Körbenéztem a  tömött járművön és figyeltem az emberek arcát. A legtöbben unott és elfásult tekintettel meredtek maguk elé, a semmibe bámulva zötykölődtek, mint egy nagy zsák krumpli.

A krumplis zsákok kizárták magukat a jelen pillanatból, és egy meghatározatlan idődimenziót létrehozva igyekeztek magukban a lehető legnagyobb biztonságérzetet előidézni. A busz ritmikus rázkódást biztosít ehhez a majdnem idilli, az anyaméh védelmével felérő állapothoz.

Mások másféle dolgokat produkáltak. Megfigyeltem egy érdekes, bár nem vadonatúj dolgot. Akik békés zötykölődésük közepette mégis a jelenben voltak és látták, azok sem akarták észrevenni a várandós anyát. Tudom, hogy kényelmesebb végigülni a negyven perces utat tőlünk a buszpályaudvarig, mint átadni az ülőhelyet, de abban nem vagyok teljesen biztos, hogy az ilyen embert is anya szülte.

Az egyik békésen kérődzik, ütemesen jár az állkapcsa és unottan rág, közben nagy boci szemeivel igyekszik kerülni a kontaktust. Épp csak nem rottyant egy nagyot a népi tudatba a buszon. A másik bekuporodik a sarokba, összehúzza magát, még talán kicsit bele is szürkül az ülésbe, csak nehogy észrevegye az anya, hogy ő észrevette, mert tudja, hogy át kellene adni a helyét, de ha nem néz rá, akkor talán nem derül ki, hogy ezt pontosan tudja. Még cincog is egyet halkan, alig észrevehetően a kis odúból a szürke lányka. 

Mellette egy fogatlan vén kutyára emlékeztető férfi ül. Összegömbölyödve védi a kis territóriumot. Alvást színlel, de a szeme sarkából hunyorogva figyel a külvilág minden rezdülésére. Őt nem zavarja különösebben, hogy összeakad a tekintete az anyával. Mordul és vicsorít, aztán ahogy a kutyák szokták, fordul egy negyedet és még gömbölyűbbre veszi a formát. Mégis csak a saját lábtörlőjéről van szó, amit nem ad csak úgy szíre szóra oda valami jöttment macskának...

Azt gondolom, hogy ezek a megnyilvánulások valahonnan nagyon mélyről jönnek. Kinél a múltat idézik, kinél a jövőt, ezt nem tudnám megmondani, de az világos, hogy akár a múlt, akár a jövő árnyképe az, pontosan kivetül az arcukra.

Már karácsony előtt nézelődtem a borotvák között. Akarok egyet, de még soha nem próbáltam. Úgy meg nem akarok súlyos tízezreket kiadni, hogy talán be sem válna. A ma reggeli bevásárló túrán, a pennyben egy dyras borotvába botlottam, két és félezerért. Kipróbálni pont jó lesz, és ha nem bírja a bőröm, akkor sem sok veszik vele.

Na szóval megvan a ócsóberetva, bekapcsolnám, de az akkuja nullán töltve. fel a töltőre. Leírást kézben, áll a padlón: első használat előtt akkut teljesen lemeríteni (ez megvan), majd 20 órán át tölteni (te jó ég!), aztán ezt még egyszer megismételni. A rendszeres használat közben is 16-20 óra kell a teljes töltöttséghez. Arról nem szólt az útmutató, hogy cserébe meddig működik a ketyere. Töltés közben nem használni, használat közben nem tölteni -OK!

Azért mégiscsak ki akartam próbálni, hogy egyáltalán milyen érzés az elektromos borotva. Semmi! Sehogy nem viszi a szőrt! Drágám meg röhög, kérdem mi van? A védőkupakot levetted? (naná, hogy nem...) Vidámság. :)

Az ember szeretetre született, a tárgyakat pedig használnunk kell. Azért élünk mérhetetlen káoszban, mert a tárgyakat szeretjük és az embert használjuk.

