Reggel a kedvest a Gödöllői Lovas Majális vicinálison szállított rezesbandája ébresztette, így a továbbiakban már nem volt kérdéses, hogy kilátogatunk -bár ezt már pár nappal ezelőtt eldöntöttük. Íme, írok a tapasztalásról is.

Legelőször az tűnt fel, hogy nem találunk kiírást a pontos helyszínről sehol a városban. Ezzel már néhány napja, a plakáton is szembesültünk. Tegnap este kerestem a neten, hátha találok térképet, de ott sem találtam. Aztán a vasútállomás környékétől azt vártam volna, hogy kitáblázzák, ez sem történt meg. A dombon felfelé igyekvőktől kértem útbaigazítást, de ők sem tudtak többet nálam. Aztán csak egyre feljebb mentünk, végül kiírást is találtunk, és egyszer csak meglett a rendezvény is -jól eldugták.

Tavaly, vagy tavaly előtt, amikor a Máriabesnyői kegytemplomnál lyukadtunk ki, erre indultunk el, innen volt ismerős a környék. Az egyetem épülete mögötti völgyben volt a lovas program, a domb derekán meg a kézműves vásár. Itt egy hevenyészett térkép azoknak, akik még csak most indulnak, vagy az esti koncertekre mennek. Például a Blahalujziána koncertre. Bár a színpadot nem találtuk meg, de nem is nagyon kerestük.

Feltekertünk, legurultunk a vásárig és alaposan körbenéztünk. Volt cipóban sült csülök (kihagytuk), mindenféle viseletek, a sörös pultnál természetesen megpihentünk oda is, vissza is. Kolbászt, mangalica szalonnát és efféle ínycsiklandó finomságokat nem vettünk, de a sajtpult mellet természetesen szintén nem mehettünk el kis pihenő nélkül. Kétszer is, de portékát szerezni csak másodszorra tudtunk. Túloldalon a kedves megtalálta legújabb szerelmét, egy ezüst nyakpántot, ami egyébként jól is állt neki -szóval egyszer csak bekerül a gyűjteménybe (névkártyánk már van).

A sörrel úgy jártunk, hogy kimérve nem adtak, csak literes palackban, de kaptunk hozzá két korsót -jó fogás... Befelé menet egy fekete sört kóstoltunk, nagyrészt persze én, vissza meg egy meggyest és mivel ír sörük nem volt, még egy feketét vettünk. Ezeket felszereltük a csomagtartóra. 

Előre szaladtam, a sörre toltunk egy kis libatepertőt, amit a lajtos kocsi volt szíves számunkra vastagon meghinteni egy kis immunerősítő út porával™ -kell az ilyesfajta népi manikűr a belsőségnek. A libatepertőre meg parenyicát vittünk a szervezetünkbe, épp csak kóstolónak. Viszont megfejeltük egy csipet zsúrnak nevezett, rúzs flórájú kecskesajttal -isteniek voltak!

Pardon a sztoriban ugrálásért, úgy mesélem, ahogy eszembe jut. Még az evés előtt történt a fél órás pihenő az ezüst ékszerek és készítőjük társaságában. Amíg a kedves a készítővel és a nyakékkel barátkozott, én fél szemmel megleskelődtem a kecsketej szappanokat két pulttal arrébb. Ilyen vásárokba járnék én is, ha nem volna olyan körülményes egy szappanmanufaktúra elindítása. Bár aztán ki tudja, talán csak a bátorság hiányzik? A vásáros sor végén a büfék és padok, ahová már nem merészkedtünk be, inkább visszafordultunk. 

Ekkor szereztünk a tepertőből és a sajtokból, amiket a sajtos pult mögötti rézsűben üldögélve el is fogyasztottunk, miközben az alattunk lévő lovas gyakorlótér eseményeit figyeltük. Boldog semmittevésünket egy a drágám nyakán araszoló kullancs szakította félbe, amit ugyan sikeresen lepöccintettem, de ezzel vége szakadt a nézelődésnek. Indultunk haza.

Az egyetem előtt katonás sorban állnak a díszcseresznyék, amiket a kedves közelebbről is megcsodált. Egy közeli padon üldögéltünk még, de engem nagyon felmérgeltek a döngicsélő légyfélék, nem is sokat maradtunk. Vissza a vasúti átjárón, le a parkba, a városon át haza, de azért út közben a főtéren, a városháza melletti fagyizóban 2+3 gombóc édes kísértésnek engedtünk. Hosszúnak nem mondhatnám a majálisozásunkat, de azért volt itt minden. Csak virsli nem -az hiányzik is egy kicsit...