Ezt a bejegyzést még akkor kezdtem el írni, amikor harmadik alkalommal voltam a FirstHand képző és iparművészeti kiállítás és vásáron. Vittem magammal előre nyomtatott adásvételi szerződést annak reményében, hogy lesz, akivel egymás tenyerébe csapunk. Nem volt, haza hoztam az összes kinyomtatott szerződést az összes elvitt képpel, de ez alkalommal sem bántam meg, hogy részt vettem.

Nem bánom, mert jót tesz a képeknek a "szellő és napfény". Vagy nem is a matériának,a hordozónak és a pigmentnek -annak még akár áthat(na) is, hanem talán sokkal inkább a saját lelkemnek, de jót tesz. Amióta Gödöllőre költöztünk, gyakorlatilag nincs társaságom, nincsenek barátok, nincs haverkodás, sörözgetések, kirándulgatások is alig. És még mindig nincs jövedelmem.

Készítgetem a szappanokat, de az inkább csak hobbi, mint megélhetés. Nálam okosabbak azt mondják, hogy a sorsunk a saját kezünkben van, és alapvetően hiszek is ebben, de arra egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy miért toporgok egy álló helyemben évek óta. Nem tervezem, hogy itt hagyjam ezt a jobb sorsra érdemes országot, nincs is hova és alapom sincs rá. Sem pénz, sem nyelvismeret. Okosok most azt mondják, hogy rajtam múlik mindkettő. Igen, valószínű, hogy igazuk van. Csak a módját nem tudom, ötleteim vannak.

Messzi Angliából kaptam egy e-mailt, ami arról számol be, hogy a brit birodalmat épp meghódítja egy jópofaság, az >>> ételcsere <<<klikk. Lényegében arról szól, hogy a konyhai többletünket elcserélhetjük barátainkkal, ismerőseinkkel. Na nem úgy ám, hogy a pénteki rakott káposzta maradékát dunsztoljuk és adjuk tovább, vagy a reggeliből visszamaradt kolbászvéget, száraz serclit és a fél tömlős sajtot. Inkább befőtteket, lekvárokat, miegyebeket. (Bár a leírásban késztermékek szerepelnek, gondolom elsősorban a tartósakról van szó.)

Az Amerikából indult, minta szerint egy előre meghirdetett napon és helyen fogjuk a kamránkat és kipakoljuk az asztalra, ahol a társaság előbb körbejárkál, fogdos, kóstol, aztán csereberél. Már látom is a hatósági hozzáállást minálunk. Legkésőbb a harmadik ilyen alkalommal, a cserebere helyszínét megszállja a NAV, az ÁNTSZ, a OÉTI és talán a TEK is, akik bírságolnak, előállítanak, beszüntetnek és megtiltanak mindenféle paragrafusokra hivatkozva; a közegészségügyi kockázatoktól az ajándékozásra vonatkozó szabályok be nem tartásáig.

 Update: Közben kiderült, hogy a szép kis városunkban már van ilyen, tök jó! 

 klikk IDE 

Amúgy az ötlet tetszik, ahogy a közösségi kert is tetszene, vagy a bartelpiac, ahol nem csak termékek, de szolgáltatások is megjelenhetnének. Az e-mail küldője azzal a kommenttel látta el a cikket, hogy szervezzem meg. ja igen, gimis osztálytárs, és akkoriban szerveztem ezt azt, általában kirándulásokat.

És nem is áll tőlem távol a gondolat, de valahogy elvesztettem a lendületet, a bátorságot, a hitet? Nem tudom mit, de most valahogy azt sem tudom, merre kellene elindulni egy ilyen ételcsere megszervezésével kapcsolatban. Különösen úgy, hogy a városban összesen három-négy embert ismerek, és saját forrásaim sincsenek.

Nem ilyen depressziós írást akartam ebből kihozni. Az élet él, és élni akar, én pedig szeretném végre hasznosnak érezni magam, mert az igazság az, hogy jelenleg teljesen fölöslegesnek érzem a létezésem. Szeretnék végre tenni valamit. Dolgozni valamin, aminek haszna van, aminek eredménye van, ami előremutató és végre kirugdos abból a gödörből, amit valószínűleg magamnak ástam az évek során. És az sem tett jót az önbecsülésemnek, hogy amíg a drágám a gáton tette a dolgát, én a konyhával és a háztartással bíbelődtem.

Simán el tudom képzelni, hogy a kertben (jelenleg talán egy közösségi művelésű kert parcellájában) megtermelt cuccokat feldolgozom és elviszem ilyen cserebere napokra, akár a szappannal megfejelve, ahol végre emberek között lehetek és élvezhetem a munkám gyümölcsét. Szeretnék megtanulni sajtot készíteni, és ahogy már sokszor mondtam, a sörfőzés gondolatával is kacérkodom. Mindezt simán elvihetném egy termelői piacra, ha nem volna kismillió szinte betarthatatlan szabály.

No de a terhek azért vannak, hogy megerősítsék a vállunkat és a derekunkat!