Annyi mindent megtanultam már, amit a mindennapokban nem, vagy csak közvetetten használok. A kommunikációs végzettségemnek például nagyon örülök, de érdemi hasznát nem veszem azon túl, hogy nagyszerű elméletek gyártásával tudom múlatni az időt.
Most például az érdekel, persze pusztán szórakozásból, hogy miként változott a kommunikáció a Shanon-Weaver modell óta. Nem készítek rajzot, de akik nem klikkeltek az előző hivatkozásra, azoknak elmondom a lényegét. Alapvetően ez egy statikus modell, ahol egyrészt van egy kommunikátor, van az üzenete, amit kódol és valamilyen csatornán elküld, ezt külső zajforrások zavarják, majd a fogadó fél dekódolja az üzenetet. Interaktív kölcsönhatásban a folyamat megfordul, de a modell továbbra is statikus marad, a kommunikáció pedig egyidejű és egyirányú.
Ma a képek és hangok világát éljük. rádió, tévé, filmek és internet! Nagyot változott a világ. Különösen a tájékozódás a világban történő eseményekről. Míg régen az ember kezébe vette az aznapi újságot, addig ma meghallgatja/megnézi a híreket. A tömegtájékoztatás és a véleménynyilvánítás szabadságának korában érdemes megállni egy pillanatra.
Egy hírműsor (már ha van olyan!?) hallgatása közben [az újsággal szemben] nincs idő arra, hogy elemezzük a kapott információt. Az újságot, le lehet tenni egy ismeretlen név, egy új elmélet, gondolat, idézet olvastával, hogy egy másik, harmadik helyen utánanézzünk. Erre ma sem igény nincs, sem idő. A televíziós hírműsorok alatti futó csík párhuzamos információdömpingje a figyelmet tereli el a hallottakról, látottakról.
Milyen is ma a tömegtájékoztatás? Olyan, mint a gazdaság bármely más ága: Ne gondolkodj, ne érts, csak fogyassz! A médiumok rogyásig tele vannak nagyszerű(?) bulvárhírekkel produkciókkal, elvétve egy-egy politikai vagy gazdasági elemzést is kapunk, de ez is csak annak illúzióját kelti, hogy képesek vagyunk önállóan gondolkodni.
Valójában konzerveket tálalnak nekünk, irányított, előemésztett, sűrített formában, unásig ismételve, hogy a legkörültekintőbb notórius "hírkerülőhöz" is eljusson a legyártott média tartalom. Egyébként jó kis fogalom ez a média (médium: [lat] közvetítő, többes számban nem médiák, hanem médiumok! -halmozott többesszámban médiákok?) mert mindenkinek van róla valamilyen elképzelése, de csak kevesek értik, még kevesebben látják át működését.
Egy kis politika és médiatörténet. Minden demokratikus berendezkedésű állam polgárának joga van a tájékoztatáshoz. A hatalom számonkérhetőségének egyfajta ellenőrző szerve a szabad és független sajtó, amely másrészről kommunikációs (és stratégiai) csatornája a hatalomnak is.
Amikor azt hallom, hogy szabad sajtó, mi több sajtószabadság, hova tovább független újságírás (ma helyesebb a tartalomszolgáltatás kifejezést használni), akkor feltétlenül arra gondolok, hogy egy megválasztott, elvileg hiteles, felelős és legitim hatalom felett, legyen az helyi, vagy országos, egy senki által meg nem választott, ismeretlen háttér által finanszírozott rendszer kíván ellenőrzést, esetenként nyomást gyakorolni. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy szerepét a köz akarataként értelmezi és állítja be a saját maga által létrehozott termékeiben, saját gyártású tartalmakon keresztül. Mintha a zokni mondaná meg a lábnak, merre kell menni...
A különös az, hogy mindez ma a pletyka mechanizmusával működik. A internet nem más, mint a világfalu intézményesített pletykaszolgálata. Nem tartom teljesen kizártnak és lehetetlennek, hogy értékes információkra lehet bukkanni a világháló tudatos böngészése közben, de alapvetően nem ezt a célt szolgálja.
Hogy előre megfontolt szándékkal, vagy véletlenül alakult így, nem tudom, de a world wide web leginkább egy hatalmas, többnyire teljességgel haszontalan, az esetek jelentős részében akár szándékosan is téves, ártalmas vagy kifejezetten káros, de saját magát információnak álcázó blöff.
Ma már nem hogy én vagyok a kommunikáció alanya, tárgya, eszköze, kódolója és dekódolója, de én magam gyárthatom a médiatartalmat is, ezzel tartalomszolgáltatóvá előlépve. A web2 (mondjuk közösségi internethasználat) ezt a korábban statikus világot megsózta a visszacsatolás lehetőségével és a social network kibogarászhatatlan adathalász tengerének lájk világával. A közösségi oldalak (fb twitter stb) valójában a társas magány intézményei.
