Augusztus huszadika volt már sok minden. Új kenyér ünnepe, a valahanyadik köztársaság ünnepe, a kommunista alkotmány ünnepe. A szent jobb ünnepe, Szent István ünnepe, de ünnepeltük azt is, hogy István ezen a napon ajánlotta Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya kezébe (kegyébe) hazánkat. Annyi biztos, hogy ez a nap összefüggöt régen is, közben is és ma ia a MAGyar államisággal. Mindig annyival, amennyit a regnáló hatalom képes volt elviselni. Hagyományosan az állami kitüntetések és a tisztavatás napja is mára esik, ahogy a mai napot hosszú évtizedek óta este a tüzijáték zárt le. Vigadalom a Duna partján, fent a várban és országszerte. Mesterségek ünnepe és virágkarnevál.
Ma egy érdekesség is lesz. Újra avatják az utolsó magyar monitor hajót, a Lajtát. A hadihajó sorsa jól tükrözi az ország sorsát is. Még valamikor az 1870-es években épült. Részt vett az első világháborúban, harcolt az őszirózsás forradalom ellen. Trianon után, ahogy az országot, a Leitha monitort is le kellett szerelni. Katonai pályafutása után kavicskitermelőként szolgált, majd a Dunai flottilla tagjaként Újpesten a Dunai Flottilla kikötőjében állomásozott. Elkötelezett és megszállott emberek megvásárolták, felújították, és az állam ünnepén ünnepélyesen újra avatják.
Reggel néztem az állami tévé műsorát. Katona Tamás és Varga Tibor beszélgettek a műsorvezetőkkel a Szent Koronáról. A következő blokk pedig a Szent Korona tanról szólt. Érdekes kontraszt a hivatalos, mondjam úgy akadémikus dogma és a számomra igaz magyarnak nevezhető hitvallás között. Magyarország a mai napig királyság, hiszen államformánkat nem önszántunkból hagytuk el, hanem a megszálló csapatok kényszerítették ránk. Előbb a Harmadik Birodalom, majd a Szovjet, aztán meg... Ebbe ne menjünk bele, de a mai köztársaság hivatalosan deklaráltan az 1949es népköztársaságból eredezteti a létét, tehát a megszálló orosz hatalom kikényszerítette államiságból. Jól példázza ezt az is, hogy a mai napig az 1949/20-as törvény van érvényben. Tudniillik az új alkotmány létrehozásáig ideiglenes alaptörvény...
A Szent Korona Tanról szóló beszélgetésben egyoldalúan csak a hivatalos (akadémikus) vélemény képviseltette magát. Eddigre dr Varga Tibor, elkötelezett szószólója a valódi magyar értékeknek, már nem volt a beszélgetők között. Gondolom nem véletlenül.
Hogy jön ide a Szent Korona és annak tana? Ha azt mondom Szent István, akkor azt mondom, hogy Szent Korona. (István, latinul Stephanos koronát [is] jelent. És még törvényt és tant is.) A Szent Korona Tan egyik sarkalatos kitétele, hogy jogtalanság jogot nem alapít. Ennek szellemében átgondolva a legújabbkori történelmet sok érdekes kérdés vetődik fel. kezdjük rögtön a Trianoni gyász kérdésével. Hamis érdekek megtépázták a magyarságot, szolgasorba rontva a Korona népeit. Tévedés azt hinni, hogy csak a magyart. A Kárpát medence és a Szent Korona minden népét! A Szent Korona másik igen érdekes kitétele, hogy tagja minden hajdani ide született, ma itt élő és a jövőben ide születő ember. ÍIlletve az a sarokpont, hogy a Szent Korona tagsága nem választható és nem megszüntethető.
Amikor azt hallom, hogy hazánk jelenlegi határai meg nem másíthatók, csak mosolygok. A határok máris módosultak az új Unió szellemében elhalványodtak. Idő kérdése, hogy teljesen eltűnjenek és megmaradjanak a természettől rendelt határok, hiszen hazánk a Kárpát medence területileg olyan egységes mint mindig volt és mindig lesz. Senki a Korona alattvalói közül önkéntesen le nem mondhat a Korona főhatóságáról. El kell keserítenem Slota urat, Ő sem! Hiába berzenkedik néhány tinédzser állam a saját múltjától, az attól nem tűnik el. A tudatos történelemhamisítás ugyan nagyüzemi biznisz, de nem folyhat az idők végezetéig. A hazugságra épített vár végül összedől. Minél nagyobbra építik, annál hangosabban omlik majd össze.
