Nemrég, amikor a fényképezőgépemről írtam, a bejegyzés egy apró ügyetlenség miatt elszáll, csak a hivatalos adatlap maradt meg -amit csak úgy mellékesen szúrtam volna a post végére.
Akkor arról írtam, hogy milyen nagyszerű gép is az enyém. Hosszasan ecseteltem az előnyeit, és nem azért nem került sor a hátrányaira, mert el akartam halgatni, hanem mert nem találkoztam olyan tulajdonságával, ami nem tetsztett volna. Olyan igazi szerelem első látásra. Kézbe simul, jól működik, megbízható, hű társ.
Írtam a használhatóságáról is, a funkcióiról, kiemelve azt, ami miatt nekem a legjobban tetszik. Ez a szemvezérlés, ami egészen futurisztikus funkció. Most persze nem kezdek hozzá, hogy azt a remekül megírt cikket újra gyártsasm, csak visszaemlékezem mennyi szépet is írtam a gépről.
Írtam még a hozzá tartozó kiegészítőkről is, a vakuról, az előtét lencsékről, a portré markolatról -most ezekről sem fogok. Azt is megírtam, hogy a vételi dátumhoz képest, de anélkül is, milyen röhelyesen kevés expozíció van benne. Alig 1000-1200 (igen, ezer-ezerkétszáz, ez nem elírás volt) Miért kell(?) eladnom? Hát ezért. Mert ott áll a fotóstáskában és öt év alatt összesen ennyit sikerült használnom...
Aztán, amikor az árra került volna a sor, megakadtam. Ha el akarom adni, akkor csak reális árat mondhatok rá. De mia reális? hasonló gépeket használtan olyan áron adnak már, hogy elképesztő. Annyiért legfeljebb egy kompakt digitális kütyüt szabadna. Azért is irreális a reális ár, mert a hasonló gépek állapota azért általában más. Aki használja a gépet, az ennyi idő alatt bőven eléri a katalógusban szereplő várható élettartamot -100-150 000 expozíció. Akkor meg a gép valóban matuzsálem. Nem úgy az enyém, ami éppen csak a vadonat új kort karcolgatja.
Aztán végül, mivel a cikkem is kitörlődött, az ár, amit kapnék érte sem megfelelő, így aztán inkább hagyom az egészet a francba. Mivel ezt a gépet nem tudom etetni (tekercs filmek, előhívatás, nagyítások), ezért valószínűleg továbbra is a táskában fog pihenni. Ha ez elég sokáig tart, akkor majd múzeális darab lesz belőle. Majd a kisunokám nevetgél rajta, hogy a nagypapi korában milyen furcsa szerkezeteket használtak az emberek.
Ezen az utóbbi képen a saját cuccom van. Váz, portré markolat, rendszer vaku, hordszíj, kit optika, UV szűrő, polár szűrő, skylight szűrő és a védősapkák láthatóak.
Beszolda