Az ördög úgy dolgozott, hogy szántott itt, is, ott is egy keveset. Tegnap a Dunakanyar alatt induló és az Aldunáig tartó 1260 km hosszú árokrendszerről is írtam. Gondoltam, hogy ma kicsit utánanézek ennek a dolognak. Ahogy nézegettem a fellelhető oldalakat, látok egy bakonyi hivatkozást, meg egyet a Duna másik oldalán, az Erzsébet híd tövénél, de az nem onnan ered, hanem ott ér véget.
A bakonyi egy természetesnek tűnő képződmény, ahol a víz alagutakat, majd barlangokat képzett, majd a barlangok beszakadásával a víz ismét a felszínen folyt tovább. Azt olvasom róla, hogy szép hely, érdemes megjárni.
Ami pedig az Erzsébet hídnál véget érőt illeti, az ma már leginkább csatorna, de a csepeli szennyvíztisztító gyűjtőrendszerének megépítésével az egykori kifolyó is csak díszletté vált.
Ellenben én legendákat, keresni indultam, amiből egyet sem találtam. olyat igen, hogy említik, utalnak rá, beszélnek róla, mint ha ott lenne forrással idézve, de sem idézet, sem forrásmegjelölés nincs. Többnyire csak annyi, hogy a népi emlékezet és az ősi legendák. Így meg nehezen jutok előre, hogy népi emlékezetet és ősi legendákat keresek hiteles forrásból. Aztán gondoltam szépet s nagyot, ha az árokrendszert Csörsz árkaként is említik, akkor így kellene utána nézni: Csörsz legendája. És láss csodát. Itt egy idézet amit elsőként találtam:
Legrégibb nyomát a XVI. sz. Székely István Világkrónikájában találjuk, ki a 718-ik évnél megemlíti, hogy Seita, Pannónia királya megvítta a Csersz árokját, melyet - folytatja tovább -nem azért hívtak Csersz árokjának, hogy azon Csersz király feleséget hozott magának, hanem azért, mert az árkot ő készítette még az Attila előtti időkben. Csörsz király személyisége sok fejtörést okozott régebbi történetiróinknak. Voltak, kik Caesar nevének valami elferdített alakjára gondoltak; mások (köztük Katona István s ujabban Szabó Károly) a honfoglaláskori Curzan vezérben, Kund fiában vélték föltalálni a mondai Csörszöt, ámbár ugy Anonymus (Curzan), mint az egykoru bizanciak (Kurszan?sz, Kursz?sz) ortografiája szerint csakis Kurzánnak, Kurzának olvashatni Árpád ezen vezértársának nevét, melynek alighanem a mai Karsa helynév felel meg. A monda eredetére a «Csörsz-», «Csersz-» vagy «Csörsz-árka» név vezet, mely - tekintve, hogy több magyar vidéken «ördög-árok»-nak, «ördög-borozdá»-nak nevezik a hasonló barbárkori erődítményeket vagy határárkokat - nem egyéb a szláv «csertovszky-jarek» (szószerint: «ördög-árok») elnevezés átvételénél. Csörsz király tehát éppen nem históriai személy, hanem egyszerüen az ördög (szláv: csert). Magyarország területén, különösen a Székelyföldön, sok olyan őskori erődítmény maradt fenn, melyeknek építését a néphit az ördögnek, tündéreknek vagy óriásoknak tulajdonítja. Sajátságos vonása e mondának, hogy az építést rendesen az ördög házasságával hozzák kapcsolatba s kétségkivül összefügg egy népmeséinkben is gyakran előforduló motívummal, hogy t. i. a mesehős csak bizonyos rábízott feladatok teljesítése után (várkastélyépítés, föld fölszántása s bevetése egy éj alatt) nyerheti el kedvesét. Amit még Székely I. mond a Csörsz-árok megvivásáról s egykori alakjáról: abban kétségkivül valamelyik avarkori nyugat-európai annalistának az avar ringekről szóló leirását használta föl.