Viszont ami ennél is sokkal érdekesebb, hogy két tetszőlegesen kiválasztott, a világ akár ellentétes végén, de nyugatias civilizációban élő ember között a távolság átlagosan legfeljebb 5,5 ember (pontosabban kapcsolat). Ez azt jelenti, hogy ha a világ bármely országában nyomtatott telefonkönyvből tetszőlegesen kiválasztok egy személyt, majd itt, Magyarországon bárkit arra kérek, hogy egy levelet juttasson el hozzá, akkor a levelem átlagosan 5-6 kapcsolat alatt képes célba érni. Meglepő?
Az eredeti kísérletet Stanley Milgram végezte el. 1967-ben megalkotta az “elkülönülés hat szintje” koncepciót, mely kimondja, hogy a világon minden ember elérhető bárki által egy olyan ismerősökből álló láncon keresztül, melynek nem több mint öt közbenső tagja (közvetítője) van. Ennek alapját a “kicsi világ” kísérlet adta. Elgondolásának voltak előzményei, melyben magyar vonatkozást is felfedezhetünk. 1929-ben Karinthy Frigyes Láncszemek című novellájában írt hasonló eszmefuttatásról.
A koncepció kialakulásához hozzájárult a matematikus Manfred Kochen-nel és a politológus Ithiel de Sola Pool-lal folytatott közös munka. Míg a Párizsi Egyetemen dolgozott, e két tudós megalkotta a “Kapcsolatok és befolyások” című matematikai kéziratot, mely hatással volt rá. A kézirat 20 év után, 1978-ban került kiadásra, melyben a szociális hálózatok matematikai összefüggéseit taglalták. Wikipédia
Ha már szóba került a zsidó származású Milgram, nem állhatom meg, hogy szóvá ne tegyek egy dolgot. A második világháborús Németország propagandagépezete kezdte elsőként hatékonyan használni kommunikációs hadviselésében a rádiót és a filmet, filmhíradót. Vonatkoztassunk el a tartalomtól és csak a formára koncentráljunk. Hitler szónoklatai kétség kívül, a mai napig képesek érzelmeket, indulatokat ébreszteni a hihetetlenül szuggesztív és erőteljes előadásmódjával. És még csak érteni sem kell amit mond!
No de ott tartottam, hogy független sajtó. Van olyan? Kitől független? Mi a sajtó szabadságának határa? Korlátozható-e egy sajtóorgánum működése? Másrészt valóban gyakorolhat-e ellenőrzést a sajtó összessége a regnáló hatalom felett? Az, hogy képes nyomást gyakorolni, az teljesen egyértelmű, de ez hasznos-e a társadalom összességének?
Az egyes sajtótermékek függetlensége szépen hangzik, elvnek sem rossz, de mitől független? A "hatalomtól"? Attól biztosan nem független a bizonyos médium, aki a költségeit fedezi, már pedig aki a cehhet végül állja, annak lehetnek (egészen biztosan vannak is) érdekei, amiket a birtokolt médium közvetít.
A fogyasztó pedig a kor elvárásainak alávetve magát nem gondolkodik, nem értelmez, nem keres összefüggéseket, nem lát kapcsolatokat a háttérben, hanem megemészti a készen kapott konzervet. Ez egyszerű, gyors, korszerű fogyasztói médiahasználat.
Aztán a szabadság, na az egy nagyon érdekes kérdés. Én, Zefir, aki ezt a blogot írom, ebben a pillanatban közszereplő vagyok-e, vagy a véleményemet szabadon és kötelezettségek, felelősségvállalás terhe nélkül, mint szabad állampolgár fejtem ki? És ha én magam ragaszkodom az akár téves, akár megalapozatlan, vagy kifejezetten rossz szándékú de szabad vélemény nyilvánításhoz, akkor követelhetem-e, az anonim troll büntethetőségét?
Az kétségtelen, hogy a hivatalos média érdekeket képvisel. Az is teljesen biztos, hogy formálja a közvéleményt a saját érdekei szerint. Az már kevésbé átlátható, hogy a tulajdonosaiknak milyen érdekei vannak, már csak azért is, mert gyakran a tulajdonosi hálózat nem is ismerhető fel első látásra (valójában hosszas utánajárással sem biztos, hogy teljes egészében fel lehet deríteni).
Érdekes a választás szabadságáról alkotott képünk, amely szintén a magát függetlennek nevező sajtó által terjesztett eszméhez igazodva fejlődik ki bennünk. Megtanultuk az iskolában, hogy a szép, és magasztos eszmeiségű forradalmak első nagy harcai a sajtó szabadságának kivívásáért folytak, a cenzúra eltörléséért.
Azt viszont nem tanítják, hogy erre azért van szüksége a valódi hatalom hátterében meghúzódó szürke eminenciásoknak, mert valójában nem mi, választópolgárok választunk. Pontosabban mi már csak az előszűrésen átesettek közül kapunk egy kirostált listát, ahová az ikszet tehetjük.
