Egyszer volt,. hol nem volt, volt egyszer egy álmom egy tanyáról, ahol nem csak magamnak készítek mindenféle finomságokat de a betérő vendégeknek is, aztán ha nagyon híre száll a majorságomnak, akkor a vevőknek is. Most ott tartunk, hogy se tanya, se major, de az álom nagyon elevenen él bennem. A vendéglátást egyelőre hagyjuk, az nagyon távolinak tűnik, de a többi nem elérhetetlen.

Három dolgot nagyon szeretnék csinálni, ebből egy már megvan -a szappan. Még meg akarom tanulni a sajtkészítést és a sörfőzést is. Az már csak hab a tortán, hogy ezek mellett a masszírozást is ki akarom tanulni. Azt hiszem, hogy a következő dolog a sajt lesz. Valójában a sajtkészítés már előbb motoszkált a fejemben, mint a szappan, de nem bánom, hogy mégis az utóbbival kezdtem el. A szappan után a sajt már szinte kisujjgyakorlat lesz. Gondolom legalább is most, mindenféle tudás nélkül. Nézegetem a netet, hogy hol, kitől, mennyiért tanulhatnám meg a sajtkészítést. Azt hiszem, már meg is van. Egyébként az nagyon furcsa, hogy a sajtot kivihetném a piacra és eladhatnám, a szappant meg mindenféle furfangos és roppant drága procedúrákkal kell engedélyeztetni. Ki érti ezt?

A szappanos blogban írtam arról, hogy érdekel a helyi lehetőségek csereberés kiaknázása. A csere a kereskedelem legősibb, egyébként máig működő formája, amit ha vállalatok egymás közt végeznek, akkor klíring ügyletnek hívunk. Ehhez kell egy amolyan koordinátorféle, hívjuk klíring, vagy elszámoló háznak. Az elszámolóház összeköti a kínálatot a kereslettel, ráadásul lehetőséget ad arra is, hogy a csereügyleteket egy belső, (akár virtuális) fizetőeszközzel számolhassák el a résztvevők, így a lebonyolításhoz nem szükséges valós tőkeáramlás. Ezzel egyrészt a likviditási gondok csökkenhetnek, másrészt a kereslet-kínálat kiegyenlítődése egyenletesebbé válhat.

Azt nem tudom, hogy magánszemélyek közt az efféle cserekereskedelem milyen módon működhet a törvény adta keretek között. Úgy értem, hogy a vásárlásnál állami kötelezettséget teljesít a vevő, amikor a termék árát terhelő általános forgalmi adót (27%) befizeti. A cserekereskedelem nyilván nem teszi lehetővé, hogy 100 szem cseresznyéből 21,2598 szem cseresznyét adóként lerójuk, ám ha nincs készpénzforgalom, miből fedezzük az adóhányadot? Biztos van ennek is valami megoldása, csak egy jó adószakértő meg egy könyvelő kell hozzá.

Úgy gondolom, hogy egy településen belül mindenképp  jót tesz a "fehér pénz" bevezetése, ami fokozza a helyi aktivitást is. A rendszer nem belterjes, de ténylegesen segíti a helyi kínálatot a kereslethez juttatni. Akkor működhet jól a helyi "fehér" pénz, ha az önkormányzati adókat, járulékokat, illetékeket is ki lehet vele egyenlíteni, és az önkormányzat is fizethet vele az illetékességi területén belül. Természetesen a helyi fizetőeszköz nem zárja ki az állami pénzt, de mindenképp ösztönzi a helyi gazdaságot.

Különösebben most nem akarok ebben elmélyedni, de ez is egy lehetőség. Meg az is egy másik lehetőség, ha közösségek alakulnak a cserére. Egyfajta börze lenne, ahová fel lehet ajánlani a rendelkezésünkre álló többletet és ide lehet jelezni a szükségleteinket is. Egy adatbázist igazán egyszerű létrehozni, amiben minden résztvevő jelezheti a többletet és hiányt. Akkor lehet ez eredményes, ha sok, de nem túl sok a résztvevő. Egy 20-30 ezres városban simán működhet ilyen. Az már elegendő, hogy a lehető legszélesebb körű felajánlások érkezzenek a beérkező igényekre.

Ugyebár szappant készítek és festményeket. Teszem azt, fogom a listát, és leszűröm festményre. Ha azt tapasztalom, hogy épp senki nem szeretne tájképet vagy aktot a lakásába, akkor újabb szűrést végzek szappan témában. Erre már sanszos, hogy kapok találatot. De lehetne pont fordítva is. Mondjuk beírom az adatbázisba, hogy kolbászra van szükségem, és találok 20 kolbásszal rendelkezőt. Őket leszűröm szappanra, hátha van aki épp azt szeretne cserébe. 

Ez a konkrét csereügylet, de mi van akkor, ha épp egyik kolbász készítő sem kér cserébe szappant? Ebben az esetben működhet a belső elszámolási rendszer. Felajánlok az elszámoló rendszernek (klíring ház) egy meghatározott mennyiségű szappant, amiért cserébe a szappan ellenértékének megfelelő mennyiségű (mondjuk) krajcárt jóváír a rendszer az egyéni számlámon. Ezzel a krajcárral aztán már megvehetem azt a kolbászt, amiért a készítője épp nem szappant kért az adott pillanatban.

Nyilván az ilyen rendszernek az egyik alapvetése, hogy nagyon széleskörű legyen a kínálati és keresleti oldal, és a kettő közt egyensúly legyen. Ugyanakkor azt sem zárhatja ki az elszámolási rendszer, hogy a kiegyenlítés bármilyen irányban megtörténhessen a hivatalos fizetőeszközzel is. Teszem azt, negatív egyenlegem van a rendszerben és épp nincs felajánlható termékem, szolgáltatásom, ebben az esetben az egyenleghiányt egyszerűen kifizetem forintban.

Gondolom, hogy számtalan dolgot, például az infláció-defláció, a nem teljesítés, a ki be lépés, stb kérdését lehet és kell szabályozni, de ez részletkérdés ebben a pillanatban. Valahogy így gondolom...

Hú, de elmerültem ebben, a sörfőzésről meg teljesen elfelejtkeztem. A szentháromságból utolsóként valószínűleg a sörfőzés fog megvalósulni. Nem mintha azt kevésbé szeretném a többinél, de azt hiszem, hogy annak lesz a legköltségesebb a felszerelése. Bár a sajthoz is mindenfélékre szükségem lesz.