Csirke mole mártással:
Csirkecomb – négy.
Rizs – fogalmam sincs, négy személyre.
Mandula:
Tökmag:
Napraforgómag:
(A magok mindegyike sós, előre pörkölt, mert csaltam. Az eredeti recept szerint a pörkölést magunknak kellene elvégezni.)
Chili – fogalmam sincs milyen fajta, picike és erőspiros – kettő
Erőspaprika – hazai, szárított - egy
Közepes fej hagyma
Egy nagy gerezd fok
Három kicsi paradicsom
Egy deci paradicsomlé
További fűszerek: 5 szem szegfűszeg, fél kkanál fahéj, kb. 10 szem zöldbors, kömény (itt is csaltam, ld. lejjebb)
Marhahúslevesből két-három deci
Egy szelet fehérkenyér
Zsír lenne az eredeti recept szerint, nekem nem volt, így mogyoróolajban készült.
és só
Először is szinte mindent meg kell pirítani. A paprikák magját kiszedtem, a paprikák húsát egy kanál forró olajban megpirítottam, barnára, körben. Kivettem, és egy annyi forró marhahúslevesben állni hagytam, hogy éppen ellepje –ebben minimum fél órát ázott. Utána a forró serpenyőben megsütöttem a hagymát, a fokhagymát, kiszedtem. Ugyanabban a serpenyőben átmelegítettem -sütöttem a paprikamagokat, vigyázat, csak haloványbarnára, el ne égjen! Pirítottam a köményt, szegfűszeget, borsot. Én kenyérpirítóban, de ízlés (és receptek szerint) akár zsírban is a kenyeret.
Aztán a turmixba dobáltam először az olajosmagvakat. Megdaráltam, de nem ment apróra, úgyhogy felöntöttem annyi húslevessel, hogy krémesebb legyen. Aztán felváltva tettem bele a darabos (kenyér; hámozott, magozott paradicsom) meg a folyós (a paprika ázóleve, paradicsomszósz meg ha szükségesnek mutatkozik további marhahúsleves) hozzávalókat. Meg a hagymákat és fűszereket (kivéve a köménymagot, mert azt csak beleáztattam az erőspaprika áztatólevébe, mert nem szeretek ráharapni, és a levet beleszűrtem a masszába). Sűrű, krémes szószt kaptam.
Visszaöntöttem a serpenyőbe, beletettem a fahéjat, a szegfűszeget (mert nem bíztam benne, hogy a turmix megdarálná) és főztem. Még egy kis marhahúsleves is ment bele, mert túl sűrű lett, és a végén két kocka 86%-os csokoládé és egy teáskanál méz. Így még nem volt túl erős, de ezt ízlés szerint az ázott paprikahús beledarálásával lehet fokozni. A végén még sót tettem bele, a menő fajtából, mert ami só az előre sózott magvakon volt, nem bizonyult elegendőnek.
Közben egyszerű barnarizst főztem.
Mikor a vendégek bejelentették, hogy most már csak 10 perc az érkezésükig, forró olajban a kicsontozott csirkecombokat két oldalt pirosra sütöttem és a molét visszamelegítettem.
Ez az adag nálunk három embernek volt elég.
Komplementerségileg: csirke és csili és csokoládé. (alliterációilag is) Kicsit sós, kicsit csípős, kicsit kesernyés - félig bonyolult (szósz, mert számomra szokatlan módon készült) félig egyszerű (csirkét sütni tudok) – kicsit ropog (csirkebőr), kicsit krémes (szósz) – kicsit hagyományos (sült csirke rizzsel), kicsit egzotikus (ok, elég egzotikus) – és mégis harmonikus –kerek egész.
Beszolda