Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy nem tartom normálisnak, ha egy embernek induló létforma 150 kilósra hízik. Akkor is így gondolom, ha történetesen magam is így vagyok. Na de kerékpározok, valamelyest odafigyelek a táplálkozásomra és igyekszem nem folyton halálra zabálni magam.

De ez most nem egy amolyan sírjunk együtt a kövérség miatt bejegyzés. Ahogy említettem, kerékpározok. Nem azért, mert nincs autóm, bár tényleg nincs. Nem azért, mert könnyebb vele nagy távot megtenni mint gyalog, bár tényleg így van. Azért bringázok, mert szeretek bringázni.

Néhány tíz kilométeres karikákat csak úgy, a bringázás kedvéért, 70-80 kilométert bármikor, de akár majd 130 kilométert is tekertünk már egyhuzamban a kedvessel. A leghosszabb táv tavaly nyáron volt, amikor Bösztörpusztára bringáztunk. Na az mondjuk érdekesre sikeredett, de ez egy külön történet lenne.

Tegnap, az autómentes napon először is összegyűltek a városi bringások a főtéren, ahol RekuPapa beszélt egy keveset, aztán nekivágtunk a kicsit több, mint hét kilométeres körnek, majd végül az önkormányzat parkolójában került megrendezésre a város ismert történetének első kerékpáros autóhúzó versenye. 

Fiúk, lányok, kicsik és nagyok bátorodtak fel és álltak a feladatra.Gyengéd rábeszélésre magam is beneveztem a játékba, de erről később. Sokkal érdekesebb, hogy a legfiatalabb versenyző 7 évesen teljesítette a próbát, amit még a helyi média sem hagyhatott szó nélkül.

A játék elején kényelmesen elhelyezkedtem és kattogtattam. A versenyzőt két segítő tartja egyensúlyban, de nem tolhatják. A bíró visszaszámol, aztán kezdődik a hórukk. Elképesztő, de több volt a lány, mint a fiú, ráadásul meglepően sok gyerek is nevezett és nagyon jól húzták! 

Fentebb a bemutató, mit, hogyan kell és lehet. Egyes-egyes, Vállat támaszt, később rájöttek a segítők is, hogy váll+kormány, kötél feszes legyen, ilyesmik.

Aztán kezdődik a verseny, egyből a hölgyekkel.

ráfordulva a célegyenesre

Szóval kényelmesen üldögéltem a járdaszegélyen és fényképezgetem a versenyzőt, mire Sándor, a tisztelt publikum színe előtt félreérthetetlenül felszólított, hogy nevezzek be. Lehetett mit tenni? Beneveztem... A többi versenyzőről ezért nem készítettem képeket.

Miközben lélekben készülök a próbatételre, megérkeztek Katiék is. Na onnantól nekem megvolt a feladatom a fiatalúrral, ez a másik oka, hogy nem készült több kép. 

Végre sorra kerültem én is. kísérlet egy -kudarc. Lábam leesik a pedálról, dőlök jobbra-balra, húsz másodperc felett jóval. Esélytelen a dobogóra. 

Hát igen, nem vagyok elegáns jelenség a biciklin, de ez nem nagyon zavar. Azt meg már megszoktam, ahogy néha hitetlenkedve, máskor ámulva, olykor pedig elképedve néznek mások :)

Második kísérlet, váltót kicsit feljebb állítom, rajt, meg sem moccan, képtelenség elindulni így.

Harmadik kísérlet, jól fognak, két lábbal állok a pedálon, kezem a féken. Bíró visszaszámol, indulok, döcög de elindul, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban, még fel is váltok és cél. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy harmadjára, de sikerült egész jó időt "futnom" a célig. Elindulni már csak azért is nehéz volt, mert az én súlyomat megtartani nyilván nem volt egyszerű a két segítőmnek. Minden tiszteletem az övék! Segítőim nélkül nyilván nemhogy nyerni, de elindulni sem tudtam volna :) Szó ami szó, a máskor hátrányomra lévő súlyfeleslegem segítségével ugyan, de végül is... :)

Hát mit ne mondjak, én sportversenyen még nem lettem első helyezett soha... Jó kis délután volt!