Azon szerencsések közé tartozom, akik a megtisztelő városcím ünnepségének megnyitóján részt vehettem a helyszínen. Pécs nagyszerű városnak tűnt annak ellenére, hogy a megnyitó helyén, a főtéren sem készültek el a munkálatok, hát még a környező utcákban. 

 

Azt meg kifejezetten furcsállottam, hogy a kultúra fővárosában nincs nyitva, legalább a megnyitó napján múzeum, galéria, vagy bármilyen kiállítóhely. Ez nem egészen igaz, a Dóm előtt/alatt lévő ókeresztény mauzóleum nyitva volt. Ez egyébként a világörökség része. A Zsolnai múzeumban már nem volt szerencsék, oda csak a verimportöntperszónák jutottak be... ahogy a kőtárba is, ahol az üvegtetőn át néztük a nosztalgiavonat VIP közönségét...

 

Zephyr, nagyon köszönjük az idegenvezetést és a sok szép látnivalót. Biztos vagyok benne, hogy még járunk arra, remélem újra látunk titeket :)

 

 

A Gambrinus söröző nem rossz, bár kicsit túl zsúfolt, talán csak az ünnepség miatt.

 

No de az üröm az örömben. A rendezvényre a MÁV Nosztalgia kft szervezte nosztalgia vonattal mentünk a Nyugati pályaudvarról. A nagy boldogságunk egészen addig tartott, amig meg nem érkeztünk az állomásra. A vonat körül messziről láthatóan nagy felhajtás. Rengeteg fotós és PRESS feliratú kitűzővel mászkáló ember. 

 

Az első kocsi amit megláttunk, az Kádár elvtárs '50es évekbeli szalonkocsija volt, mahagóni tárgyalóval, bőr fotelokkal. Ahogy végignéztünk a vonaton, különböző korú vagonok egymás mögött, egyik szebb mint a másik. A hiba talán csak az utolsó előtti vagonnal volt, a Kádár kocsi szomszédjában egy "Halbi" becenevű szerelvény 2. osztályú helyekkel. Ami egyébként az országban mindenfelé közlekedik. 

 

A hiba ott kezdődött, amikor az ajtóra ragasztott cetli és a jegyünkön lévő kód megegyezőnek bizonyult. A közelben álldogáló -egyébként szépen felöltözött kalauztól kérdezzük, hogy ez ugye csak tréfa? Az meg mondja, hogy bizony nem tréfa, a jegyünk oda szól... Azért hívott a szervezők közül valakit, nevezzük a fiatalembert Andriskámnak.

 

Tehát Andriskám, szépen vasalt fekete öltönyében, gyapjú kabátjában megerősítette, hogy a nosztalgia jegyünk bizony erre a mindennapi közlekedésben is használt kocsira szól. Mellesleg a vonatot éppen azért, mert nem csak nosztalgia kocsikkal közlekedik, egyszerűen élmény vonatnak nevezik. Biztosak voltunk benne, hogy a honlapon is nosztalgiavonatot írtak, nosztalgia kocsikkal, és egy árva hang nem szólt arról, hogy a mi vagonunkban sem élmény nem vár, se nosztalgia hangulat.

 

Andriskám biztosított róla, hogy a szerelvényt be lehet járni, fotózhatunk is, de a helyünk az megmásíthatatlanul ott van. Amikor kissé morcosan kérdőre vontam, alternatívaként azt volt képe mondani, hogy legfeljebb visszaváltják a jegyünket és agyő. Ekkor egy szalonképesnek épp nem nevezhető gondolatsor szaladt végig az agyamon a Nosztalgia KFTvel, annak vezetőivel, de legfőképpen Andriskám édesanyjának az erkölcsi érzékét, higiénés és szexuális szokásait firtatva. 

 

Elfoglaltuk a vonaton a helyünket, persze az utat végig puffogtam. Különösen akkor, amikor a szervezőkről kiderült, hogy az utolsó (kádár szalonkocsi) kocsiban van a főhadiszállásuk. Bőr fotel, pincér, vörösbor, PRESS nyakláncos miniszoknyák, bocsánat nénik... Akkor megint olyan mondatok siklottak át a tudatomon, amit leírni szégyellnék, végrehajtani meg büntetendő volna. 