Az úgy van elfogadva, hogy a betörő és a békét feldúló magyarság itt mindent készen talált, azt elorozta, a békességes lakosságot lemészárolta, vagy igen sanyargatta. Elvettük műveltségüket, elvettük kultúrájokat, még a szavaikat is, hiszen sajáttal alig rendelkeztünk. Így aztán sokat tanultunk az itt nagy számban élő szlávságtól is...
Ezzel szemben meg bennem az a kép kezd körvonalazódni, hogy amiként a szablya néve, mely a szab igéből magyar nyelven tökéletesen eredeztethető, meghonosodott a szlávság körében is.
Így lehet ez a Csörsz névvel is. Fennebb, az idézett szövegben azt olvashatjuk, hogy az a szláv ördög szóból eredezhet. Én meg erre azt mondom, hogy bizony eredhet, csak nem úgy! Mert hogy a szlávok Kurszán vezért hívhatták ördögnek, s az így torzult név visszakerülhetett a magyar legendáriumba is.
Nem sok idõ múlva longobárd harci mének nyihogását visszhangozták a dunai erdõk. De a délibábos rónák is visszaverték az avar paripák horkantásait, mert Csörsz király is nyeregbe szállt, és felültette jó katonáit. Farkasszemet nézett a Duna partján a longobárd és a vitéz avar. Szemtõl szemben állt szakállas Rád s nyílvetõ Csörsz király.
A longobárd király akkor követeket küldött nyílvetõ Csörsz királyhoz, békét ajánlott, és szíves szóval meghívta szomszédját királyi palotájába. Ott békejobbot nyújtott neki, s miután Csörsz elfogadta a felé nyújtott jobbot, megfogadták, hogy egymás földjét haddal soha nem háborítják, egymásról rosszat nem mondanak: ha úgy hozza a sor, segítik is egymást, s ha kell - testvérhez úgy illik - együtt indulnak zsákmányszerzõ csatába.
A longobárd s vitéz avar csatáról csatára szállt. Vitézeik temérdek zsákmányt raboltak, maguk elõtt hajtották gazdag földek sokezres csordáit, arany s ezüst alatt nyikorogtak bordás szekereik. Egy szép napon is az osztók két halomba rakták a zsákmányt, s Rád király a sok szép holmi felét felkínálta:
- Vedd ki osztályrészedet. Érdemed szerint jut neked is! Vitézül küzdöttél. E szép zsákmányt vedd díjul magadhoz. Nyílvetõ Csörsz király azonban nemet intett. Szembefordult a longobárd királlyal.
- Legyen csak tiéd a zsákmány! Te vitézebb voltál, becsüllek hát, s tisztelem kardodat! Én mást kérek osztályrészül !
-Rád meghorkantotta a lovát, megsimította szakállát, s kíváncsian pillantott az avar királyra.
- Ugyan mi mást adhatnék én tenéked?
- Könnyen kitalálhatnád, de várj csak, majd segítek. Találd ki, hogy mit kérek, víz övezi, erdõ fedezi, senki nem látja, nem is ismeri! Ezt kérem tõled.
- Amit nem lát senki, az nem ér semmit. Amirõl nem hallunk, az nem ér többet, mint egy hajítófát. Mit ér az ilyen?
- Én mégis ezt kérem tõled!
- Mi légyen az? Elõre megígérem, hogy megkapod!
- A lányod, Délibáb! - felelte nevetve Csörsz, mert még akkor beleszeretett, amikor elõször találkoztak Rád palotájában. - Víz övezi, erdõ fedezi, senki nem látta, nem is ismeri!
Elkomorodott hirtelen Rád király arca, olyan fehér lett, mint a frissen õrölt liszt a malomban. Valóban elzárta eddig az emberek elõl a lánykát. Ez igaz. De azért magában így forrt:
- Lányomat, lovaspásztor, nem neked neveltem! Kincses nyugati királynak adom én feleségül! Ha addig élek, se lesz a tiéd !