A világ megértéséhez számtalan út vezet: ahány nép, annyi út. Az én utam nem a csendes, beletörődő szemlélődés, hanem a harcos kiállás azért, amiben hiszek. Lehet, hogy nincs igazam, lehet, hogy amit teszek, az nem jó, de abban biztos vagyok, hogy a nem tevésnél a rosszul tevés is jobb. A rossz kijavítható, a semmi pedig csak felőröl. A korlátlan lehetőségeink egyetlen gátja a bezárt elménk és a becsukott szemünk.

A mindenféléket hagyjuk, de a miegyebek se' kutya. Nemrég vettünk egy tévét, akciós, költségmentes hitellel. Na megjött az első számlalevél, amin rögvest van költség. Nem sok, de van. Addigra sem lesz túl sok, mire letudjuk a hitelt, de azért valaki egyszer elmagyarázhatná, hogy miért hazudik a szolgáltató?

Aztán arról is mesélhetnék, hogy mifélét ebédeltem ma egy büfében: Másodosztályú frissességű csirkecombot sikerült beszereznem. Konkrétan büdös volt. Igyekeztem kerülni a feltűnést, ezért viszonylag diszkréten jeleztem egy alkalmazottnak az észrevételemet, mire az beleszippant és közli, hogy tán a fűszersót érzem. Mit ne mondjak, pikáns egy fűszersó :)

Hab a tortán, hogy a jelen pillanatban még feltételes módban értendő fizetésem második negyedét költöttük el...

A sorozáson, mert olyan öreg vagyok, hogy én még voltam, "H.E.T." (há-e-té) kategóriát kaptam: tudniillik háború esetén túsz. Véglegesen alkalmatlannak tartottak a haza fegyveres védelmére, így én akkor sem lennék érintve, ha valóban, tényszerűen visszaállítanák a sorkatonai szolgálatot.

Neten, arckönyvön terjed, hogy '14. január 1. dátummal újra kötelezővé válik a sorkatonaság. A hír forrása a hírszabadság nevű weboldal, ami korábban azt is megírta, hogy Mark Zuckerberg nem tartja fenn tovább Magyarországon a facebookot, mert 1) ilyen kevés felhasználóért nem éri meg a szerverek fenntartása, 2) olyan sok képet töltünk fel, ami indokolatlanul magas szerver kapacitást igényel... (volt más mutációja is a hírnek?)

A hírszabadság egy blog, ami saját bevallása szerint szórakoztató (elgondolkodtató?) álhírekkel igyekszik görbe tükröt tartani a társadalom orra elé. Nem mellesleg talán a látogatottságból eredően némi bevételére is számítanak, de mint tudjuk, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

(forrás: http://hirszabadsag.blogspot.hu)

(http://hirszabadsag.blogspot.hu/2013/11/vegleges-sorkatonasag-januartol.html)

Nézegettem a fenti hírhez fűződő fb hozzászólásokat és alapvetően két tábort találtam. Az egyik a "nanáhogydejó-hálelúja!", a másik meg a "mészteapicsábasorozni-b+". Persze a kommentárok kibontásakor találkoztam a gerinctelen fiatalokról szóló értekezések mellett az én voltam fóka, de senkinek nem kívánom álláspontokkal.

Akkor hajrá, és merüljünk nyakig a mi lenne ha, sűrű mocsarába.

Meg lehetne ezt csinálni? Holnapután van december egy, tehát van cca harminc nap, hogy januártól induljon a banzáj. Rendben, de bennem megfogalmazódik néhány kérdés. Nem tudom, hogy ez a jelen pillanatban mennyi fiatalt érintene. Meg azt sem, hogy kikkel kezdenék? A sorköteles korba lépőkkel, vagy a kimaradtakkal? Negyven éves korig békeidőben is hadköteles, legalább is hadba fogható minden magyar állampolgárságú férfi. Ezen túl néhány szakmában a nők is.

Kicsit előre szaladtam, mert még azt sem tudom, hogy a behívottakat kik és hol fogadnák? A laktanyák vagy megszűntek, vagy átalakultak. Eladták őket, leszerelték és üresen állnak, netán lakóparkot építettek a helyére és az áll üresen, esetleg felszántották és sóval behintették. És kik lennének a kiképzők? Hazahívjuk a fiúkat, lányokat a külszolgálatokból? Vagy a sorköteleseket egyből vagonírozzuk és szállítjuk I-FOR, K-FOR S-FOR és a többi alakulatokhoz szolgálattevésre? Amolyan hirtelen mód a közepébe csapva, mert teher alatt nő a pálma, avagy pusztuljon a férgese?

