A visszajelzésekből úgy vettem észre, hogy a verses elbeszélésem magyarázatra szorul. Már számtalan esetben írtam arról, hogy egy tanyát szeretnék, ahol mindenféléket csinálhatnék. Szappant és sört főzhetnék, képeket festhetnék, gazdálkodhatnék, fogadhatnék pihenni vágyó vendégeket és tanulni vágyó látogatókat, mindenféle korú és érdeklődésű csoportoknak tarthatnék foglalkozásokat, ráadásul jóllakathatnám az éhező betérőket, miközben egy elveszettnek hitt világot tárok eléjük. Üzleti vállalkozás volna részben, de leginkább olyan élet, amire erősen vágyom. Minden nehézségével együtt!

Hogy mindezekhez ki vagyok én? Festő vagyok, fotográfus vagyok, világot teremtő álmodó vagyok. Magyar nemes vagyok, szappankészítő vagyok, sajtkészítő és serfőző vagyok.  Meg még apám fia, anyám tyúkja (?) -tót atyafi épp nem, de szerető, férj és apa. Ráadásul unokájáért mindent odaadó nagypapa is vagyok. Ezek közül néhányat már megvalósítottam, másra pedig csak készülök, de mind én vagyok és még ki tudja mi minden más is. Megnyugvó örök nyughatatlan, aki a világ világosságát keresi a sötétben tapogatózva. Miközben a világ és köztem lévő űrt igyekszem nem fölöslegesen okos gondolatokkal kitölteni, azalatt lehetőség szerint megteszem, amiről hiszem, hogy feladatom.

Persze minden sokkal egyszerűbb volna, ha biztosan tudnám, hogy azt teszem, amit kell, amit vállaltam, amiért jöttem, hogy elvégzem. Ha diszkréten a fülembe súgná az irányt valaki, nem akárki, hogy ne felejtsem el a vállalásomat... Ha még azt is megmutatná, hogy milyen eszközöket hoztam magammal, az még jobb volna, de szabad-e ilyen kérésekkel zavarni azokat, akik az utunkat vigyázzák?