Ahogy azt tegnap is írtam, nagyon fura egy nap volt. Én meg higgadtan, de kellő határozottsággal igazgattam a sok népet. valahogy nem hoz ki a sodromból, ha a másik valamiért idegeskedik. Persze egy darabig, aztán végül mégis átragad rám is a feszültségből valamennyi. Nem is a viselkedésemen látszik meg, hanem fizikai jelei vannak.
Ugye azt már mondtam, hogy a térdfájás és a tisztelet összefüggő dolgok. Csak hát nem tudom tisztelni a harcos kisnyugdíjas nagymamát, amikor vadidegen emberekről úgy beszél, mintha ezer éve ismerné így aztán kígyót békát mondhatna róluk. Persze akkor sem, de ez most mindegy.
Aztán nem tudom tisztelni a vén kujont, aki az ocsmány pornóképeit kényszeríti rám. Komolyan, a nagypapi könyékig a nagyi pinájában nálam kiveri a biztosítékot. nem részletezem, de volt ott minden ami egy ragacsos pornóujságban is lenne. Hát, mondjuk egyet mégis belátok, hogy nyolcvan felé is van szex. De pusztán azért mert nyolcvan évesen még feláll neki, nem kell, hogy megossza velem az élményt.
Aztán nem tudom tisztelni a kollégát, aki előnyöket akar kiharcolni az állítólagos feleségének. Ráadásul nekem mondja, amikor fogalmam nincs miről van szó. Viszont látom, hogy a vörösödő feje mellett hogyan zárja egyre szorosabbra az öklét. Mondjuk nekem lehet ideges nem az én bajom, Ő kap agyvérzést.
Tegnap már munka közben éreztem, hogy fáj a térdem. Biztosan van ebben a tisztelet dologban is valami, de ez húzódás. Ami meg ugye ott keletkezhet, ahol valami feszültség van. Na rám így hat a feszültség. Az egész jobb oldalam feszült és itt ott húzódik, a térdem meg kb úgy fáj, mint amikor kiment a lábam. Alig bírok ráállni. Ehez társul még, hogy a napi nyolc óra állástól ugyancsak elszoktam...
A lényeg, hogy huszadikára össze kell szedjem magam, mert olyan nincs, hogy a mesterségek ünnepére ne menjek ki. Most legalább egy nap pihentetés, aztán holnapra meglátom mennyire vagyok használható.
Beszolda