Sokszor arra gondolok, hogy a múltban mit és hogyan rontottam el. Sok értelme nincs, inkább azon kellene agyalni, hogy a jövőben mit és hogyan csináljak jól.

Mégis a múlt felidézésével kezdem. Sajnálom, hogy azok a (családi) dolgok amiket ma tudok, egykor ismeretlenek voltak számomra. Sajnálom, hogy csak mostanában kerültem kapcsolatba az őseim emlékével. Az egyenes gerinchez igen is hozzá járul a múlt, az ősök ismerete, az életük és gondolataik megismerése. Céljaik, törekvéseik és munkájuk nem beszélve eredményeikről fontos támpontot adnak a jelenhez de a jövőhöz is.

Egyet biztosan tudok. A gyerekeimnek elmesélem mindazt amit az őseikről tudok. Tudják ők is, érezzék, lássák és benne éljenek a folytonosságban ami nekem nem adatott meg.

Sok bennem élő gondolatnak csak most ismertem  meg a forrását. Talán -kétség kívül persze nem állíthatom, de talán más irányban alakult volna az életem, ha ezt már gyerekként is pontosan tudom. Nem anyagi, tárgyi örökségről beszélek, hanem arról a szellemi uticsomagról, amit nagy késve és csak közvetett módon kaptam meg.

Amikor családi múltról beszélek, akkor nem a hajdani birtokok, közjogi méltóságok és a származással együtt kapható fizikai előnyök jutnak eszembe. Kétségtelenül könnyebb volna az élet nagybirtokos, méltóságokat viselő nemesként, de a szellemiség még nagyobb kincs. Rangot, birtokot és méltóságokat el lehet veszíteni, de a bennünk felgyűlő valóságos kincseket úgy kapja örökül a következő nemzedék, hogy azt senki ember fia el nem veheti. Azt csak saját maga tékozolhatja el az ember.

Utólag sem könnyű okosnak lenni. Utólag sem tudom megmondani, hogy mi lett volna belőlem, ha... Utólag csak azt tudom, hogy miként ne kövessem el ezt a hibát majd ha eljön az ideje. Nem hibáztatok senkit azért, hogy velem így esett, utólag hiába is tenném. De azt erősen kell majd figyelnem, hogy hol és miképp kerüljem el ezt a csapdát.

Amit magam el nem értem, azt a gyerekeimen nem kérhetem majd számon, de minden létező eszközzel azon kell lennem, hogy számukra az összes feltételt biztosítani tudjam. Hogy a fejlődő értelmükre a legnemesebben tudjak hatni, hogy a világra tárulkozó kíváncsiságukat majd a legjobban tudjam ösztönözni. Hogy a maguk által választható legjobb út felé tudjam irányítani őket -ha elfogadják majd az irányítást egy bolond öregembertől.

Nem én leszek az, aki legjobb példát tud mutatni a számos előnytelen tulajdonságával, de talán kellőképp leszek az intő jel, hogy ne hagyják elveszni a bennük lévő képességeket semmi esetre sem.

Lassan kiöregszem abból a korból, hogy a kései érésemre hivatkozva találjak felmentést a céltalanság és eredménytelenség vádja alól. A cél körvonalazódik, de az utat még mindig nem látom tisztán. Tudom mit, de nem tudom miként. Tudom merre, csak nem tudom hogyan. Tudom miért, de nem vagyok benne biztos, hogy képes is leszek felülemelkedni a nehezén.

Most leginkább hitre van szükségem. Hitre, hogy jófelé tekintek, hogy jó célt tűztem ki, hogy megvan hozzá minden adottságom, képességem és készségem. Hogy megcsináljuk. És hit abban, hogy erőm is lesz hozzá elegendő. Hit az első lépésben, magamban és a jövőben. És hit a páromban, hogy kitart mellettem.