány is inkább csak hőskölteménybe illő túlzásoknak tekintette a közelmúltig.

Napjainkban kezdjük belátni, hogy a leírás mégsem biztosan szándékos ferdítés és túlzás. Egyre több bizonyíték kerül napvilágra az őserdők mélyéről. A leírásokban szereplő hatalmas, kőből épült városok ugyan valóban félreértésből erednek, de nem a méretük okán. Kőből építkezni az őserdők mélyén valószerűtlennek tűnik, ugyanakkor a fából, nádból, sárral tapasztott házakat folyami üledékkel bekenve, azok valóban fehérre száradnak. Az utak néhány évtized alatt szinte nyomtalanul képesek eltűnni, ahogy az őserdő visszafoglalja azt, amit elvettek tőle.

A valaha nagyszámú lakosságra enged következtetni a földből előkerülő cserép használati tárgyak feltűnően nagy száma. Elszórt, kis csoportokban élő törzsek ilyen mennyiségű használati tárgyat sem előállítani, sem elhagyni nem lettek volna képesek.

Azt is megfigyelték a kutatók, hogy egyes területeken a bennszülöttek a gyümölcsfákat akár évente négyszer is képesek szüretelni. A talaj vizsgálatával fény derült a termésbőség okára. Jól meghatározható területeken a talaj szerkezete markánsan eltér a normálisnak számító őserdei talajtól. A tápanyagdús fekete földről kiderült, hogy mesterségesen állították elő. Az elemzések kimutatták, hogy összetétele elsősorban elszenesedett szerves anyagokból (faszén), ürülékből, agyagból és más adalékokból áll. A talajkészítés pontos eljárása ma még ismeretlen. Korát tekintve megoszlanak a vélemények. Az tűnik valószínűnek, hogy 1000-1500 éve volt a legintenzívebb a talajkészítés. Orellana és Carvajal idejében (1500-as évek) biztosan alakították és használták ezeket a mesterséges talaj szigeteket. A legbátrabb becslések akár hatezer évesre is becsülik a különös talaj kialakulásának kezdetét.

Modern kutatások irányulnak ennek az ősi, mesterséges talajképző eljárásnak a reprodukálására, amivel akár napjaink mezőgazdaságát is hatékonyabbá lehetne tenni. Az elképzelés szerint a szerves hulladékok égetéséből (pirolízissel*) keletkező szénnel lehet fokozni a mezőgazdasági talajok termőképességét, ugyanakkor mivel ezt a hatalmas biomasszát kontrollált folyamattal égetik el, így abból a bomlás (rothadás) során nem keletkeznek üvegház hatású gázok.

*A pirolízis kontrollált hőbontási eljárás, oxigénszegény, esetenként oxigénmentes vagy inert gáz környezetben végbemenő égetést jelent.

Az Amazóniai terra preta (fekete föld) készítésének mikéntjét nem ismerjük, de az kézzelfogható bizonyíték a hasznosságára, hogy még ma is, évszázadokkal a tudatos környezetformálás befejeződése után, hatékony termésátlag növekedést eredményez ott, ahol a természetes talaj gyakorlatilag alkalmatlan volna bármiféle mezőgazdasági művelésre. A mesterséges termőtalaj különlegessége, hogy ilyen hosszú távon is képes kifejteni áldásos hatását. Érdekes továbbá a Ph semleges anyagösszetétele is (semleges kémhatás).

Bár a pirolízissel szemben ma még vannak fenntartások a módszer kiforratlansága miatt, az érdekes lehetőséget vet fel, hogy az így nyerhető talajjavító anyagokkal alacsony hatásfokú termőterületeket alakíthatnánk jó minőségűvé. Különösen érdemes elgondolkodni a terra preta ártéri művelésben történő felhasználásán, hiszen az Amazonasz vízgyűjtő medencéjében, a rendkívül gyakori és nagy mértékű vízborítás mellett is hatékonyan javítja a talaj termőképességét.

Kis Magyar kórtörténet

Engedtessék meg, hogy a prekolumbián összefüggéseket kissé közelebb, a Kárpát medencébe helyezhessem. Hazánk mezőgazdasága (a feltételezett honfoglalástól kezdve) hagyományosan alkalmazkodott a múltban az ártéri gazdálkodáshoz. meg kell értenünk, hogy a létfenntartás, következésképp az emberi civilizáció nem csak a természeten ejtett gyógyulhatatlan sebek ejtésével valósulhat meg. Mai értelemben véve a civilizációk nyomait éppen az ilyen, múlhatatlan sebekben keressük és véljük felfedezni. Ahol efféle sebeket nem lel a kutató, ott ismeretei alapján meghatározó élet, társadalom nem élhetett.

Ugyanakkor észre kell vennünk azt is, hogy amit ma természetes úton kialakult érnek, vízmosásnak és folyómedernek vélünk, az lehet egy hajdan jól működő, tudatos és a tájjal, természettel együtt élő, szerves rendezés eredménye. Ehez el kell fogadnunk, hogy épp a társadalom különös fejlettsége, gondolkodásának organikus módja ad kellő alapot. Ahogy azt a prekolumbián tájépítők terra pretái is tanúsítják.

