Ahogy a történelemben, úgy az ember életében sincs értelme a mi lett volna ha kérdésnek.

Most mégis azon agyalok, mi lett volna, ha a történelem másként fordul 1914-ben, 1920-ban, 1939-ben, 1945-ben és '47-'49-ben, vagy '56-ban esetleg 1989-ben. Hogyan élnénk ma az Apostoli Magyar Királyságban? Miként volna része a nemességnek az ország dolgaiban? Milyen volna ma egy magyar nemes, egy magyar úr?

A huszas évek kilátástalanságából a nemzettudat kivezette az országot, de óhatatlanul irányította az újabb világégés felé. Máig minket, magyarokat tart a közvélemény Hitler utolsó csatlósának, holott épp Magyarország volt az utolsó védőbástyája Közép Európában az európai értékeknek és kultúrának. Épp itt kapott menedéket a mindenhonnan kiűzött zsidóság és ma mégis minket perel a holokauszt túlélők egy csoportja újabb kárigényre. Megszoktuk már.

A kommunista megszállás, a puha diktatúra és a rendszerváltásnak nevezett időt követő neo vagy éppen ortodox liberalizmus olyan nyomot hagyott az ország fizikai és a nemzet mentális testén, amit begyógyítani csak nagy üggyel bajjal lehet. Orvosság bizonnyal volna rá.

Mindnesetre gyógyulni csak az képes, aki felismeri saját betegségét. Aki maga előtt is titkolni próbálja a bensőjét felemésztő kórt, az önerőből és külső kényszer hatására is képtelen a gyógyulásra. Legelőbb tisztába kell jönni vele, hogy a lélekrontó hazugságok csak nagy erő árán tarthatóak fenn, így azokat időszerű volna kiküszöbölni. Az innen felszabaduló energiákat másris át lehet csoportosítani az építkezés és gyógyulás oldalára.

A hazugságok sokat kivesznek az ember gerincéből. Már pedig görnyedt háttal nem lehet büszkén állni az idők viharait. Így aztán gondot kellene fordítani a büszkeség visszaszerzésére. Egyenes háttal és nyilt tekintettel másris messzebbre látni a gondok felett. A nemesség olyan gerince volt a nemzetnek, amit egyetlen határozott és jól irányzott mozdulattal kitéptek a testből. Aztán következett a lefejezés, amikor a dolgainkat igazító ősi bölcsességeket, a történelmi alkotmányt és a Szent Koronát ragadták üstökön és helyébe nyomták az ideiglenes alaptörvényt és a kommunista/szocialista ideológiát.

Aztán kiölték a hitet a klerikális reakció rémképével és az állami kőfejtőkkel fenyegetve az emberből. Hinni csak az elvtársakban és a három meg ötéves tervekben, a kommunizmusban és a múltat végképp eltörölni igyekvőkben lehetett. Akiben ennek ellenére is maradt hit, az könnyen koncepciós perekben találhatta magát. Az új vallás piros tagságikönyvekkel nyomakodott a Bíblia és az erkölcs helyére.

De játszom a gondolattal. Milyen jelenben élnénk ma, ha a történelmet író nagyhatalmak nem a kárpátmedencei homokozóban köszörülték volna egymás hátán kardjaikat. Díszmagyaros, darutollas csákós, arany betétes szablyás, sujtásos menték kora valószínűleg így is lejárt volna, ezek csak a legnagyobb ünnepeken kerülnének elő. De egyben maradtak volna a nagybirtokok, ahol a parasztok részesbérlőként művelnék a földet. És egyben maradt volna a Kárpát haza, benne vállvetve a nemzetiségek.

Olcsó utópia? Ezredévig így működött, amig a liberalizmus hamis mételye be nem lengte mézes szavával, elégedetlenséget és ellentétet szító gyűlölködésével a Szent Korona testét.

Ha nem fogott volna rést az Apostoli Magyar Királyságon a történelem és a nagyhatalmak ármánykodása, akkor ma kormányzó, vagy király ülne az ország trónján. Akkor Magyarország volna a legrégebbi alkotmányos monarchia. Akkor a parlament összeülnének a karok és  rendek. A jogok és kötelességek, és a király hatalma a Szent Koronából erednének. A Korona teste pedig annak népei és országai volnának és tagja minden egykor benne élő, a jelenben benne létező és a jövőben ide születő ember.

Ezen jogon alapulva a kérdés is értelmetlen volna, hogy az országból elszármazó, önként vagy erőszakkal elszakított területek magyarsága kaphat-e magyar állampolgárságot. Magától értetődő volna, hogy a jogtalanság jogot nem alapít. Természetes következménye volna, hogy aki hazáját elárulja, az a Szent Koronát és vele saját magát árulja el. És vitathatatlan volna az is, hogy a Szent Korona területe idegen kézbe semmi módon nem kerülhet. Nem lenne szükség trükközős földmoratóriumra.

A tolvaj és gonosztevő bűnének mértékében bűntettessék meg. Az adós fizesse meg amivel tartozik. De az uzsora Isten ellen való főbenjáró bűn, amiért Jézus a pénzváltókat korbáccsal verte ki az Úr házából. Ma  persze ez is csak utópiának tűnik. Nemzetközi pénzintézetek visszafizethetetlen hiteleiből tengődik az állam. Az állampolgár meg könyöradománynak illő éhbérből a multik markában.

A történelmet visszafordítani nem lehet, ez majdnem biztos. de a jövő rajtunk múlik. A lehetőség a miénk, hogy visszatérjünk ősiségünkhöz, szokásainkhoz, hagyományainkhoz és minden mással össze nem vethető kultúránkhoz. Csak a miénk a döntés, hogy újra királyságban éljünk. Talán a nemzeti ünnepek sorába bekerülne Március tizenötödike, Augusztus huszadika, Október huszonharmadika mellé a király születésnapja. Meg még valami más. A magyarság és a méltóság újra egyet jelenthetne.