 

Az a hab volt a tortán, hogy a kalauz, amikor a jegyünket ellenőrizte, megígérte, hogy ha van rá mód, akkor szerez másik kocsiban helyet. Vérmes reményünk persze nem volt, de az a minimum, hogy sajnálkozva visszajön és közli, hogy nincs mód. Másfelől eleve az lett volna a tisztességes, ha nem teszik be ezeket a kocsikat. Értem én, hogy a rendelkezésre álló nosztalgia kocsik kellenek az amúgy ingyen utazó verimportantperszónáknak, a presscicáknak, a sok fotósnak, újságírónak és ki tudja kinek, de akkor vagy ne hirdessék meg, vagy írják le, hogy a földi halandónak meg csak a "Halbi" roppant kényelmetlen kocsik jutnak. 

 

A Halberstadti kocsikat '72-'82 között gyártották, elsősorban az egykori NSZK területén közlekedő elővárosi munkába járó vonatok voltak. A kialakított komfort is ennek alapján az egy-másfél órás utazásokra alkalmas, hosszabb távon nagyon kényelmetlen. Arról nem beszélek, hogy a párommal ketten nem is férünk el a dupla ülésen, mert nem mi vagyunk az átlag utas méret, de azért akkor is //a ledér hölgyfelmenőiket//, hogy ilyet tesznek be egy nosztalgia szerelvénybe. A kocsikat a MÁV 2006tól kezdte megvásárolni, hogy lecserélje az addigra nagyon elavult szerelvényeket.

 

Térjünk vissza egy kicsit Andriskánkra és a személyzet többi tagjára. Az agyvíz hőmérsékletem többször is felszökött. Leginkább akkor, amikor a teljes vonaton kihangosítva beszélt egy bemondó, hogy a vonat elején lévő A és B kocsikban épp milyen műsorral kedveskednek a verimportantperszónáknak, aztán hogy őket épp elkezdik ebédeltetni. Ez csak azért volt bosszantó, mert az első két kocsira jutott másfél óra, a többi 12 kocsira meg összesen egy... Mi egyébként három kocsi távolságig jutottunk, a félig büfé, félig kupés darabig. Azon nem tudtuk magunkat keresztülverekedni. 

 

Aztán akkor lettem nagyon mérges, amikor Pécsett az összes még nyitva lévő helyen a mi vonatos VIP utastársainknak volt zártkörű rendezvénye. Aztán hazafelé már csak apróságok, a vonaton hagyott szóróanyagból kettőt elvittek, egyet hagytak meg nagy kegyesen. Bár lehet, hogy az egy utastársunk volt, aki előbb ért vissza.

 

Kelenföldön leszálltunk, de hogy megáll a vonat, azt nem azért tudtuk, mert még odafelé a kalaúz visszajött megmondani, hanem mert a visszaúton Pusztaszabolcsnál sikerült elkapni és megkérdezni tőle. Nem ér sokat a szolgálatkészség és udvariasság, ha amit ígért, eszében sincs megcsinálni.

 

Már épp leszállni készültünk, amikor megjött az előre beharangozott meglepetés, egy-egy utas csoki. Amit csak azért kaptunk meg a mellettünk elhaladni készülő tündéri hosteslánytól, mert rákérdeztünk, hogy és a miénk? Mért, még nem kaptak? Kérdezte. Nem, még nem volt szerencsénk találkozni magával...

 

Andriskámat is a leszállás előtti két percben sikerült meginterjúvolnom, hogy legyen kedves elmagyarázni azt, a mi szerelvényünkön mi volt az élmény? Talán a szűk helyek, vagy a lábamba álló karfa?

 

Az meg csak mélán dülöngélve, ahogy a kapaszkodót sikerült elkapnia dőltében,. annyit mondott, hogy: Aououraam... Ne folytassa, ebből nagyon csúnya cikkek fognak születni, és nagyon sok helyre fogom eljuttatni -mondtam, mire annyit válaszolt, az egyensúlyát még mindig nem visszanyerve: Háaou Táermészetesen... Andriskám az út végére nem volt szomjas, viszont nagyon görbetalpú cipőt húzott fel.

