Háromnegyed ötkor felébredtem, nem volt mit tenni, a természet szólít -menni kell.

Hajnalban arra ébredtem, hogy a legszárazabb vattával tamponálták a torkom, ami mintha beleágyazódott volna a korábbi lágy szövetekbe. Felkeltem hát, hogy készítsek egy forró teát. Ilyenkor a forró teán kívül nem tudok más gyógyírt.

Elolvastam a blogokat, megnéztem a leveleket, reggeli friss híreket, tegnapi maradékot. Kati végre írt, jó volt olvasni.

Lakást nézni megyünk ma. Messze. Ennyi erővel vidéken is lehetne. Vagy csak most tűnik kintinek ahogy a mostani is annak tűnt mielőtt ide költöztünk volna. Eredetileg kettőt néztünk volna meg, de a második lemondta. Kvázi eladták.

És a nem apró, munkahelyi értékelés:

Van amihez értek, van amihez meg nem értek. Van amit szeretek csinálni, van amit nem. Abban biztosan jó vagyok, ahogy az emberekkel bánok. Be tudom mutatni a kínálatot, a terméket, jól magyarázok. Örülök, ha ezt a vevő is észreveszi, de nem ezért vagyok ilyen. Egyszerűen ilyen vagyok -ha hagyják.

Ez egy magántulajdonú boltban elég is volna, de nálunk nem. Magántulajdonú... értsd úgy, hogy egy üzlethelység, ahol a tulajdonosnak van négy-öt embere, egy árukészlete, egy kasszája és ennyi. De mi itt rendelkezünk egy közel 50ezres szortimenttel, és vagy hatvan kasszával. 300 alkalmazottal, de a duplája kellene.

Nyilván vannak adminisztratív dolgok, amik nem olyan kedvesek számomra. Részben ezért nem tudom hogy is működnek. Másrészt mivel én vagyok ott a legkevesebbet, így a lehető legritkábban kerül rá sor, hogy azokat végezzem. Arról nem is beszélve, hogy ezek egy (nagy) része az osztályvezető feladata volna, de osztályvezetőnk ugye nincs. Kigolyózták. Pedig nagyon hiányzik.

Aztán ott vannak a járulékos hülyeségek, amik megkeserítik az ember életét. Kezdve a hal fejével... Igen, attól büdös minden. A basztatások nagy része onnan indul. Amikor Pozsonyligetfalu áruházában megnéztük a mintaüzletet, egy csütörtöki üres napon ketten voltak a pultban. Nem árufeltöltő jelmezben, hanem szépen ingben. Korábban arról volt szó, hogy mi is inget kapunk. Ha már extra ugye. Ehelyett pólónk van, ami meg nem annyira extra -de ezen múlik a legkevesebb, a vevőknek ebben épp olyan jól tudunk segíteni.

Úgy kezdődött -amig volt osztályvezetőnk, hogy egy nap (két műszak) ott volt a reggeles, az estés és egy köztes. Így mindenki ki tudta venni a pihenőidejét, még ha nem is pont akkor, amikor előírásosan kellett volna. Most ott tartunk, hogy amikor megérkezik az estés (köztes már nincs), az egyiknek jelentkeznie kell szolgálatra valamelyik osztályon árufeltölteni. Ne ácsorogjon két ember egyszerre a pultban... Nem érdekes, hogy a vevők csapatokban járnak, így aztán egyszerre esnek be öten, hatan akár. Akkor aztán kezdődik az ugrálás. Nem baj, én tudom kezelni, amig mormálisak az emberek. Mondjuk ketten könnyebb volna.

Arról nem is beszélve, hogy így a törvényesen járó pihenő időt sem tudja kivenni a délutános. Technikailag úgy működik, hogy a reggeles megérkezik, nyit, elvégzi a dolgait. Működik mig megérkezik az estés, majd elmegy szünetre. Visszatérve meg megy árut feltölteni amig le nem telik a munkaideje. Vagy amikor elengedik... Az estés ilyenkor hiába menne szünetre, nem most fáradt, amikor épp csak megérkezett. Pihennie akkor kellene, amikor már nem tudja kivenni a pihenőidőt, mert egyedül van. Így aztán minden estés fél órával többet dolgozik, mint amit kifizetnek neki. Napi fél órákból sok óra össze tud ám gyűlni egy hónapban, ami nem kerül elszámolásra. Arról nem is beszélve, hogy közben a törvényesen járó pihenőideje vész el.

Azt nem is említettem még, hogy az egyedüllétnek van egy kellemetlen mellékhatása is. Az emberi test már csak olyan, hogy bizonyos kiválasztási mechanizmusok akkor is működnek, ha nem tudsz elmenni befelyezni a folyamatot... mert nincs bent más. Kezdődik a telefonálás, ki tud jönni pár percre amig elszaladsz a klozettra. Aztán vagy jön, vagy nem, te sárgát izzadsz közben, ilyenkor jönnek a vevők, akik miatt már akkor sem tudsz elmenni, ha megérkezik a felmentő sereg egy örökkévalóságnak tűnő fél óra után... Ennek sem egészen így kellene működnie normálisan. Ha nem jön, nincs pisi... Óvónéni! Igen pistike? Ki szeretnék menni pisilni. Pistike, most nem lehet, mert játszunk! Pistike bepisil - anyukát meg lebasszák, hogy nem szobatiszta a gyerek.

(gonosz megjegyzés tegnapra: nem szokta a cigány a szántást)

Minap állunk ketten a pultban, kívül vevő. Én már indulófélben voltam a 11 órás műszakom után haza, de a vevőt mégsem hagyhatom faképnél. A hal feje meg két kisebb fejjel tárgyal a stúdió bejáratától mintegy három méterre. Pár pillanat múlva megjelenik egy másik extra osztályvezetője, hogy a hal feje üzeni, itt nincs könyöklés, és mit keresünk ketten a boltban -itt elszakadt a cérna, szegény lány pedig még folytatta volna... Nem, odajönni és szemtől szembe mondani ahhoz gerinc kellene. Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások bánjanak veled...

Egyszerűen megalázó ez az egész. Ahogy bánnak a munkaerővel (rabszolgával), a fizetés, a vasúti mellékszárnyak budiját megszégyenítő mellékhelység, a lábszagú öltöző, urunk és parancsolónk homlokunkra sütött bélyege -erről már írtam talán. van nekünk szép kitűzőnk. A Jamaicai angol gyarmatok cukornád ültetvényein élő rabszolgák neve uruk családnevéből és egy keresztnévből állt, mert ez egy szép nagy család...