Huculák Manó zsandárdandár altáborszernagy Úrnak tisztelettel, alázattal, etc. jelentem,
hogy a XCLVII. számú, vitézlő Horthy Miklós sorállományú dandár
a díszszemlére teljes létszámmal felsorakozott!

Na mindegy, szóval nincs hová telepíteni az ifjonc kopaszokat, és nincsenek kiképzők, de van-e megfelelő felszerelés? Ruházat, fegyverzet, haditechnika, másfél tehervagonnyi barna alsó, meg harminc tonna kinyomtatott szolgálati szabályzat, ami eligazít az atomvillanáskor kötelező protokollról, miszerint kezünket, kiegyenesített ujjakkal, tenyerünket lefelé fordítva, helyezzük a szemünk fölé, a rohambili (sisak) alá, hogy ezzel is megakadályozzuk az olvadt fém szembe jutását... Következő lépésként alaposan figyeljük meg az atomvillanást és a gomba felhő, mert többet ilyet (és gyaníthatóan mást sem) látunk már.

Hát, nem mondom -ismerek egynémely fiatalt, akire ráférne egy kis alázat és tisztelet, meg a hierarchiáról való tapasztalás, de azt a fajta sorkatonaságot, ami alapvetően nem a fiatalok testi-lelki fejlődését és a haza szolgálatát, hanem a megalázást és sanyargatást jelenti, azt nem tartom jónak és nem kívánom a visszaállítását. Sem másnak, sem magamnak.

Ugyanakkor talán el tudnék képzelni olyan katonai szolgálatot, amiben akár magam is szívesen és önként részt vennék. Persze a részemről ez üres ígérgetés, tudva a zsebemben lévő, és egy esetleges felülvizsgálaton megerősítésre kerülő, végleges alkalmatlanságot megállapító sorozó parancsot.

A mai nap időjárását elnézve úgy gondolom, hogy hálás szívvel, áldó imádság mellett kell említenünk mindazokat, akik megrendelték számunkra a napsütötte jó időt tegnapra. Nem is beszélve azokról, akik maguk is imádságokkal segítették elő a napsütést.

Ez a nap természetesen nem jött volna létre az anyukák, apukák, nagyszülők és kedves rokonok, barátok és hozzátartozók nélkül! Köszönet és hála mindazoknak, akik személyesen vagy gondolatban jelen voltak a mi nagy napunkon.

össze vagyunk esküdözve...

ilyenek voltunk, vadak és jók - bűnösök közt is ártatlanok...

Az utóbbi hetekben/napokban egyre többen kérdezik: "na hogy vagy?". Lássuk csak...

- Fiam születik márciusban

- Holnap feleségül veszek egy csodálatos nőt

- Decembertől dolgozom

Szerinted hogy vagyok?

Mostanában egyre gyakrabban kérdezik távolabbi és közelebbi ismerősök, hogy "na be vagy má' szarva?". Hát nem! Mitől kellene beszarnom? Nem kivégzés lesz, csak esküvő. Tizenhárom év együttélés után nem gondolom, hogy egy ceremónia túl sokat változtatna bármin is. Itt lesz majd a fotózás, ha nem esik... (klikk a képre a többiért).

 Egyébként megvan az öltönyöm, hozzápróbáltam a nyakkendőt is. Nem pont frakk, de jó lesz.

Egyszer volt, hol nem volt, az óperencián innen, de az üveghegyen túl, volt egyszer egy legény ember. Hát ez a legényember egy éjszaka, amikor nem tudott aludni a sok gondtól, a csillagos eget nézegette, mintha az tudna neki segíteni a gondja baja ügyében. Ahogy ült a hideg éjjelen egymagában a teremtett ég alatt, és a csillagokat fürkészte, egyszer csak meglepte az álom.

Azt álmodta, hogy levelet ír, mert azt bizony senki másnak el nem mondhatja ami bántja, csak a... 

