Sopronban volt alkalmunk néhány templomba bemenni. Szeretem az ódon szentélyek hangulatát, olyan megragadóak. Viszont elgondolkodtam azon, hogy mi köti össze az embert és istent ezeken a szakrális helyeken. 

Vajon van beavatkozó Isten? Aki hívei életét figyelemmel kíséri és segíti őket, vagy egyszerűen csak egy nálunk összetettebb erő, és ennek törvényszerűségei határozzák meg az életünket?

Abban biztos vagyok, hogy az összefüggések meglátása sokszor segít egy-egy helyzet megítélésében, akár a döntéseink meghozatalában is. Azon viszont sokat gondolkodom, hogy érdemes-e bízni a felsőbb erőkben. Már csak azért is, mert a képzeletünk is képes megteremteni sok mindent, amit hit nélkül nem lennénk képesek elérni. 

Az számomra majdnem világos, hogy vannak segítőkész erők és vannak visszahúzók is. Nekünk meg az a feladatunk, hogy ezek között eligazodjunk. Abban nem vagyok biztos, hogy a vakbuzgó hit önmagában elég. Ha van egy Isten, aki meghallgat és beavatkozik az érdekünkben, akkor persze más a helyzet egy kicsit, de hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez merő fatalizmus volna.

Úgy vélem, hogy az elszántság és kitartás az, ami végül meghozza a gyümnölcsét, és nem a vak hit egy talán nem is létező Istenségben. Abban teljesen biztos vagyok, hogy vannak az emberi életet szabályozó mechanizmusok, törvényszerűségek, de ezek talán deus ex machina nélkül, közvetlenül hatnak ránk.

A hit persze biztosan elengedhetetlen része ennek a képletnek is, de ha felismerjük a törvényszerűségeket, akkor a felettünk ható erőket már nem kiismerhetetlen természetfelettinek, hanem valóságos hatásoknak, együtthatóknak tudjuk elfogadni.

Ilyen törvényszerűség számomra a Karma is, ami nem más, vagy több, mint az eddigi ténykedéseink következménye. Ok-okozati összefüggés. Ilyennek látom a sorsot is, ami a rendelkezésünkre álló eszözkészlet és a megvalósított célok metszéséből keletkező halmaz.

Amikor véletlent emlegetek, akkor nem egy tőlem teljesen független és kiszámíthatatlan folyamatot látok, hanem az általam ismert világ és az általam nem felfogott közötti kapcsolat következményét. Minden tettemmel új lehetőségeket és új világokat nyitok meg. Valahogy úgy képzelem, hogy a lehetőségeim előre készen vannak, de azt, hogy melyiket választom, az a szabad akaratomon, következésképpen a rendelkezésemre álló ismeretanyagon és tapasztalaton múlik.

Ennek ellenére szeretek szakrláis helyeken időzni, beszívni mindazoknak a hátrahagyott érzéseit, emlékeit és döntéseit, akik előttem ott jártak, mert biztosan tudom, hogy ezek akkor is hatnak rám, ha azt kézzefoghatóan bizonyítani nem tudom.

Nem minden templom sugároz olyan erőt, amiben talán benne vannak mások gondolatai, csak az igazi, valóban szakrális szentélyek. Érdekes, hogy számomra a legnagyobb templomok, bazilikák általában nem közvetítik ezt a besűrűsödött jelenlétet. Ezekben nem is szívesen maradok.

Sopronban viszont találtam olyan szentélyt, ahol tényleg érezni lehetett egy megmagyarázhatatlan jelenlétet, valami földöntúlit. Nekem ilyen a budai Sziklakápolna is, ahová akármikor bemegyek, hihetetlen megnyugvást kapok.