Érdemes utána olvasni a Csörsz (Ördög) ároknak, más néven az Ördög barázdájának! Hivatalosan és történelmileg bizonyíthatóan a római limes része lehetett, megerősített földsánc, védmű és egyben határvonal is. Adatok a sáncról: hossza cca 1260Km, szélessége 3-5m, mélysége 5-8m, a körbekerített terület nagysága 60-65000Km², a kitermelt föld mennyisége 10 millió m³...

Több helyen olvastam már róla, hogy a Kárpát medence víz és természetrajza is tudatos és organikus tájrendezés eredményeként jött létre. Ennek bizonyítékai épp a bizonyítékok hiánya lehet. A korai ember nem ejtett gyógyíthatatlan sebet a tájon, de igényeinek megfelelően alakította úgy, hogy az alakítás mégis szervesen illeszkedjék az élet (és a természet folyamatainak) rendjébe.

Ma folyóinkat gátak közé szorítjuk és árvizektől rettegünk, miközben a természetes ár és hullámtereket lakó és gazdasági épületekkel zsúfoljuk tele. A víz az már csak olyan, hogy engedelmeskedik a fizika és az élet, az Isten törvényeinek. Olvadáskor és nagy esőzések idején kilép medréből. Jótékony hordalékát szétterítve hozza el a hegyek ásványait az alföldekre, miközben az ott felgyűlt és feleslegessé vált anyagokat tovább szállítja. Mint a csatornarendszer. De ne keverjük össze a tiszta vizet a szennyvízzel, mert abból csak baj származik.

Ma a folyók nem tudják betölteni természetes csatorna szerepüket, és lássuk be, ami ipari hulladékot, szennyet és mérget szállítanak, azt jobb, ha tényleg nem tudják letenni mezőgazdasági területeinken. De lássuk be azt is, hogy aki folyóvölgyekben óhajtja megművelni földjét, annak el kell fogadnia a természet rendjét. Ártérben kizárólag ártéri gazdálkodás folytatható. Ártéri művelésben pedig kizárólag az arra alkalmas növényzet marad fenn.

Az ártéri gazdálkodás a korai feudalizmusban zavartalanul folyhatott, egészen a XVIII. századig, amikor is a Habsburg bürokrácia kifundálta a folyamszabályozást, a mocsarak és árterek lecsapolását, valamint a monokultúrás gabonatermesztés meghonosítását az újonnan kialakítandó uradalmi majorságokban. Erre birodalmi érdekből volt szükség. A folyamok hajózhatóvá tételére a kor üzemanyagának a zabnak a birodalmi központba szállításához, a faluközösségekből elönzött földek uradalmi majorsággá alakításával pedig a búzatermelés ipari méretűvé növelése okán.

Bár látszólag elkanyarodtam eredeti témámtól, ez a kitérő is szorosan kapcsolódik azzal, amit közölni szándékoztam. Be kell lássuk, hogy természeti környezetünktől nem szakadhatunk el büntetlenül. Nem rúghatjuk fel a természet szabályait és nem alkothatunk kényünk-kedvünk és igényeink szerint új szabályokat. Ugyanakkor szükségszerűen be kell lássuk azt is, hogy igényeinket lehetőségeinkhez és a természeti környezet nyújtotta lehetőségekhez kell igazítani.

Konklúzió

Okulnunk kell abból, hogy a jelenben rendelkezésünkre álló ismeretanyag birtokában (és ezt tudván tudjuk) a technológiáinkkal nem érhetjük el a fenntartható fejlődést. Sőt fajunk fennmaradása is kétségessé válik akkor, amikor tisztának mondjuk a tisztátalant és fenntarthatónak a fenntarthatatlant. Jusson eszünkbe a Fukusima atomerőműben bekövetkezett katasztrófa kapcsán az az arrogancia, amely a mérnököket arra sarkallta, hogy törésvonalakra atomreaktort építsenek. Az eredménye most kézzel fogható. Ugyanakkor fek kell tegyük magunknak a kérdést, hogy az atomenergia használata a keletkező radioaktív hulladékok okán valóban nevezhető-e tiszta energiának? A válasz pedig egy szükségszerűen bekövetkező paradigmaváltást kell, hogy eredményezzen.

Jobban mondva visszatérést ahoz a tudáshoz, ami feltehetően évezredeken keresztül sajátunk volt, de az ipari forradalomban végképp feledésbe merülni látszott. Létünket és fajuk fenntartását nem képzelhetjük el a jövőben másként, csak a természeti környezettel szorosan együttműködő egységben. Hogy ez az egység valaha létezett, arra bizonyíték a ma már szervesen a tájba épülő vízterítő érhálózat a Kárpát medencében, ahogyan bizonyíték az írott történelmet megelőző korokban mesterségesen létrehozott talaj az Amazonasz medencéjében.

Zárszó

Az 1500as évektől kezdve napjainkig kinevették Gaspar de Carvajal feljegyzéseit, amit a Napo folyó mentén tapasztaltak alapján írt. Akkor arról számolt be, hogy többezres indián harcosokat szállító hatalmas kenukat látott, vakítóan világító házakat az őserdőből kiemelkedve, utakat és jó minőségű termőföldeket. Amit a közelmúltig mesének hittek a kutatók, arról kezd bebizonyosodni, hogy valóság volt.