A bejegyzésben előfordulnak obszcén kifejezések!

Az első 50 km. viszonylag simán ment, a Maglódon hozzáadódó eltévedéssel is, ami cirka egy tízes. Aztán Felsőpakony, Ócsa útirányon át Bugyi, ahol a tervezetthez képest újra hozzájött néhány nem várt kilométer. Innen Kiskunlacháza irányába haladtunk, de még mielőtt elértük volna, egy bal kanyarral Apaj felé fordultunk. Ez tulajdonképp már a célegyenes ha nem azt vesszük, hogy túl vagyunk a nyolcvanon, és még majd' 25 van előttünk.

A Maglódig tartó emelkedő Ócsán kezdte először éreztetni a hatását, ahol előbb egy rozoga padon pihentünk, majd egy spárban vett dinnyével folytattuk a tűző napon aszalódást. Bugyi községben egy cukrászdában fagyiztunk, aztán a rettentő hosszú és mérhetetlenül lélektelen beton úton, a kavicsbánya-tavak között már görcsölt a lábam, a drágámnak meg nem akart múlni a bélgörccsel együtt jött hasmenése.

Az utolsó előtti pihenőnk nem sokkal Bács-Kiskun megyébe érkezésünk után, az út menti szérűben akadt. Itt jó másfél órát ültünk, miközben én vagy a dorombot pengettem, vagy a furulyán játszottam ami épp eszembe jutott. Az autósok, akikből sok volt, gondolom ők is Bösztör felé, vagy elcsodálkozva néztek, vagy amolyan méla undorral vegyes megvetéssel, ahogy az út mentén elpotyogtatott darab szart szokás.

14:05-kor érkeztünk Kunszentmiklósra, ahol egy szépen parkosított templom melletti padokon újabb fél órát hédereztünk, hogy kissé erőre kapjunk, immár a véghajrában. A vég elég konkrét volt, de hajráról szó sem eshet az esetünkben. Mint a világháborús veteránok, olyanok voltunk az újabb soha véget érni nem akaró tekerés után.

HEURÉKA! megérkeztünk Bösztörpusztára, a Magyarok Országos Gyűlésére. Három óra múlott már, a "camping" egy hatalmas, tövisese placc a tűző napon, de legalább már OTT! Ripsz-ropsz felállítottuk a sátrat és a kölcsönfejszével a cövekeket is szépen levertük. Ez úton is köszönjük a Zala megyéből érkezett párnak a kedvességüket!

És gyakorlatilag itt véget is ér a látogatásunk érdemi része, mert a drágám szinte elő sem jött a sátorból másnap reggelig. Én körbejártam a területet, nézegettem a vásárt, vettem kétszer fél liter sört, egy elvben ingyenes programfüzetet 200 forintért és egy majd' négy kilós dinnyét, hogy a kedves végre egyen valamit, mert addig a fagyin, egy finom, de nem túl nagy pitén meg a dinnyén kívül nem evett, csak a híg fosással bajlódott. Ezt a szokását egyébiránt hazáig megtartotta -de ne szaladjak előre.

Ránk esteledett, a környező sátrakat lassacskén elfoglalták tulajdonosaik. Még ment a Gajdos koncert, aztán valami más, meg az azt követő és a harmadik, meg a negyedik valami, mígnem egyszer csak fél három lett és kimásztunk pisilni.

Ez nem ment egyszerűen, mert ha kinyújtottam a lábam, akkor elöl görcsölt, ha behajlítottam, akkor hátul és sehogy nem volt neki jó, de valahogy sikerült legyűrni. Ezt a mutatványt később a kedves is előadta. Azt hiszem, hogy alaposan túlvállaltuk magunkat ezzel az egyvégtében 100 km tekeréssel. Mire odaértünk, majdnem kerek 108 km. volt az órában. Mára összesen 122 -tehát ma igazán nem vettünk nagy etapot, de őszintén szólva az utolsó 2 km mintha a tegnapi vég lett volna.

Bösztörön a csillagos ég gyönyörű, azt meg kell hagyni -ahogy a napnyugta és a napkelte is az volt. A monoton ostorcsattogáshoz hozzászokik a fül, és a horkolás is vidám duruzsolássá szelidül egy idő után. De a fejünktől legfeljebb két méterre lévő sátorban a fiatalok a "ne hagyd, hogy kihaljon a magyar" mozgalom aktivistái voltak. Egész álló éjjel dugtak, mint a nyulak. De még ez volt a jobbik, mert amikor nem dugtak, akkor röhögtek -ordenáré módon.

