Reggel elindultunk karácsonyfát szerezni. Érdekes dolog ez, mert a karácsonyfa állítás mára szinte elengedhetetlen tartozéka az ünnepnek. Fák millióit vágják ki feleslegesen, mert nem kelnek el 24.éig. Sok gondolatom támadt ezzel kapcsolatban.
Amit ma a karácsonyi ünnepkör részeként ismerünk, az sok helyről és sok kor hagyatékából tevődik össze. A rómaiak ebben az időszakban ünnepelték a szaturnáliát (szaturnusz -e földművesek istene ünnepét). Ebben az időszakban (december 17-24) szokás volt a rabszolgák megajándékozása, bizonyos munkák tiltva voltak, a nép pedig hangos vígaszságok és mulatozás közepette búcsúztatta az óévet. A naptár reformig ekkor ért véget az év. Írásos emlékek szólnak arról, hogy már a negyedik század elején ekkor ünnepelték a mai értelemben vett karácsonyt Rómában. Ez is lehet az ajándékozás eredete, de akár az angolszász területen elterjedt mulatságé is.
A téli napforduló ünneplése azomban nem a római birodalomból ered. Így ír erről Jankovits Marcel a Jelkép kalendárium című könyvben: (részlet)
A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.(…)A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.
Más kérdés a fa. Úgy tudjuk, hogy hazánkban az első hivatalos karácsonyfát Brunszvik Teréz állította az általa alapított első óvódában, 1924-1828(?) telén. A szokás meghonosításában a Podmaniczkyak is elsőkként jeleskedtek. A hagyomány egyébként alig 400 éves, és sokkal inkább kötődik a keresztébnység előtti pogány Európa termékenység kultuszaihoz, mint a kereszténységhez.
Magyarország területén azelőtt szokás volt a téli napforduló idején a házakat termőágakkal díszíteni. Ezzel fejezték ki, hogy a sötétség hamarosan véget ér, és újra eljön a kikelet. Az ágakat almával, dióval, újabban mézeskalács figurákkal is díszíthették. A termőág úgyanúgy magában hordozza a tavasz ígéretét, mint magát az életet, így egyben életfa szimbólum is.
Ezt váltotta fel fokozatosan a fenyő, ami német nyelvterületről származik. Úgy tartják, hogy a fenyő sziluettjét díszítő gyertyák pislákoló fénye a csillagokat, másképpen angyalokat jeleníti meg, a fenyő csúcsán díszelgő hegyben végződő üveg gömb, vagy csillag forma pedig a szentlélek, vagy másképp a betlehemi csillag megjelenése.
Valószínű, hogy a fényekkel díszített fa eredetileg inkább a napéjegyenlőség után növekedni kezdő világosságot és reményt jeleníti meg. Másrészt amikor az ég és a föld összeér, olyankor a lelkek a fénylétrán tudnak közlekedni az alsó és a felső világ között. Ilyen mivoltában a fenyőfa is életfaként jelenik meg a népi szokásvilágban.
Az ősi magyar és rokon népek életfa, másképp Isten fa jelképrendszere rengeteg értelmet hordoz magában, így alkalmas volt a keresztény mitológia és az ősi, keresztény szemmel pogány hiedelem ötvözésére. A mélyebb, ősibb értelmezés nem veszett el napjainkra sem, de ma már komoly figyelem kell annak megállapítására, hogy melyik szokás miből fakad, honnét eredezik.
Beszolda