Ekkor a legényember megébredt és nyugtalanságot érzett. Még emlékezett a csonka álomra, de az istenért sem jutott eszébe egy épkézláb gondolat sem, hogy miféle úrnak, vagy ki fia borjának is kellene levelet írnia. De hát az éjszaka újra csak erőt vett rajta. Feje lassan lebillent és ahogy kezdett egyenletesen szuszogni, máris visszapenderedett az álomba.

Úgy látta, hogy a címzést már felrótta a papírosra, már csak a sok panaszt kellett volna lekörmölnie. Hozzá is kezdett -volna, de csak a papírost böködte a tolla hegyével. Annyi baja volt, hogy el sem tudta kezdeni. nagy levegőt vett, akkurátusan a sor eleje fölé helyezte a tollat és már kezdte is írni...

Igen ám, de ekkor megint felriadt az álomból a legény ember. Belegondolt, hol is kezdje a felsorolást: hogy az élet így meg úgy veri, hogy a sorsa csak rosszakat ád, hogy így meg úgy fáj, hogy a szomszéd lova is, meg még az ág is húzza... És ahogy szépen összeszedegette minden baját, szépen el is szenderedett megint. vagyis csak elszenderedett volna, mert ahogy lecsuklott a feje és elnyílott a szája, egy gonosz kis csillagocska utolsó pislákolása éppen belefészkelte magát a résnyire tárt szemébe. Keletről pirkad az ég alja, ideje van a dolognak.

Nem volt mit tenni, a legényember feltápászkodott, belekezdett a munkába és elhatározta, hogy ma olyan keményen dolgozik, ahogy csak tud. Ha  más haszna nem is lesz, de legalább úgy elfárad estére, hogy holnap hajnalig, a csillagfigyelős morfondírozás helyett inkább alszik majd egy jót.

Hát így volt, ha így volt, mert tán igaz sem volt. De igaz lehetett mégis, mert akitől a mesét hallottam, úgy mondta el, mint aki tudja miről beszél.

A neten böngészve akadtam arra a hírre, miszerint egy amerikai gyorsétteremláncnak záros határidőn belül el kell hagynia Oroszországot. Kilenc hónapot kaptak rá, hogy elkészítsék végelszámolásukat és szedjék a sátorfát. A hír innen: http://hir.ma/egeszseg/kizavartak-oroszorszagbol-a-mcdonalds-ot/149794?utm_source=DZ&utm_medium=DZ&utm_campaign=DZ.

Amikor megnyílt az első meki, az egyik cimbora ott dolgozott és bejártunk hozzá potyázni. Egy kólát meg egy pitét rendeltünk és kaptunk három bigmacet, két liter kólát, nagy halom sültkrumplit, egy rakás pitét, néhány hamburgert meg fagyit vagy séket. Új volt a kaja, szép volt a Nyugatiban kialakított étterem, de leginkább a haverok miatt jártunk oda.

Nekem a hamburger egy buciba pakolt finomság, nem az a löttyedt, petyhüdt szar, amit a mekiben adnak. Aztán láttam az öszeomlás című filmet, amiben a csóka reggelit rendel de nem kap, mert már elmúlt fél tizenkettő. Előkap egy géppisztolyt, mire mindjárt volna reggeli, de aztán inkább hamburgert kér, ami viszont baromira nem hasonlít a fotón szereplő hamburgerre. Baromira megértem az ipsét!

Aztán jönnek a hírek, hogy hány alkotóeleme van valójában a mekis sült krumplinak, meg hogy miből készül a húspogácsa, vagy a horrortörténet arról, hogy a hamburgerzsömlék egy mokkáskanálnyi porból készülnek, amiben gyakorlatilag nincs természetes anyag.

A legutóbbi mekis kampány a betyárburgerekkel, legalább olyan gyötrelmes, mint az összes többi kajájuk. Mitől magyaros egy kakukkfüves hamburger? őszintén mondom, én egy csepp nem sok, annyi könnyet nem hullajtanék a mekiért, ha Magyarország is kiutasítaná őket. Nem vagyok részrehajló, felőlem mehet velük az összes többi is!

Arra számtalan példát tudok mondani, hogy miért nem szeretek a tescoban gyümölcsöt vásárolni, de ez talán az egyik:

És valójában egyik sem jonatán...

