Az elmúlt napokban másról nem is nagyon hallani, mint a BKV sztrájkról. Mostanság meg még hozzá az újabb Gaskó féle MÁV sztrájk jön?

Hírszerző.hu oldalon van egy cikk, ami általában a vasutasok és a VDSZSZ tagok véleményét is tükrözi az úgynevezett gördülő sztrájkokról. Én nem nagyon ismerek vasutas dolgozót, de el tudom képzelni, hogy alapvetően igaz lehet a cikk tartalma.

Én meg azon gondolkodom, hogy mit is gondoljak a sztrájkokról úgy általában. Mivel nem nagyon hiszek a demokráciában, vagy abban, amit Magyarországon demokráciának neveznek, ezért az alapvető demokratikus intézményekben sem hiszek feltétlen bizalommal. 

Értem én, hogy a polgári elégedetlenség a végső eszközök egyike de azt látom, hogy ebben az országban ezt is az engedetlenek ellen lehet fordítani. És nem azért, mert ebben az országban nincs szolidaritás, hanem mert nincs tartalék a szolidaritásra. Az emberek nem csak anyagi tartalékaikat élik fel, de lelki, morális és emberi tartalékaink is a végét járják. 

Magyarul én is a vasutasok édesdanyját emlegetem amikor karácsony idejére, húsvétra vagy nagyobb ünnepekre szervezik a sztrájkot. A BKV dolgozók nehéz helyzete sem lendíti már ki a szociális érzékenységem mutatóját. Aztán persze tudom, hogy ott is egy embernek kell elvégeznie másik három, már kirúgott alkalmazott munkáját -ahogy mindenhol. De ettől nem lesz boldogabb az, aki a saját munkahelyét félti mert ha nem megy be, fel is út-le is út.

Aztán itt ez a Gaskó gyerek, akiből előbb-utóbb még közlekedési miniszter lesz, ha így folytatja. Az azért elég érdekes lenne, de ki tudja? Szóval a mi Pistánk füttyent és az ország vérkeringése megáll. Veszélyes fegyver ez, mert végül a sok eredménytelenül abbahagyott sztrájk elveszi a kedvét a dolgozóknak attól, hogy eredményért kűzdjenek, miközben az áltaklános közvélekedés is ellenük fordul. Valami ilyenről szól a cikk.

Azt hiszem minden ésszerűséget nélkülöz egy olyan sztrájk, amit úgy kezdenek el, hogy a lapok már rég az asztalon vannak. A biztos eredménytelenség sem ad kitartást, mellesleg a gördülő sztrájk meg biztosan nem vezet eredményre (szerintem). Én, ha a sztrájkba kezdenék, akkor azt úgy tenném, hogy egyéb választásom úgysem lévén addig csinálom, amig eredményt érek el. Ha meg idő előtt (eredmény nélkül) abbahagyom, akkor segget csináltam a számból. Ahogy már az előbb is mondtam, nem nagyon hiszek a pszeudódemokrácia pszeudódemokratikus eszközrendszerében.

Azt hiszem, hogy van egy határ. Van az embereknek egy tűrőképessége, amit nem lehet átlépni, mert az az indulatok elszabadulását és végül kezelhetetlen helyzetet teemtene. Akik ezt feszegetik, azok akár emberéletekkel is képesek játszani. Amúgy is feszültségekkel teli társadalmunkat nem szerencsés egymásra gerjesztett helyzetekkel addig fokozni, hogy a józan ész helyét átvegye az iszonyú indulat.

Van itt feszültség bőven. Akad politikai, gazdasági, etnikai jellegű is. Nem mondom, hogy mind gerjesztett, de a jelen helyzet olyan, mint egy puskaporos hordó, a politikusok meg mintha a lőporos tornyban tűzzel játszadozó gyerekek volnának. Nem, mielőtt valaki erre asszociálna, nem a sztrájkot gondolom utolsó szikrának. Az csak egy adag odakészített fa, ami vagy lángot fog, vagy nem. 

Ha már sztrájk, akkor legyen sztrájk. Közös, összefogással, a munkavállalók egymás iránti szolidaritásából eredően, a gazdasági és politikai vezetőink további ügyetlenségét (nem akarok szándékosságot említeni) megakadályozni. Ha már szolidaritás, akkor legyen igazi. Ne egy hitelét lassan elvesztő szakszervezeti vezető füttyentésére. Egy általános és kifulladásig tartó sztrájk minden demokratikus (vagy akár diktatórikus) kormányt meg tud dönteni. Párdon, itt nem erről van szó.