Arra gondoltam, hogy összegzem magam. Megfogalmazom ki vagyok és mit akarok. Fontos ez az önazonosság-tudat a jövőhöz. Hogy tudjam merre lehet és merre kell mennem a céljaim felé, ahhoz célok kellenek. A célok eléréséhez tudnom kell, hogy milyen lehetőségek és adottságok állnak rendelkezésemre, hogy hol vannak tartalékaim és mely területen vannak hiányosságaim.
Tudnom kell, hogy a múltból mi hasznosítható: Minden! Vagy úgy, hogy követendő példát mutat -kitartással és erőfeszítéssel megvalósítandó, vagy épp ellenkezőleg -intő példa arra, hogyan ne tegyem. Hiszek abban, hogy semmi nem véletlenül és főképpen nem ok nélkül történik. Hiszek az Istenben, és tudom, segít akkor is, ha azt nem látom vagy érzem.
Felelősséggel tartozom magamért és az öröklött múltamért, a nevem és saját magam jó híréért. Felelősséggel tartozom hazám, nemzetem és a saját jövőmért. Kötelességem képességeim és legjobb tehetségem szerint szolgálni hazám és nemzetem felemelkedését.
Látom a körülöttem lévő világot és érteni igyekszem mindent ami körülvesz. Birtokomban van egy értékrend, amit bemutatok, ami szerint élni igyekszem és amit másokkal megosztani kötelességem. Ez az értékrend az erkölcsről, a becsületről, a tisztességről és a szeretetről szól. Így a minket körülölelő természetről, az anyaföldről és szülőhazánk szeretetéről. Továbbá szól a kultúránk múltjáról, jelenéről s jövőjéről, mely nélkül egyetlen nemzet sem lehet naggyá Európában de a világ más táján sem.
Hiszem, hogy Magyarnak lenni olyan felemelő ajándék, ami kötelezettségekkel is jár a világ és a nemzetem felé. Kötelességemnek érzem, hogy nyitott szemmel és tiszta tudattal forduljak a világ felé. Képes vagyok felfogni a külömbséget jó és rossz között. Képes vagyok felfogni az összetett folyamatokat, hogy azokból leszürjem mindazt, ami az értékrendemmel összeegyeztethető, de szükséges felhívnom a figyelmet arra is, ami nem fér meg azzal amit jónak, szépnek, élhetőnek, és amit igaznak, igazságosnak gondolok.
Képes vagyok rá, hogy a gondolataimat mások számára kifejezzem, azokat másokkal megosszam és megvitassam. Képes vagyok a következtetésre, a meggyőzésre, de meggyőzhető vagyok magam is. Képes vagyok érteni a jót és elutasítani a rosszat.
Festő vagyok és mindent el kell követnem azért, hogy ezt mások is tudják, értsék és elfogadják. Különösképpen azért kell tennem, hogy becsülete legyen annak ha azt mondom: festő vagyok. Hogy becsülete legyen annak, ha azt mondom: ez számomra hivatás -elhivatottság.
Nem tudom hogyan kell vagyont gyűjteni, mert számomra a gazdagság nem az anyagi világ rendelkezésemre álló részét jelenti, hanem mindazt a szellemiséget, ami az anyagi világ mögött -a felett áll. Számomra a bírtok nem körülkerített telket jelent, hanem a természet szabadságát, az ember szabadságát a természetben és a gondolat szabadságát az ember felett. Az én javaim azok az ismeretek, amiket megszereztem, vagy eleve rendelkezésemre álltak. A kincs, amit megszerezni igyekszem a bölcs tisztánlátása. A fény, amit elérni igyekszem, a tudás fényessége, nem pedig az aranyon megcsillanó napfényé. A boldogság számomra nem a beutazott földekkel mérhető, hanem a kezemben lévő mindennapi alkotással. Így hát boldog akkor vagyok, ha egy új kép születik a a kezeim között.
Beszolda