 

 

Jegyeinket egyébként még szilveszterkor lefoglaltuk, a válaszlevélben jött a dátum, hogy az utazás előtt szerdán lehet átvenni a Nyugatiban. Andriskámnak meg volt pofája azt közölni, hogy valószínűleg szerdán foglaltuk a helyeket. De a pénztáros nénik sem említették, hogy a jegyünk egy most is használt, sőt a MÁV kocsikhoz képest fiatalnak számító vagonba szól. Az indulás előtt, amikor megkérdeztem tőlük, hogy vajh mi lehet az oka, hogy ide kerültünk, csak annyit mondtak, hogy ők nem ismerték a kocsi beosztást, a listát a szerelvényről csak aznap reggel kapták meg.

 

Az is feltűnt, hogy a 14 kocsiból három volt Halbi típusú, de az ezeken utazók közül nem hallottam senkitől, hogy reklamáltak volna. Ez adódhat abból, hogy nekik elmondták amikor a jegyeket kapták, hogy ez sajna erre szól, így is kéri-e, vagy a másik, hogy a többieknek nem szúrt szemet a nosztalgia kocsik és a sajátjuk között mutatkozó méltatlan különbség.

 

Azt tudom, hogy egy levelet írok a megint állunk vaze oldalra, egyet a kötöttpálya blogra, egyet a homárnak, egyet a MÁV nosztalgiának és talán még a fogyasztóvédelmi egyesületnek is, mert ez szerintem bőven kimeríti a vásárló megtévesztése kategóriát. Ezek a levelek még nem készültek el, de holnap megírom őket is. Azt is sajnálom, hogy nem épp engem kérdeztek a kamerás-mikrofonos emberkék Pécsett, mert akkor már ott lett volna néhány keresetlen szavam. De az újságír(t)ók sem szorgoskodtak élmányeket gyűjteni az utazóközönségtől. Legalább is a mi kocsinkban biztosan nem.

 

Nem szeretem, ha belehazudnak a képembe. Andriskám (Szigeti András, a Máv Nosztalgia Kft értékesítési vezetője) biztosan ezt tette, amikor állította, hogy a kocsik pécsiek, így a nosztalgiának nincs beleszólása. Minden vagon a MÁV nosztalgia Kft tulajdona. Akkor sem állított valósat, amikor azt mondta, hogy az oldalon nem nosztalgia utazásként, hanem élményvonatként volt feltüntetve. Azt sem hiszem el, hogy a pénztárosok nem tudták hová adják a jegyet, mert hármunknak egy három személyes helyre került a helyünk -bár ezt dobhatta a gép is. Ami a személyzetet illeti, a készséges szolgálatkész modor nagyszerű álca, de ez is csak hazugság, ha nem takar törekvést is. A VIP vendégek nyilván megkapták ami nekik jár, a halandó utas meg annak örüljön, hogy lyuk van a fenekén. Bocsánat, az más, azt Szollár Úr még akkor mondtam, amikor a Budapest Airport szóvivője volt. Andriskám megjegyzése az akkor vissza lehet váltani a jegyet is ismerős, még Gyurcsány Úr mondott valami hasonlót a Parlamentben. Ott úgy hangzott, hogy akinek nem tetszik, az elmehet. 

Meg vagyok róla győződve, hogy egy kis odafigyeléssel az ilyen problémák elkerülhetők. Ellenben abban is biztos vagyok, hogy az ilyen hozzáállás nem jó reklám egy magára valamit adó cégnek. Nem kértünk különös bánásmódot, nem kértünk olyat, amit nem ígértek a jegyvásárlást megelőzően. Azt szerettük volna megkapni, amit megfizettünk azon az áron, amin hirdették. Az a kocsi, amiben utaztunk, szöges ellentéte volt egy meghitt, kellemes, nosztalgia vagy élmény utazásnak. Nagyon sajnálom, hogy ilyen előfordulhat egy Uniós rendezvényen...

 

Hát ez volt a mi nagyon várt pécsi nosztalgiavonat kirándulásunk. Ma este meg megyünk, és megnézzük a Padlás című örökzöldet a Vígszínházban. Remélem jó lesz az előadás!