Los Angelesben szálltam le a vonatról. A magyar szemmel aprónak mondható pályaudvarral szemben felszálltam egy buszra, amivel a belvárosig mentem. Már a buszon megpróbáltam utánajárni, hogy találok vissza majd a pályaudvarhoz -aminek a nevét addigra elfelejtettem. Természetesen angolul igyekeztem beszerezni a szükséges információt, de talán az ügyetlenségemet meghallva, egy helybéli fiatal srác elkezdett magyarázni (értsd: magyarul tájékoztatni). Megörültem a váratlan szerencsének, ezért az út további részét a gyönyörködésnek szentelhettem az idegeskedés helyett. 

Azt mondták, hogy "ott" még az ég is más, hogy nem lehet látni azt a szép kéket, ami felénk jellemző. Hát lehetett, nagyon is lehetett. A gyönyörűséges kéken fodros fehér felhők kergetőztek, Igazán szép volt! Egy acélszerkezetre függesztett buszfélével közlekedtünk, ami az elindulásánál még a kerekein haladt, később vált csak függővasúttá... ez érdekessé tette az amúgy is látványos utazást. Időnként elsuhantak az ablakj előtt az acél váz tartó oszlopai, de nem sokat láttam belőlük -valószínű, hogy igen gyorsan ment a jármű. Mivel a sebességünk állandó volt, a mozgásból semmit nem lehetett érezni.

A távolban ágaskodó, kékes üveg és fém épületeket álltak, szinte egybeolvadva a háttérrel. Mindez a még távolabbi fehér sapkás hegyek előtt húzódott. Nem is hittem volna, hogy Los Angeles mögött ilyen fehér sapkás hegyek vannak... pedig de!

A belvárosban szálltam le a buszról, elintéztem amit akartam [egyébként fogalmam nincs mit is intéztemilyen messze az édes otthontól]. Mentem volna vissza a kis pályaudvaromra, de amit honfitársam a buszon magyarázott, az már valahogy nagyon távolnak tűnt... Végül sikerült megtalálnom az állomást, ahonnan hazautazhatok. Egy nem túl hosszú folyosó egyik oldalán álló emberekhez igazított pult fut végig, ki a lottószelvényét töltögeti, ki az ügyintézéseihez töltöget papírokat. A folyosó másik oldala egy trafikkal kezdődik. Újság, cigi, bazár árú, és a többi, aztán az ügyintézők ablakai... Azt nem sikerült eldöntenem egyértelműen, hogy hol is vagyok. Némelyik ablak jegypénztár is lehetett, de mindenféle más dolgokat is intéztek az emberek. 

Beálltam az egyik szimpatikus lány ablakához, aki legnagyobb meglepetésemre magyarul szólalt meg. Ezt igazán nem vártam volna, de a következő pillanatban a lányok mögött, kézi húzódzkodó kocsiból iratokat osztogató idősebb nő is magyarul zsörtölődött magában, amire egy másik ügyintézőlány felkacagott és magyarul mondott valami cifrát -mert úgy sem érti más alapon, amire az összes ablak mögött ülő összes harsány nevetésben tört ki. Ahogy néztem, nem, hogy senki más, de mindenki értette. Mintha a Blaha Lujza téri aluljáró kicsinyített másában játszódott volna ez a vidám jelenet... Csak barátságosabb és nyugodtabb volt a hangulat.

Mindenesetre megkönnyebbülve magyaráztam az ablak mögött, velem szemben ülő lánynak, hogy reggel a keletiből indultam, nem tudom hová érkeztem meg, de oda kellene visszamennem, hogy haza tudjak jutni. Elkezdett a gépén nézni valamit, és meg sem lepődött a sztorimon, mint ha mindennap jönnének a keletiből Los Angelesbe.

A nagy nevetgélés és böngészés közben a leányzó egyszer csak elment, én pedig sétálni kezdtem a folyosó vége felé. Ott egy igazi, pesti talponálló volt, ahol a kerek bárasztalon könyökölő munkások békésen itták a korsó sörüket beszélgetés közben. A kocsmaszerű műintézmény és a jegypénztáros ügyintéző ablakok közt volt még egy igazi kínai kifőzde is. A legfeljebb két négyzetméteres lyukban joviálisan mosolygó kínai szakács alig fért el a szabad tűzön melegített hatalmas wok mögött. Nem a nálunk megszokott, gyorséttermi kajákat főzte, ez tisztán látszódott rajta. Valamit épp nagyon kavart, aminek finom illata volt, de gyenge angolságommal nem próbáltam megkérdezni mi az. Egyébként megdöbbentem volna, ha kínai akcentussal, de ő is magyarul válaszol...