De azért nyájas hangon szólott :
- Szavamat nem másítom meg! Neked adom lányomat. Igazad van: víz övezi, erdõ fedezi, senki nem látja, senki nem ismeri. Legyen hát a tiéd. Csak egy kérésem van! Olyan menyegzõt tartass, hogy beszéljenek róla a királyok s fejedelmek!
- Királyi menyegzõt tartunk ! - bólintott Csörsz király. Rád azonban feltartotta kezét.
- Azt akarom, hogy mátkádért vízen gyere. Könnyü hajón jöjj a halas Tiszától a zúgó Dunáig! Azon vidd Délibábot aranyos sátorpalotádba!
- De hiszen nem vezet a Tiszától a Dunáig vízi út! - feleIte meglepetten Csörsz.
- Megmondtam! Vízen gyere, akkor odaadom!
Azzal Rád sarkantyúba vette paripáját, s a meglepett szomszédnak hátat fordított.
Csörsz király, ahogy hazaért, avarjait a Tisza-partra szólította. Mély árok ásásába kezdtek, hogy a Tisza vizét elvezessék a zúgó Dunáig, s azon hozhassa sátrába Csörsz király a mátkáját. Túrták, bontották a földet. Fegyverkovács, íjász, pásztor, posztóverõ hajnaltól vakulásig ásta az árkot, túrta a domboldalt, egyengette a partokat. Értettek a földmunkához az avarok, cudarul értettek! Félelmes váraikat földbõl emelték, az avargyûrûk egész sora tekintett büszkén az Alföld lapályaira. Ástak hát szakadatlan! Nem sok idõ múlva Délibáb arcát finom pír színezte, mert palotája tornácáról látta az árkot, mely csak mélyült, nyúlt, és sietett feléje.
Aznap délután, hogy az árok már-már elérte a Dunát, hatalmas förgeteg zúdult le az északi sziklás hegyekbõl. A förgeteg vágtatva tartott a Tiszának. Orozva kélt, és olyan hirtelen volt, s olyan rettenetes, úgy vágtatott, mint hegyrõl lezúduló szikla. Csörsz szembeszegült a viharral, mely bömbölt, fákat csavart ki tövestül, s mint könnyû pálcikát, úgy hajigálta fel és le az embereket. A király mokány paripája horkanva ágaskodott a frissen felhányt parton. Odaugratott, ahol õrjöngve tombolt a vészes szörnyeteg. Egy vészes pillanatban villám tüze lobbant, mennykõ suhogott, s a partról lesodorta a királyt. Csörsz lovastul a mélybe zuhant, és az árokban lelte halálát.
Régen történt ez, nagyon régen. Azóta eltûntek Túl a Dunáról a longobárdok, nádasok rejtekeibe húzódtak be az avarok. Nyaranta királyi kedvesét kutatva, csak Délibáb keresi fel a félbemaradt árkot. (Komjáthy István: Mondák könyve)
A mondák csak gyarapodnak, amikor Rasponné útjáról olvasunk
Rapsonné régi erdélyi mondák tündér-boszorkányféle alakja. A Kis-Küküllő vidékén, Parajd közelében, magas hegy csúcsán mutogatják várának kincseket rejtő maradványait. Mesélik, hogy a → Firtos és Tartód várát építő tündérasszonyok is testvérei voltak és a három várban esténként egyszerre gyújtották meg a gyertyát. A várához szükséges építőanyagot két ördöngös segítőtársa, egy koldus és egy macska segítségével hordatta fel a hegyre. A → tudós kocsis, táltos lovaival olyan gyorsan vágtatott, hogy mikor Tordán – más változat szerint Kolozsváron – elsőt harangoztak, ő még várában volt, beharangozáskor már Tordán. Máskor kocsisa lehajlanék a leejtett kalapjáért, de mire felvenné öt óra járásnyira vannak tőle. Furfangos feje az ördög eszén is túljárt: utat építtetett vele Tordáról – más változat szerint Kolozsvárról – a várához, s az ostoba ördög egy hegy aranyért, egy völgy ezüstért vállalta a munkát; Rapsonné aztán ujja hegyére egy aranyat, tenyere mélyébe egy ezüst tallért tett– ez volt a fizetség; az ördög bosszúból szét is rombolta az utat. Más földtöltéseket, árkokat is neveznek ezen a tájon Rapsonné útjának, amelyek talán a Kakas-borozdával, Óriások árkával, Tündérek útjával, Ördög útjával együtt útrendszert alkotnak, a Görgényi havasokhoz vezetnek s a → Csörsz-árkához hasonló ősi művelődéstörténeti emlékek. (→ még: ostoba ördög meséje, → tündér) – Irod. Kőváry László: Száz történelmi rege (Kolozsvár, 1957); Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (I., V., Pest, Bp., 1868–1870); Szendrey Zsigmond: Magyar népmondatípusok és tipikus motívumok (Ethn., 1922).
