Los Angelesben szálltam le a vonatról. A magyar szemmel aprónak mondható pályaudvarral szemben felszálltam egy buszra, amivel a belvárosig mentem. Már a buszon megpróbáltam utánajárni, hogy találok vissza majd a pályaudvarhoz -aminek a nevét addigra elfelejtettem. Természetesen angolul igyekeztem beszerezni a szükséges információt, de talán az ügyetlenségemet meghallva, egy helybéli fiatal srác elkezdett magyarázni (értsd: magyarul tájékoztatni). Megörültem a váratlan szerencsének, ezért az út további részét a gyönyörködésnek szentelhettem az idegeskedés helyett. 

Azt mondták, hogy "ott" még az ég is más, hogy nem lehet látni azt a szép kéket, ami felénk jellemző. Hát lehetett, nagyon is lehetett. A gyönyörűséges kéken fodros fehér felhők kergetőztek, Igazán szép volt! Egy acélszerkezetre függesztett buszfélével közlekedtünk, ami az elindulásánál még a kerekein haladt, később vált csak függővasúttá... ez érdekessé tette az amúgy is látványos utazást. Időnként elsuhantak az ablakj előtt az acél váz tartó oszlopai, de nem sokat láttam belőlük -valószínű, hogy igen gyorsan ment a jármű. Mivel a sebességünk állandó volt, a mozgásból semmit nem lehetett érezni.

A távolban ágaskodó, kékes üveg és fém épületeket álltak, szinte egybeolvadva a háttérrel. Mindez a még távolabbi fehér sapkás hegyek előtt húzódott. Nem is hittem volna, hogy Los Angeles mögött ilyen fehér sapkás hegyek vannak... pedig de!

A belvárosban szálltam le a buszról, elintéztem amit akartam [egyébként fogalmam nincs mit is intéztemilyen messze az édes otthontól]. Mentem volna vissza a kis pályaudvaromra, de amit honfitársam a buszon magyarázott, az már valahogy nagyon távolnak tűnt... Végül sikerült megtalálnom az állomást, ahonnan hazautazhatok. Egy nem túl hosszú folyosó egyik oldalán álló emberekhez igazított pult fut végig, ki a lottószelvényét töltögeti, ki az ügyintézéseihez töltöget papírokat. A folyosó másik oldala egy trafikkal kezdődik. Újság, cigi, bazár árú, és a többi, aztán az ügyintézők ablakai... Azt nem sikerült eldöntenem egyértelműen, hogy hol is vagyok. Némelyik ablak jegypénztár is lehetett, de mindenféle más dolgokat is intéztek az emberek. 

Beálltam az egyik szimpatikus lány ablakához, aki legnagyobb meglepetésemre magyarul szólalt meg. Ezt igazán nem vártam volna, de a következő pillanatban a lányok mögött, kézi húzódzkodó kocsiból iratokat osztogató idősebb nő is magyarul zsörtölődött magában, amire egy másik ügyintézőlány felkacagott és magyarul mondott valami cifrát -mert úgy sem érti más alapon, amire az összes ablak mögött ülő összes harsány nevetésben tört ki. Ahogy néztem, nem, hogy senki más, de mindenki értette. Mintha a Blaha Lujza téri aluljáró kicsinyített másában játszódott volna ez a vidám jelenet... Csak barátságosabb és nyugodtabb volt a hangulat.

Mindenesetre megkönnyebbülve magyaráztam az ablak mögött, velem szemben ülő lánynak, hogy reggel a keletiből indultam, nem tudom hová érkeztem meg, de oda kellene visszamennem, hogy haza tudjak jutni. Elkezdett a gépén nézni valamit, és meg sem lepődött a sztorimon, mint ha mindennap jönnének a keletiből Los Angelesbe.

A nagy nevetgélés és böngészés közben a leányzó egyszer csak elment, én pedig sétálni kezdtem a folyosó vége felé. Ott egy igazi, pesti talponálló volt, ahol a kerek bárasztalon könyökölő munkások békésen itták a korsó sörüket beszélgetés közben. A kocsmaszerű műintézmény és a jegypénztáros ügyintéző ablakok közt volt még egy igazi kínai kifőzde is. A legfeljebb két négyzetméteres lyukban joviálisan mosolygó kínai szakács alig fért el a szabad tűzön melegített hatalmas wok mögött. Nem a nálunk megszokott, gyorséttermi kajákat főzte, ez tisztán látszódott rajta. Valamit épp nagyon kavart, aminek finom illata volt, de gyenge angolságommal nem próbáltam megkérdezni mi az. Egyébként megdöbbentem volna, ha kínai akcentussal, de ő is magyarul válaszol...

Visszafelé menet az ablakomhoz és a mosolygós szemű ügyintéző kislányhoz, elkezdtem a telefonomon böngészni. Ingyen wifit kerestem, hogy ne kelljen roaming díjakkal vacakolni. A böngésző persze máshogy gondolta, mert nekiállt fizetős kapcsolatot teremteni...

Sajnos azt már nem tudom, hogy megtaláltam-e a wifit, vagy a böngészőn a térképet és az ablak mögötti ügyintéző kislányt, meg a hazavezető utat, mert arra ébredtem, hogy rettenetesen kell pisilnem...