Kellemes alvótárs az ilyen, és még azzal is tetézi, hogy elkezd zenélni. Mert ugye a telefon MP3 lejátszó is, és ha már egyszer kéznél van és amúgy is jól érzik egymást, akkor miért ne muzsikaszóra tegyék ezt? Én nem mondom, tényleg aranyosan élvezett a csaj, szinte bájos, ütemes kis nyögdécselések közben egy egy mélyről felszakadó igazán szexi sóhaj... csak a sátor ne zörögne hozzá olyan nagyon -de az Isten bassza meg, ennyi erővel át is jöhettek volna hozzánk, mert szinte olyan volt, mintha én is részese lennék a partinak annak ellenére, hogy nem szándékoztam belekerülni.

Igazából nem a dugás zavart legjobban, hanem az egész jelenségük. A szemérmetlenségük, a modortalanságuk, a nemtörődömségük, a stílusuk. Drágám egyszer átkiabált nekik, hogy ideje lenne kikapcsolni a zenét, eredeti szóhasználattal: azt a szart, mire a faszi csak egy köszit böffentett vissza. Nagy kegyesen a bömbölről ordítra halkította... A csaj meg hozzátette, hogy pont leszarja, hogy mi van kint. Én meg pont azt szarom le, hogy ők így szeretnék jól érezni egymást. Fogja meg a sátrát az ilyen és menjen el a tábor üres felébe, lett volna hová.

Négy után, ahogy már kezdett pirkadni, és csendesedett a színpad környéke is, és a kedves szomszédaink is letettek a szaporodási (hím)vesszőfutásról, már nem bírtam tovább az egyébként ugyancsak kényelmetlen és hideg fetrengést. Visszavettem a hálóruha után a nadrágom és hozzáfogtam sétálni az akkor még alig derengő tájban.

Bejártam a vásártér még zárva lévő pultjait, az előadó teret, a WC szigetet, a büfé sort és a kijelölt dohányzóhelyen rágyújtottam egy cigarettára. Aztán visszaballagtam a sátorhoz, összeszedtem a szemetünket, elvittem a kukákhoz, vissza a budikhoz, hátha jártak már ott a takarítók -nem jártak. Ötre ígérte a WC-s néni, de csak fél hat felé értek oda. A TOI-TOI-k mind összepisálva, némelyikből szinte buggyan ki a szar és 100 forint a honlapon hirdetett ötvennel szemben. Legalább éjjel nem szedték a beléptit. 

Megvirradt lassan és a sátor felé bandukolván a kedvesembe botlottam, aki szintén botorkált. Hiába is hívott volna, mert a telefonom a sátorban maradt. Vele megint körbe jártuk a helyet, hiszen ő semmit nem látott belőle addig. Aztán szépen visszabandukoltunk, szétszereltük a hajlékunkat, összepakoltuk a cuccainkat, leterítettünk egy plédet és élveztük a napsütést. Én a hangyákat is...

Fél tízkor elindultunk, de azt már korábban megbeszéltük, hogy az eredeti tervtől eltérően nem Rácalmásra tekerünk (akarom mondani Ráckevére, ahol a HÉV végállomás van), csak Tass-Kunszentmiklós vasútállomásig, ahonnan bevonatozunk a keletibe, ott átszállunk a gödöllői vonatra oszt nesze neked bringatúra. Ostobaság volt az első nap szétcsapni az izmainkat, és a bélgörcsös fosás a nem evéssel kombinálva, kifejezetten rossz ómen egy túrázós hétvége előtt.

Én itthon bevágtam a vasútállomáson beszerzett két gyrost, drágám meg végre ágyba tehette magát. Ő alszik, én pedig írom a beszámolót és arra várok, hogy mikor kezd el jelentkezni az izmaim végkimerülésének valami tünete. Komolyan, még írni is fáj!

Leginkább azt sajnálom, hogy most Bösztörpuszta semmi mást nem jelent, mint egy kimerítő bringautat és egy minőségében pontosan hozzá illően kellemetlen éjszakát. Az egyszem szomszédainkat leszámítva magunk tehetünk róla. Az egyetlen valóban negatív észrevétel a budik állapota, de ennyi embernél nem tudom, hogy lehetne megoldani kulturáltabban. 

A khaki alapon szürke írással és sárga emblémával készült sátor aktívan szaporodó lakóit meg még egyszer pusszantom, szimpatikusak vagytok fiatalok...! Azért legközelebb úgy kellene elmenni a Magyarok Országos Gyűlésére (MOGY), hogy a sátrunkat mindenki másétól a lehető legmesszebb tegyük le, és jó volna, ha a programból is élvezhetnénk valamit!

Jövőre veletek ugyanitt!