Itt egy másik elbeszélés Rasponné útjáról és váráról
Thali Kálmán: Ördög-utja
Szováta a szék havasán Erdélynek egy régi falva: Határában, Kolozsvárnak Irányúl az ördög-utja. Ördög-utja, - ördög-utja, - Gazdája se járhat rajta: Ugy annyira be van nőve Fával, Vad bokrok bogával... Mohos régi kövezetén Tenyészik a cserje - S megfogódzik nyers gyökere, A rengeteg zúgó szele, Hogy ki ne teperje... Nem igy volt ez hajdanában - Havasi vár fénykorában!... Régen volt az, régen!!
Pusztán áll a havasi vár: A Rapsonné vára, - Bús enyészet mulandóság Szomorú tanyája. - A holdsugár ábrándozni Romjaira zarándokol; S tornyain az éji vihar Keservesen fütyöl, dudol... Rászállnak a vándorfelhők - Lepleikkel betakarják, S düledező romfalába Egyik egyik belevágja Unalomból villámkardját! - - Ez elhagyott puszta vártól Indúl ki az ördög-utja... S szalad, szalad, mig a teret Kolozsvárig meg nem futja. - * * * Szép Rapsonné, szép Rapsonné Bűvös-bájos angyal! Kit csak ékes jó kedvében Az égtőli szerelmében Szülhetett a hajnal!... Szép Rapsonné, szép Rapsonné - Várad csarnokában - Miért lelsz olly nagy örömöt A piros rózsákban? Piros rózsa dicső virág - Szerelem virága... Piros rózsa illatozik A vár udvarába; Azzal van a torony, bástya - Szóval egész vár tele: Mint bűbájos urnőjének Szerelemmel kebele! Sovárgó szép Rapsonnénak Csak a rózsák örömei, - Szerelmének búbánatát Csak rózsákkal enyhitgeti... Mert van búja szerelmének: Távol lévén kedvesétül... Szegény asszony, talán talán Meg is halna rózsák nélkül?!
