Spektrumon és máshol is mennek műsorai a kedvenc tévés szakácsunknak. A pucér szakácsot mondjuk alapból nem nagyon kedvelem, nekem nem jön be a stílusa. A káromkodós skót műsorait többnyire élvezettel nézem, de a legjobb szerintem a vidéki udvarházat vezető Hugh Fearnley-Whittingstall.

Miközben irígykedve nézem a műsorait arra gondolok, vajon ez nálunk kivitelezhető volna-e? Biztosan tudom, hogy a Kárpát medence legalább annyi kincset rejt, mint a River cottagei birtok környéke. Tengerpartunk mondjuk nincs, és a patakokban élő rákok is jobbára védettek ha még vannak, mocsári teknőcöt sem fogdoshatunk kedvünkre és a vadászattal kapcsolatban is vannak eltérések, de az erdők mezők gyümölcsei szabadon rendelkezésünkre állnak.

Tele vagyunk kiváló adotttságú területekkel, de nem vagyok benne biztos, hogy megvalósítható volna egy pusztán ezekre a kincsekre támaszkodó "vállalkozás". Bár azt is gondolom ezzel együtt, hogy javarészt saját korlátaink gátolnak minket ezek felfedezésében. Ugyanakkor azt nem tudom, milyen feltételekkel vihetném mondjuk piacra a saját fűszervajamat, amit erdei gyógynövényekkel ízesítettem, vagy a házi lekvárokat, befőtteket. Nem is beszélve a húskészítményekről.

Például hogy jelzem a felhasználhatóságot? Minden vidéki nagymama készít befőttet, lekvárt, birs sajtot, amit aztán a kamrában tárol akár évekig. Nincs is finomabb, mint a négy-öt évig száradt sűrű szilvalekvár. Tapasztalati úton tudjuk mennyi ideig tárolhatjuk ezeket, de egy marinált sajtnál, májkrémnél, fűszervajnál az eltarthatóságot hogyan határozom meg? Minek kell megfelelni, hogy ezek a dolgok piacra kerülhessenek?