A mai nappal a festős blog is (nézd meg itt) csatlakozott az új "csoporthoz". Ahogy eddig is, a képekről és azokkal kapcsolatban fogok bejegyzéseket írni. Az elkészült képeket feltöltöm ezután is, a készülődést meg valószínű, hogy nem fogom hangsúlyozni, az amúgy is csak nekem érdekes.

A kezdés meg úgy vált aktuálissá, hogy az (előző) elkészült képet tegnap nézte meg leendő tulajdonosa. Mára meg úgy ébredtem, hogy megszállt az ihlet. Pontosabban azzal az égető belső kényszerrel ébredtem, hogy lázasan kezdjek el keresni a gépen lévő képek között. Félretettem néhány balatoni fényképet, amit már akkor festeni valónak ítéltem.

Meglettek... Én meg fogtam magam, lementem és felcuccoltam a "pincéből" az összes cuccot a lakésba. A nagy képet nem tudtam volna fent elkészíteni a mérete miatt, de a most elővett vászon jelentősen kisebb, ezzel elboldogulok.

Valahogy lent nem ment a dolog. egyszerűen nem működött. Próbáltam a kényelem hiányával magyarázni, de nem az az oka. Rájöttem, hogy nem úgy használom, mint ha az enyém lenne. Nem érzem benne otthon magam. Biztosan a kényelem is számít, hogy nem tudok kezet mosni, ha már nagyon összekentem magam, hogy fel kell járni WCre, hogy nem tudok leülni és csak nézni a képet, hogy meglássan a következő lépést. Ez persze biztos, hogy mind hiányzott, de leginkább az otthonosság, az érzés, hogy belakhatom a termet.

Szóval felcuccoltam, elővettem a vásznat, kicsomagoltam, és elkezdtem felvázolni a leendő kép körvonalait. Gyorsan ment, aztán elkezdtem felvinni a színeket, hogy lássam mit kell változtatni a vázlaton, hogy képpé áljon össze. Jó kis kép lesz ez!