Van néhány könyv, amiket párhuzamosan és sajátos tempóval olvasok. Jobbára történelem.

Ha azt mondom nem szerettem a történelmet az nem egészen igaz. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy az erőltett dolgok nem tapadnak meg a szürkeállományomban. Mások meg mint a por, úgy lepik el a képzeletemet. Nyilvánvalóan szeretem a múlt titkait fürkészni. A titok mindig érdekes. A jelen és jövő titkai szintúgy.

A mai napi jelen és jövő titok a csontlevesben bújik. Ma azt fogok főzni. Mint minden gyakorlat, a múlt vizsgálatával kezdődik. Elővettem néhány lassacskán antiknak minősülő receptgyűjteményt. Olyan antik, papírra nyomott és kötött receptkönyvet. Bár az olvasással nem vagyok jóban, de a könyv még mindig lenyűgöző dolog.

Végy fél marhát, 12 tikot, 40 tojást... Hol vannak már azok a régi jó lakomák? Se ember nincs hozzá, se idejük, időnk nincs az efféle foglalatosságokhoz. Pedig levest is csak nagyban lehet finomat főzni. Egy jó csontleveshez kell marha, sertés és valami szárnyas csont is. A zöldség meg fűszer rendben is volna, de kell még hozzá vagy 10-12 óra lassú bugyogtatás. Kinek van ma ideje 12 órán keresztül bugyogtatni egy levest?

Fogjuk az egészet és belehányjuk a kuktába aztán csak kutatunk az ízek után, amik persze csökkentett módban vannak jelen. Mindent meg akarunk spórolni. MIközben ezeket a sorokat írom, épp valami jóféle főtt csülök illata csapta meg az orrom. Két dolog lehetséges.

Az egyik, hogy hallucinálok, és neki kelene kezdeni felöltözni és elmenni a leves hozzávalóit megvenni. A másik, hogy nem csak én agyalok reggel fél tízkor olyasmin, mint a főzés. Ez végszónak is jó, fürdés, öltözés, bevásárolás és szép napot mindenkinek!