Visszafelé menet az ablakomhoz és a mosolygós szemű ügyintéző kislányhoz, elkezdtem a telefonomon böngészni. Ingyen wifit kerestem, hogy ne kelljen roaming díjakkal vacakolni. A böngésző persze máshogy gondolta, mert nekiállt fizetős kapcsolatot teremteni...

Sajnos azt már nem tudom, hogy megtaláltam-e a wifit, vagy a böngészőn a térképet és az ablak mögötti ügyintéző kislányt, meg a hazavezető utat, mert arra ébredtem, hogy rettenetesen kell pisilnem...

Miközben sorjázom az ismerősöket facebookon, nem nagyon történik érdekes.  Ha csak az nem, hogy megterveztük a karácsonyi szappankészítést, és megfőztük a hétvégén vett birsből a sajtot. Két kiló gyümölcsből készült, öt kisebb formát töltöttünk meg vele. Majd teszek fel fényképet róla...

...Tévét venni nem egyszerű.

Nézelődik, keresgél, kérdez, beleszeret, hazamegy neten böngészni. Visszamegy, kipróbál, tetszetős, fontosságokat lebeszél, mehet móka. Stop, nem mehet -bemutató darab az ucsó, éve kint áll már. Na ez azé' nem "gyerebe".

Más is van, neten adat nuku.

Hümmögés, kipróbálás, morcogás, hogy másikból csak bemutató darab, végül is nem rossz, csak lutri. Rábólintás, hitelügyintézés, hosszas várakozás, közben vásárlás, visszamenés, megvan, hazavivés...

Otthon kibont, összeszerel, beüzemel, hümmög, scart kiesik, baz'megel, dünnyög, nem jó' arány, alszik rá. Reggel se jó.

Másnap (ma) visszavisz, meg a régit lead... Vissza pénz, vagy újra csere? Újra csere, kicsit drágább, Franca az arcukat! Megvesz, nem baj! Sorban áll vevőszolgálatnál, még áll, még egy picit, aztán nem olyan picit, régi lead, csere sztornóz, hitel OK, már lebeszélve ügyintézővel.

Újat hazavisz, reggeli kimaradt, bepótol, már dél van. Ki a cuccot dobozból, összeszerel, beüzemel, jó a képe! Hú, a hangok te! Pöpec minden, filmet betol, estig mozi. A Zantennát meg lassan lemond, dróton nem jön nézhető...

Kezdem megérteni, hogy miért nem tudom elfogadni a liberális eszméket.

Azért nem, mert tapasztalatom szerint, a magát liberálisnak mondó összes ismerősöm -legalább is akiről tudom, azokra kivétel nélkül igaz, hogy határozottan állítják saját magukról és általában a "liberális" emberekről, hogy készek elfogadni mások véleményét és nézetét. A gyakorlatban ezzel szemben csak azt a nézetet és véleményt készek és képesek elfogadni, ami megegyezik a sajátjukéval. Az attól eltérő nézetek és vélemények legalább is elfogadhatatlanok, kinevelendők, alkalmasint pedig írmagjuk is kiirtandó az emberiségből.

Én meg ezzel szemben egy megrögzötten makacs konzervatív vagyok. Határozott nézetekkel és világképpel, és ennek birtokában és tudatában nem várom el senkitől, hogy elfogadja a gondolataimat és nézeteimet. Cserébe egyenesen megmondom, hogy én sem fogadom el azt a nézetet és véleményt, amivel nem tudok és nem is akarok azonosulni.