Akik a magyrságot lábbal tiporják az elmúlt 100 évre hivatkozva ragaszkodnak a nemzeti törpeállamok szuverenuitásához. Rájuk kényszerítve és beléjük magyarázva a függetlenségben rejlő előnyöket. Csak a gyengeségről nem beszélnek. A Kárpát medence és a magyarság ereje, az ebből fakadó évezredig tartó nagyhatalmi státusa a sokszínűségből és kultúrák egymást támogató képességéből fakadt, és fakad a majdani jövőben is. A hazánkban ideiglenesen állomásozó hadseregek sem újak a történelmünk során. A ruszkik csak alig ötven évig vendégeskedtek nálunk. A török 150 évig, de akkor is felállt az ország. Igaz, akkor nem az egész világ (de legalább is Európa) esküdött össze a magyarság ellen.
Amikor összeesküvésről beszélek, akkor az '56-os elhagyatottságról beszélek, a '47-es orosz megszállásról, a '44-es német megszállásról, a második világháborúról, Trianonról, az őszirózsás forradalomról, az első világháborúba lépésről, a Trónörökös meggyilkolásáról, a kiegyezésről, a 48-49es szabadságharcról, Mária Terézia történelméről beszélek és folytathatnám. Egy szóval a történelemhamisításról beszélek.
És a történelemhamisítás legszebb példái épp Szent István korához kötődnek. Sokan, ahogy nemrég még magam is azt hittem, hogy a keleti és nyugati kereszténység, illetve a kereszténység és a pogányság közötti harc jellemezte a Magyar Királyság megalakulásának idejét. Valójában sem pogányság, sem a két doktroina közti harc nem valós. Kezdjük ött, ami adatokkal egyszerűbben igazolható, hogy az egyházszakadás csak 1054-ben történt meg. Előtte szó sem lehetett arról, hogy választani kell a római és az ortodox egyház között. Aztán népszerű elképzelés, hogy a pogány magyarokat tűzzel vassal kellett keresztelni.
A magyarság sokkal inkább volt keresztény, mint az ide téríteni érkezők. Erről maga Gellért püspök számol be, amikor a maniteizmusra hasonlító vallásról számol be. És arról, hogy itt a maniteizmust üldözőket üldözik. Mondhatnám No Comment, de nem! Ezt igen is kommentálni kell. Kezdjük azzal, hogy a honfoglalás kori magyar sírok legjellegzetesebb lelete -bár ezt keveen tudják, a rengeteg mellkereszt. És bizony a tarsolylemezek is bővelkednek a keresztség jeleivel már a honv(vissza)foglalás idejében is!
A Judeokrisztianizmus is leginkább kacsa. A történészek ismerik a szkíta(!) kereszténységet. Erről csak mi magyarok nem hallunk, nem tanulunk az iskolában... Ahogy arról sem, hogy eleink honnan eredeztetik magukat. Irodaom órán talán érintőlegesen szóba kerülnek a magyar mondák, de csak mitn romantikus elképzelések egy sosem volt világról. Hát ez a történelemhamisítás magasiskolája, amikor már a kisiskolásokat elkezdik agymosni.
Jézust születése idején már várták. De nem ám a zsidók, ahová született. Napkeletről érkeztek a bölcsek és királyok és áldoztak a mindenség királya fiának... A zsidók üldözték, a rómaiak üldözték... Aztán konstantin egy merész trükkel megszállta az addigra megerősödő gyülekezetet és átruházta rá a római császárok hatalmát. Elgondolkodtunk azon, hogy miért pont róma püspöke a pápa? Mi a magyarázata ennek? Semmi! Pontosabban Konstantin.
Istvánt saját idejében Pártus királynak hívták. Leszármazottja az egyik királynak a hármból, akik a kisded előtt áldoztak. A Magyar Király Apostoli király, egyenrangú a pápával -aki a valóságban csak(!) egy püspök!
A mai napon -akár tudunk róla akár nem, azt a folyamatot ünnepeljük, ami a (titkos) történelmünket alkotja Nimródtól máig. Titkos, mert ma az iskolákban nem oktatják, mert ezt a tudást üldözik, megvetik és kiírtani igyekeznek. Ahogy egykor a zsidók Jézust.
Beszolda