Vára magas erkelyében Minden reggel rózsát tépdel. - S levelkéit szélnek dobja... Lesz tán a szél olly kegyelmes: Kedvesének átaladja?! S szép Rapsonné sovárogva Egyre hervad, egyre sápad - S vára magas erkelyéről Egyre szórja a rózsákat... Végre sohajt kifakadva: Nem szállhatok, nem mehetek... Szárnyaszegett, fogoly-madár - Óh Istenek segitsetek! Vagy ha már az ég nem segit, Csak láthassam angyalomat: Segits pokol... nem kimélem, Legyen bár nagy az áldozat! - S im az ördög megjelenik: „Teljesitem kivánatod! Epedő hölgy, jövő napon Szeretődet megláthatod!" S hamarjában, kevés szóval Ottan meg is alkuvának: Az ördög csak később kapja Jutalmát a munkájának. * * * Éjszakának beálltával Művéhez fog a rosz lélek: Követ halmoz, fákat szaggat Tetején a szikla bércznek; Majd a völgyek süppedékin. Hidakat ver, töltést csinál... S oh varázslat, látható lőn A kelő nap sugárinál: Rapsonnénak felvárából Kiinduló ördög útja - Kanyargóan, mig a teret Kolozsvárig meg nem futja. Gyorsan készült, mégis-mégis Sima, mint a sima padló - Jól kirakott kövezetén Szikrázik az aczél-patkó... A Rapsonné szép hintaja, Mint üstökös vágtat, szalad - - Csak ugy reng az utkövezet Lovainak lába alatt... Mind a négy ló szilaj tátos - Mind négyet az ördög adta... Szép Rapsonné pár percz alatt Kedvesénél terem rajta; Kedvesénél - galambjánál - Kit lekötve tart az átok... S élvez, élvez nagy szerelmet, Véghetetlen boldogságot. * * * Csöndes éjjel; Rapsonné ül Várerkélyén elmerengve... És az ördög megjelenik, - A jutalmat követelve: „Itt az idő, teljesitsed, Mit szived, szád megigére... Egy hegy arany, egy völgy ezüst Tudod, ez a munka bére!" S a szegény nő mit csináljon? Nincsen neki drága kincse - Csak viruló rózsafái - S olthatatlan nagy szerelme!... De Rapsonné segit magán: Aranypénzt tesz uj hegyére, Ezüstöt meg illeszt kisded Tenyerének völgyletébe: „Ime sátán, itt jutalmad - Egy völgy ezüst, egy hegy arany!" S az ördög igy kijátszatva Haragra gyúl e szavakra - S önmüvének neki rohan... Föltépi a kövezetet, Szétdulja a sima utat - Hintaját is szertezuzza, Leölvén a tátosokat. Szép Rapsonnét megátkozza, - Megfogamzott rajt az átok: Oh, mert a hölgy s szeretője Örökre elszakadának! Nem láthatták többé egymást... S elhalának mind a ketten - Gyötrő kínban, szerelemben. * * * Szovátánál s Parajd mellett Ott vonúl az ördög utja; Róla a nép ezt a regét Mai napig mondogatja... S bár Rapsonné sírban nyugszik, S várán úr a mulandóság: Emlékeűl szerelmének - Moha közt a vár kövének - Ott nyilnak a - piros rózsák!!* *) E rózsákat a nép ma is Rapsonné rózsáinak nevezi. - Kőváry L. „Erdély régiségei."
S egy újabb elbeszélés Rasponné útjáról
Rapsonné vára
Rapsonné gazdag özvegyasszonyként élte szomorú életét a Parajd fölötti várban. Rapsonné nagyritkán ment emberek közé, csak néha hajtatott Kolozsvárra meseszép hintaján.
A rossz minőségű göröngyös úton lassú és fáradtságos volt az út Kolozsvárig. Egyszer mérgében kifakadt Rapsonné "Az ördögnek való út ez!"
Erre a semmiből ott termett egy ördög, aki alkut ajánlott. Tükörsima utat épít a vártól egészen Kolozsvárig ha fizetségül kap két hegy aranyat s egy völgy ezüstöt. Rapsonné belement az alkuba, az ördög pedig pompás utat épített, ahogy ígérte. Amikor az ördög másnap megjelent a fizetségéért, a ravasz asszony rászedte. Kivett a kincsesládájából két aranyat, amit melleire rakott, egy ezüstöt pedig a kettő közé, így fizette ki az ördögöt.
