Kezdeném azzal, hogy rongyosra beszéltem a számat. Egyik vevő megkérdezte, hogy ezt hányszor mondom el? Hát, naponta vagy hatszázsor :) Vicces ahogy a kedvesnek tűnő nénikék marják egymást finoman a sorbanállás közben. Nagyon sok mindent csináltam ma. Sütöttem bögrét, szerkesztettem puzzlet, egérpadot, pólóra mintát, másik naptárat, és rengeteget beszéltem. No de pár napra vége a munkának! Végre kettesben lehetünk.

Hazafelé még beugrottam vásárolni, vettem csilit, meggyet, tepertős szilvás papucsot, meg kenyeret. Utóbbit ugyan nem akartam, de az előttem álló kedves hölgy (illatos cemende) volt szíves otthagyni az egyszem kenyerét, mivel nem stimmelt az ár és amire emlékezett. Viszont a sztornóra idő közben negyed órát vártunk. Mondtam a pénztáros srácnak, hogy adja ide, mert én nem vagyok hajlandó még egy buszt elengedni a hüje picsa miatt az orrom előtt.

Később a budaörsi úton a buszmegállóban állva mellém kanyarodik egy nagy fekete mercédesz, benne velem egykorú forma nők és férfiak. Kiszól az egyik: Ruménia? És mutat Bécs felé. Mondom neki nem, az a másik irányban van. Ő még úgy sem beszélt angolul mint én, ennek ellenére megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy most hátra arc, vissza és át a városon, majd vesznek egy jobbost az Erzsébet híd felé, onnan egyenesen neki mennek az M3 autópályának, ahol is egyszer csak debrecen felé veszik az utat és majd ott kérdezősködnek ujra. Fogadok, hogy egy árva szót sem értettek, de nagyon lelkesen bólogattak végig.

Szóval ez a nap minden szempontból remek volt. Leszámítva az átkozott fejfájásomat, a néha rámtörő szédülést, a rossz közérzetet és a kezdődő mizantrópiát.