Azt is meg kell mondjam, hogy a divattal (vagy inkább egy masszív megvezetésen ülő hóborttal) ellentétben nem tartom magam "demokratának". Nem hiszek az egyenlősdiben, nem hiszek abban, hogy léteznek "jogok" önmagukban, azok "kötelességek" nélkül gyakorolhatók. Nem hiszek a kasztrendszerben, de hiszem, hogy az élhető életet rend vezérli, erkölcs vezérli, hierarchia mentén szerveződik. És akik a jognak asztalánál egyaránt foglalnak helyet, azok a felelősségből is egyaránt veszik ki részüket.

Hiszek benne, hogy a nemzet megtestesítője ma is a Szent Korona, egyben a hatalom forrása, a jogok és kötelességek eredője. Profán megfogalmazásban tehát jogforrás, első számú jogalany, szakrális értelemben pedig az Isteni rend földi leképeződése, legfelsőbb felség. És nem hiszek abban, hogy ember által alkotott törvény helyettesítheti, felülírhatja az Isten, tudományos értelemben a természet törvényeit.

A Szent Korona ma a parlamentben van kiállítva. Már önmagában ez a tény is megdöbbentő, ha a korona egyébként mindenkor érvényeben lévő közjogi helyzetét tekintjük. De ennél is megdöbbentőbb az a kiállítási mód, ahogyan a természetéből fakadóan rejtezkedő szentséget közszemlére teszik.

Ki tudja mi a hiba?

A Szent Korona Őfelségét tartalmazó vitrin a parlament kupolájában függő, több ízben leszakadt, hatalmas súlyú kristály csillár alatt látható. Már önmagában ez is kimeríti az összeesküvés vádját. Ha ez nem lenne elég, a kard a Szent Korona alá sujt, mintegy képletesen lefejezve a királyi felséget. A bemutató megtervezőjét és kivitelezőit  a Szent Korona Törvényszékének nyilvánosan kellene perbe fognia, és ítélkezni felettük összeesküvés és felségárulás bűnének vádjával

De a címerrel sincs minden rendben...

Az eredeti (helyes) címerábrázolásban a címerpajzs felett két angyal tartja a Szent Koronát. A fenti két kép valójában egy, mindazonáltal hibás! Apropó, ki tudja hány részből áll a magyar Szent Korona? A közismertebb válasz szerint kettő, a latin korona és görög korona. Ezzel szemben a korona három részből tevődik össze.

Kezdjük azzal, hogy a korona tetején lévő keresztnek merőlegesen kellene állnia. Ez egy antenna, amely "veszi", a felsőbb erőt. Magában a korona testében (latin és görög együtt) megy végbe a "kondícionálás", amikor a király fejére helyezik -életében először és utóljára. A fel nem használt energia pedig a csüngőkön keresztül távozik. Ha a rendszer bármely elem hiányzik, a működése hibássá válik.

Hogy őrült világban élünk, az kétség nélkül való. Már pedig ennek szakrális értelemben oka az is, hogy a Szent Koronát ma hibásan jelenítjük meg és hibásan ábrázoljuk. Ameddig pedig a magyarság nem működteti rendeltetésének megfelelően a Szent Koronát, addig a világnak sincs esélye arra, hogy őrületéből kigyógyuljon.

Ennek az egy képnek apropója van. A fotón Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach (sissi királynő) látható- akinek a fia (Rudolf főherceg -magyar trónörökös). Rudolf özvegyének (Stefánia belga királyi hercegnő) második férje Lónyai Elemér herceg, akinek az anyja Pázmándy Vilma, aki pedig a dédüknagyapám (nagyapám nagyapjának az apja) testvére... lehetett követni? :)

A többi kép meg csak szép :)

Ma megint ultrahang, egy hónap és egy nap múlva esküvő, 18 hét múlva pedig megszületik babuka. Ma már egész nagy valószínűséggel láthatjuk, hogy fiú-e, vagy leány -elképesztő dolog ez.

A tetőnk javíttatása okán meséltem, hogy az első kivitelező emberei kritikán aluli munkát végeztek, a kivitelezővel pedig megállapodtunk, hogy az előleg -a felhasznált és újra használható anyagok árának levonása után visszajár. Az egy dolog, hogy az anyagköltség annyi-e, ellenben néhány hét késés után, és telefonos megkeresésre ugyan, de ma este jelentkezett az ember és elhozta a megbeszélt összeget. Őszintén mondom, hogy nem hittem volna.