Némber írta # Akit ajánlok figyelmetekbe!

2009-12-01 20:54 kedd (az eredetihez klikkelj a névre!) 

Profession

Szokványos novemberi nap volt. Az utcát szegélyező fák felkopaszodott ágai csak helyenként fogták vissza a napok óta porként szitáló esőcseppeket. Az egyetlen különbség a többi novemberi naphoz képest csupán abban nyilvánult meg, hogy végre vidám voltam. Boldogan szaporáztam lépteim a villamos megálló felé, miközben az járt az eszemben, eljött az én időm. Végre behívtak egy állásinterjúra. 
Két perccel a megbeszélt időpont előtt értem az irodaházhoz. Már az álláskeresés elején rájöttem arra, hogy túl korán érkezni nem kifizetődő dolog és csak rontja az esélyeimet. Ha beülök egy váróterembe, ahol rosszabb esetben 8-10 esélyes pályázó is ácsorog egyetlen állásra, a levegőben cikázó feszültséget perceken belül szinte érinteni lehet, és teljességgel lehangolja az embert, mire meg kell szólalnia. De ma még ebben is szerencsém volt: az előtérben rajtam kívül nem várt senki, a diszpécser egy perc türelmet kért tőlem, és mire levettem a kabátom, már ki is lépett a félköríves pultja mögül, hogy a főnökhöz kísérjen. 
- Egy kis formalitás, kérem. Itt írja alá – s ezzel az orrom elé tolt egy A4-es lapot, tele apró betűs oszlopokkal.
- Mi ez? –kérdeztem meglepetten és elbizonytalanodva. Hirtelen nem értettem a helyzetet, és csak cikázott a szemem egyik hasábról a másikra. Végül győzött az agyam logikai részlege, megkerestem és kibetűztem a nyomtatvány címét „Titoktartási nyilatkozat”. Mire idáig jutottam már a diszpécser is kapcsolt.
- Elnézést. Ritkán fogadunk látogatókat. Ez egy titoktartási nyilatkozat arról, hogy az irodában folytatott beszélgetésekről senkinek sem mondhat el semmit. Főleg a sajtónak nem. De még a naplójában sem jegyezhet fel semmit a mai napjáról. A Minisztérium nem tűri a bujtogatókat.
- Miféle Minisztérium?
- Hölgyem, szeretne dolgozni? – kérdezett vissza a kelleténél kissé ingerültebben a diszpécser. 
Igaza volt. Miért is kérdezősködök annyit. Ha nem szabad róla beszélnem máshol, nyilván itt sem díjazzák, ha kérdezősködök. És valóban, dolgozni akartam. Vetettem rá egy bocsánatkérő pillantást, és aláírtam a lapot. 
Egy hosszú, padlószőnyeggel borított folyosón haladtunk, melynek mindkét oldalán csukott ajtajú irodák sorakoztak, olyasféle, nem mindennapi táblákkal, amik már-már bizarrnak számítottak: „Kreatív szektor” , „5. levélkezelő csoport” , „Hirdetési ötletek”, „Tömegkezelés” , „Keresési tanácsadók”. A fehérre festett ajtókon csak halkan átszűrődő neszezés jelezte, hogy az irodaházban a diszpécseren kívül más is tartózkodik. A folyosó végén levő lifttel a nyolcadik emeletig mentünk fel a trapézszerűen épített blokk vélhetően legfelső állomására. A liftajtóból kiszállva szemmagasságban egyetlen tábla mutatta, hogy minden kétséget kizárólag az intézmény vezetőjéhez vezettek: „Minisztériumi megbízott”.
- Jöjjön be, kérem. – Invitált keskeny mosollyal az arcán, széles mozdulattal, antik bútorokkal berendezett irodájába egy nagyon ismerős ember. Valahol láttam már, de zavaromban nem tudtam semmi biztosba kapaszkodni. Inkább csak éreztem, mint tudtam. Hatalmas, sötétbarna szemek. Vastag, széles szemöldök. Keskeny mosoly. Ismerős.
