Leszámítva a "KBSZOTT" vasárnapi melót és a "QRV" tuskót, minden rendben van. Kedden elutazunk pár napra, már nagyon várom. Bár abban már most biztos vagyok, hogy ez az utazás nem fogja pótolni az elmaradt nyaralást.Van ennek még egy vetülete. Ha elmentünk volna…
Fél kilenc. A hajnali ébredésen, a kényszeredett forgolódáson, a tegnapi nap politikai beszédein, a saját videóim mutogatásán, a vérnyomás gyószeren és blogolvasáson túl, már a délutánra készülök. Gyűlölöm, hogy vasárnap dolgozunk. Azt még jobban, hogy talán haza sem…
Még jó, hogy végül is nekiláttam programokat keresni. Másként a mai nap igencsak unalmas lett volna. Kezdjük azzal. hogy bár várni kellett egy kicsit, de bemehettünk a Parlamentbe, megnézhettük a Szent Koronát, szerencsénk volt, az őrségváltást is láttuk. Aztán bementünk a…
Tudtam én, hogy keresni kell a Fonó tegnapi programját. Hát oda kellett volna menni. nyolctól Szakcsi Lakatos, kilenctől Kerekes band, tíztől egy felvidéki és kárpátaljai muzsikusokból álló zenekar, a Fonó játszott. A beugró 1500 volt. Azaz lett volna, ha ezt megtalálom már…
A tegnapi napból összesen annyi jött össze, hogy a fogorvos alaposan megkínzott. Még nem biztos, hogy megmenthető a fogam, pedig így negyven alatt nem szeretném elkezdeni potyogtatni a fogaimat. Eddig -leszámítva az erőszakos véget érteket, még mind megvan.De ma nem is a fogam a…
"...húzzad édes muzsikásom, mer' én néked megszó'gálom vagy aratok vagy kapálok, vagy egy éjjel véled hálok..."Este kollégákkal meg akiket hoznak, elmegyünk ivóba. Már ezzel csak az a baj, hogy nem tudok olyan helyet, ahol úgy igazán mulatni lehetne. Engem a…
Bonchidai menyecskék,
Ugrálnak, mit a kecskék,
Szeretõjük mindig más,
Az uruk csak ráadás.
Aj-la-la-la...
Bonchidai menyecskék,
Ugrálnak, mint a kecskék,
Hazajönnek vizesen,
Csókot adnak szívesen.
Bonchidai hegy alatt,
A…
Ha tehetném... Persze nem, de ha tehetném, sok helyre és időbe visszamennék. Nem azért, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzam másoknak, inkább csak hogy én lássam -a saját szememmel. Nem kevesen úgy gondolják, hogy a Titanic a rengeteg időutazó miatt süllyedt el, akik mind látni…
Az úgy volt, hogy tegnap hazafelé a varrónőtől, bementem egy ruhaboltba. Gondoltam hátha szerencsém lesz és rtalálok magamra rondakék inget, amit munkaruha elszámolásban a cég kifizet, mert nekik nem sikerült eddig előállítani a rám való cuccot.Hát nézelődtem, de nekem semmit…
Marha nagy kupac anyaggal megyek ma a varrónőhöz. Kedvesnek van egy nagy szatyor, meg nekem is. Ővét csak szállítom, majd egyezkednek egymás közt. A magaméból meg paraszting és (netán) kaftán lesz. Már ha lesz, mert csak az egyik anyagból elég biztosan a készlet. A másik meg majd…
Mint a homokszemek az órában, szinte úgy érzem a bőrömön minden lehulló máűsodperc karcolását. Ahogy végigszaladnak a karomon, kis rohanó pillanatok, némelyik alig csiklandozó érzéssel fut le, mások mély hegeket karcolnak a bőrömbe. Nem is a bőrömbe, csak a lelkem…
MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA A MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUMBANA program megismertet a honfoglaló magyarok ősi szálláshelyével, a kazah nemezsátorral és beosztásával, a női és férfi oldal használati tárgyaival, öltözékükkel és jelképeivel, az ősmagyarok hitvilágával, a…
A, mint alkotmány. A hasonló néven indult internetes felületen legújabban a nép is hozzáteheti észrevételeit, nézeteit és véleményét az alkotmányozási vitához. Alapvetően hét témában lehet hozzászólni. Az Alkotmány védelme, Alkotmányos alapértékek, Az állam, Az…
Azt hiszem, hogy sokszor azért gyűjtök, mert arra gondolok, majd hasznos lehet. Persze utóbb kiderül, hogy nem az, sőt inkább csak terhet jelent. Sokan gyűjtenek ezt-azt. Ki bélyeget, ki mást, de a szenvedély, a felhalmozás a birtoklás szenvedélye él bennünk.Én képeket és…
Oldamur – Első kaland a rengetegben. Ebben a történetben Oldamur elindul, hogy soha nem látott kalandjaival felkutassa eltűnt szüleit. Az Árnyerdőben olyan dolgok történnek meg, amik máshol elképzelhetetlenek volnának. Hősünknek ugyancsak fel kell kötnie nadrágját,…
Beszolda