Az ördög csúnya haragra gerjedt, s a pokolból fölhívott összes ördöggel mindent szétromboltak, amit építettek, de még várat is.Ilyenek az ördögök...
de hívják az árokrendszert Atilla útjának is. Arról meg ezt találtam, ismét a mek oldalán
Papok sáncza és Atilla útja. Orbán Balázs -A Székelyföld leírása
A Bodzafordulónál, hol a Kis-Tatár északnyugati oldalából felfakadó Kis-Bodzavize idősb testvérével a Nagy-Bodzával egybeömlik, a fővölgyet egy körülbelől 590 öl hosszú, alapjában 4 öl széles, s épebb helyein 2 öl magas déli oldalán sáncz által szegett töltés szeli át, melyet Papok sánczának neveznek. Majd alább e név állitólagos eredetére visszatérek, most csak azt jegyzem meg, hogy a Papok sáncza nem más, mint a rétyi hon vagy hun árkának és az egerpataki Atillaútjának egy későbben felfrisitett darabja. E titokteljes töltést e munka III. kötetében már elnyomoztam a Nyién háta mögötti Piliske nyakáig, most megkisértem Bodza vidékén való tovább nyomozását.
A Piliske nyakától délkelet irányban az ugynevezett Verőfény (oláhul Fácza) tetején halad át az Észak erdőnek; azután a Czélfa és Gurmoza nevű helyeken kissé déli hajlással a hires Királykut közelében huzódik le Sármálhoz, vagyis a Bodzavize völgyére, hol a fennebb emlitett Papok sánczának irányul, s azzal összefüggésben látszik lenni. A Papok sánczán túl egy darab helyt megszakad, de a Kis-Bodza völgyében, a „Ladocz” hegy alján ismét előtünik, s a brassói Mészárosrétet* mintegy 1700 ölnyi vonalon áthasitja, honnan a Pláju Ilkin át vagy 365 ölnyire halad a Kis-Bodza vizéig, hol oly rengeteg és áthatlan erdőségek közé hatol be, hogy tovább nyomozni alig lehetséges; de a vonalán nőtt fiatalabb és világosabb szinű fák mégis megjelölik irányát, s mint a helyekkel nagyon ismerős vadászok állitják, a Pereo kremenin, a prázsmáriak által birt Ladoczbérczin, a Pojána Béldin és a Muntyea szkomercs = in-kereskedelmi domb* át egész a Kis-Bodza forrásáig, a már fennebb emlitett Tyityisán kutig megy, honnan a Kis- és Nagy-Tatáron át fennebb már elnyomoztuk az oláhországi határszélig. E titokszerű töltést az itteni lakosok tatárok útjának nevezik; azon jött be – mondják – roppant nagy sergével a tatárok hatalmas, világrettegte királya Atilla, s a fennebb emlitett Király kutjánál (Fontina krajuluj), mely ő róla neveztetett igy, megálapodván, vezéreivel tanácsot tartott, a honfoglalás mikénti végrehajtása iránt. Részint ezen tanácskozás emlékéül, részint a törzsfőnökök ülőhelyéül – hun szokás szerint – nagy lapos köveket hordottak össze. Ott vannak még most is az óriási nagy kövek, a melyek látszólag távolabbról kerültek ide, mert a kut környékén oly fajtáju kőzet nem is létezik*. A tanácskozás végeztével nagy áldomást tartottak a Szármány mezején, hol a helyet még most is Hadivásnak nevezik. E helynevek, az azokkal kapcsolatos hagyományok, egy távol multnak sejtelmét költik fel a vizsgálódóban; a mesést kereső nép képzelődésében pedig a regék egy egész világát teremtik; igy a Királykutnál hiszi a nép elrejtve Dárius kincsét, mely minden Szent-György napkor ki szokott gyulni; továbbá mondják, hogy a királyhegyi és kálváriai várakban régen Tündér Ilona lakott, s holdvilágos estéken ide a Királykutjához szokott tündérsergével tánczolni lejárni; de a midőn a törökök egy beütése alkalmával a papok keresztekkel ide feljöttek s a népet Jézus kiáltással vezették az ellenségre, a pogány tündérek megrettenve, ember nem járta havasokra huzódtak el e kiáltások elől, s most csak néha lehet csendes éjeken hallani a fák felett elhuzódó tündéreknek bájos zengedezését, de ember előtt többé nem mutatkoznak. A papoknak tündéreket elüző Jézus kiáltásait a Papok sánczánál kivívott győzelmekkel hozza a nép kapcsolatba. Ugyanis egykor nagy török-tatár tábor tört be a Bodzán, s a Királytetőn levő várat meglepvén, bevették s az ottani székely őrséget levágták, egy azonban elmenekülvén, hirt vitt Háromszékre és Hétfaluba a közelgő vészről; a nép mindenütt fegyvert ragadott s papjaitól vezettetve, a Bodola közeli Pap pataka völgyén (mely ekkor nyerte e nevét) felvonultak a Bodzára, hol a régi tatárút töltését, a Bodza völgyében magasra feltöltve és sánczczal ellátva, ennek fedezete alatt várták a közelgő ellent, a melyet papjaik vezetése alatt énekszó, nagy lárma és Jézus kiáltással megrohanván, annyira megfélemliték, hogy az összezavarodva eszeveszetten futni kezdett; – a székelyek a futókra ütvén, igen sokat levágtak közülök, a megmaradottakat egész a határszélig üzték. Ekkor nevezték el a töltést Papok sánczának, a közeli egyet Lármafának, mert a kiállitott őrök innen adtak jelt a töltés mellé huzódott székelyeknek az ellenség közeledéséről.