- Tehát ön szabadidejét igencsak kreatívan tölti, Andrea. Olvasás, olykor versírás. Nem is hinné, mennyire ritka az önálló gondolatokra való hajlandóság ebben a világban. – mondta, miközben egy pohár vizet tett elém az asztalra. Sötét szemeit rám emelte, majd, hogy elégedettségét leplezze, az iroda tágas ablakán át a városra függesztette tekintetét. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy honnan ismerem. A pár héttel ez előtti állásinterjún ő szedte be a csoportos állásközvetítésre érkezettek pszichológiai tesztjét. Akkor egy fegyvereket forgalmazó cég keresett területi képviselőt. De hát lehetséges ennyi idő alatt munkahelyet váltani? És ilyen pozícióban?
- Körülbelül mostanra kell rájönnie, hogy honnan vagyok ismerős önnek.
- A fegyvereket forgalmazó cég – kezdem erőtlen, fátyolos hangon.
- Ne szakítson félbe, kérem. A mi hivatásunk az, hogy tudásunk legjavát adva, folytonos fejlődés mellett szolgáljuk hazán érdekeit. Akik erre -a tanulásra vagy a maximalizmusra- képtelenek, már a legelső szűrésnél kiesnek a rostán. Áldozatot kell tudni hozni, diszkrétnek lenni, habozás nélkül megtenni, amit az ország érdekei kívánnak és folyton nyitottnak lenni az új megoldások iránt. A Profession nem csupán egy állást kínál önnek, hanem életcélt, hitvallást. 
Hangja demagóg felhangoktól dúsan töltötte be pár négyzetméternyi irodáját. Még mindég kifelé nézett az ablakon. Mély levegő után töretlen lelkesedéssel folytatta.
- Majd nyolc éves erőfeszítésünk ment kárba, mikor egy éve berobbant a köztudatba a gazdasági világválság fogalma. Szoros együttműködésünk a Balkáni Országok Láthatatlan Minisztériumaival kártyavárként omlott össze, mikor egy nemkívánatos tőzsdei eseménysorozat következtében újságírók ezrei kezdtek elbocsájtásokról, leépítésekről és pénzhiányról beszélni. Mellesleg megjegyezném, hogy ha rajtam állna, az újságírást szüntetném meg, mert rossz útra viszi az embereket. Felnyitja a szemüket. Pedig amíg nem látnak, nem is érezhetik át, mennyire hálás volt nekik a tudatlanság fátylát hordani szemük előtt. De ez csak az én véleményem, és alkotmányellenes. Ezért nem jutok tovább soha ennél, az iroda vezetésénél. Visszatérve, igen. A munkánk. 
A munkánk elengedhetetlen ahhoz, hogy országunk öngyilkossági rátája ne romoljon tovább, hogy az általános közhangulat és az elégedettség a nyugati szintet a lehető legelképzelhetőbb mértékben megközelítse, hogy tízmilliós népességünk a lehető legzavartalanabb módon élhessen. – Újból rám nézett, hátradőlt kényelmes bőrszékében, majd folytatta.
- Fel van véve. A munkaszerződését a pontos munkakör megjelölésével, a munka feltételeinek részletezésével, a juttatások taglalásával a titkárnőmtől fogja megkapni, ha itt végeztem általános tájékoztatásával. Nagyon fontosak számunkra munkásaink, a köztudatban rögzült feltételeknél jóval kedvezőbb kondíciókat kínálunk, csak az mondana rá nemet, aki teljesen őrült. Megjegyzem, nem sok választása van. 
- Hiszen pont tegnap kaptam visszajelzést egy esetleges interjúról egy ékszerforgalmazótól is, területi képviselői állás...
- Szóval még most sem érti? Csak egy programhiba volt. Automatikusan figyelünk minden egyes munkanélkülit a munkanélküliség kezdetétől egészen addig… De ezt hagyjuk. Figyeltük magát 2 hónapja, 2 hete és 6 napja. Minden lehetséges állásajánlatot az én alkalmazottaim találtak ki: a jegyzői referenstől a nehézgép kezelőig. A Szuperinfótól az Expressen át legfőbb álcánkig, a Profession-ig. Mindent. Ebben az országban nyolc éve egyetlen új állás sem volt, leszámítva a kihalásos helyképződéseket és a nyugdíjazottak helyének üresedését. A Remény Minisztérium közvetlen munkatársaként a mi feladatunk tartani a reményt az emberekben, hogy nem fölöslegesen küldözgetik az önéletrajzukat.


-Némber-