Itt, hol a háromszéki székely ősök oly hősileg védték a haza határait, utódaik szintén osztakoztak az ősi dicsőségben, mert 1848. novemberében a m.-vásárhelyi vesztett csata után egész Erdély s vele a Székelyföld is az ellenség kezébe esett, – hibásan mondom, hogy az egész Székelyföld, mert megmaradt a hősök hazájának egy pontja a szabadság azon archimedesi pontjául, honnan a zsarnokság egész gépezetét ki lehete sarkából forditani: ez Háromszék volt, a Székelyföld e dicső Lacedemonja, a melynek hős népe kimondá, hogy utolsó emberig fogja területe épségét és sértetlenségét megvédni. A nagyszerű elhatározás, melynek a történelemben alig találjuk párját, ama kis terület minden fiából hősöket alkotott, kik három hónapon át százszoros ellennel szemben megvédték Háromszék területét az ellenség lábnyomaitól s az Erdélyt visszahóditott Bem Háromszékben a szabadságnak szeplőtelen földjére talált. Az ariostoi tollra méltó harczok már e munka III. kötetében érintve voltak, itt azért azok tüzetesebb tárgyalását mellőzöm; de fölemlitem mint e vidék legszebb emlékét azt, hogy e harczok kiindulási pontja éppen a Bodza vidék volt, mert nov. 23-án, a midőn Háromszék kimondá az önvédelem harczát, és a midőn még teljesen szervezetlen és készületlen volt, fegyver és lőpor nélkül, a Brassóba beült Gedeon támadólag lépett föl, erős kémszemlére előnyomott jobb szárnyát Stráva oláh határőri kapitány a Bodzára vezette; itt, hol nem is gondolták, akarván a székelyeket meglepni és Szent-Györgyre ráütni; de ott teremtek a Kossuth-huszárok, ezen alig alakult s csak félig-meddig felszerelt bátor lovasok, s éppen a Papok sáncza közelében megrohanván Stráva határőreit, azokat szétszórták. ezen ekkor itt vívott első győzelem volt kiindulási pontja azon harczoknak, a melyek később Árapataknál, Hidvégnél, Földvárnál, a dobolyi hidnál, Hermánynál, Sz.-Péternél és a Rikánál annyi dicsőséggel áraszták el a háromszékiek fegyvereit. Fennebb a bodzai vámnál, hol a Bodza vidékén lefolyt csaták és beütések történetét időszaki folyamatban leirtam, a háromszékieknek bodzafordulói csatáját szintén részletesebben tárgyaltam s igy itt a részletek ujbóli előadását mellőzve, odaútasitom a t. olvasót.
A fennebb említett papok útjáról szintén ezt a hivatkozást talltam csak. Ezzel mára beérem, és a találtakat ízlelgetve álmodok olyan világokat, amik hajdan voltak.
Beszolda