Itt gyorsan vissza is csatolnék a "kicsivilág" "social network" szerkezetéhez és az internet kínálta pletykaláncokhoz. A fizetett média függési viszonyai még csak feltérképezhetők, de a bloggerek háttere teljes titokban van az olvasók előtt. Az esetek jelentős részében a blogger valójában nem más, mint egy jól kitalált és felépített virtuális karakter, egy Avatár, amibe talán nem is biztos, hogy mindig ugyanaz az identitás bújik bele.
Amikor a közvéleményt formálók mozgásterének és lehetőségeinek korlátozása kerül szóba, akkor vajon élesen el tudjuk-e választani a hivatásos sajtót azoktól a hozzám hasonlóan grafomán bloggerektől, akik kisebb-nagyobb eredménnyel ugyan, de maguk is igyekeznek a köz legalább egy keskeny szeletének véleményét formálni, azoktól, akik ezt szándéktól vezetve teszik, vagy akik fizetségért cserébe PR cikkeket publikálnak? PR a világ...
A köz véleményét a szabadon terjedő információk (MÉM) alakítják ki, leginkább a befogadó fél bármiféle önkontrollja nélkül. Az oszd meg és uralkodj, mára teljesen más értelmet, azaz tartalmat pontosabban tartalom megosztást jelent. Emlékszel? Bárkitől bárkihez, legfeljebb 5 közvetítőn keresztül bármilyen MÉM képes eljutni.
TÉVEDETT A BÍRÓ, TÖBB MECCSET NEM VEZET A TORNÁN!
- - -
GYURCSÁNY FERENC EGYKORI SÓGORÁTÓL "LOPTA" SZAKDOLGOZATÁT?
Mint magánszemély jobban teszem, ha a rendelkezésemre álló konkrét bizonyítékok nélkül nem állítok senkiről semmit, de kifejthetem a nézeteimet, ellenérzéseimet bármivel szemben, vagy szimpátiámat bármi mellett. Ez a véleménynyilvánítás szabadsága. Ugyanakkor, ha kérdéseim vannak mondjuk a történelemmel kapcsolatban, azt vagy nagyon óvatosan, vagy leginkább sehogy nem tehetem fel annak veszélye nélkül, hogy esetleg súlyos bűncselekményt el ne követnék.
Aztán a rágalmazás, a másik fél identitásával összefüggő jogok megsértése csak megfogalmazás kérdése. Azt nem állíthatom határozottan, hogy Gyurcsány Ferenc egy hazug tetű, aki a szakdolgozatát is lopta, ez rágalmazás volna, és bebizonyítani sem tudnám -mellesleg ettől a kijelentéstől a leghatározottabban el is határolódok! Azt viszont bátran mondhatom, hogy szerintem Gyurcsány Ferenc egy hazug tetű, aki a nemzet testére akaszkodva, annak vérét szívja.
Magánemberként megtehetem, hogy ezt leírom. Azt hiszem! És azt is vállalom, ha Gyurcsány Ferenc cserébe engem szar alaknak mond. Bár nem lenne fair, mert neki nagyobb sajtóvisszhangja van, mint nekem. De ha megteszem és leírom, akkor semmi mást nem tettem, mint a névtelen és arctalan tömeg szabadságjogait kihasználva belekapaszkodtam egy MÉM-be és éltettem tovább.
Különös országban élünk mi, maroknyi magyarok. A Kárpátok gyűrűje rengeteg csodát, titkot rejt. Olyan országban élünk amely minden határán önmagával határos. Olyan országban élünk, ahol Magyarnak lenni büszke gyönyörűség. Ahol a nemzeti öntudat nem származás, hanem vállalás kérdése (és most nem Szegedi Csanádot, a Jobbik meghatározó alakját idéztem).
Olyan országban élünk, ahol külföldről diktálják nekünk, hogyan és miként kellene élnünk. Azt a mondást a gyerekek is ismerik, legalább is az én korosztályom még biztosan, hogy meghalt Mátyás, oda az igazság. Az biztos, hogy utoljára szabad ország akkor voltunk, amikor Mátyás uralkodott. Az őt követő 522 évben Magyarországot szinte folyamatosan megszállva tartották idegen hatalmak. Tiszteletét tette nálunk a török, a Habsburg, Antant hatalmak tépték szét szűz Mária országát, kommunisták rendezkedtek be, németek taposták földünket, megint kommunisták jöttek, majd az utolsónak távozó orosz marsallt a páneurópai megszállás égisze alatti kifosztás követte.
Ma ott tartunk, hogy magas állami kitüntetéseket dobnak vissza nekünk, mert nem jól táncolunk. Elie Wiesel, aki 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetést vette át Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, a kitüntetést 2012-ben visszaadta, mert azt tapasztalta, hogy "Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők".
Elie Wiesel valószínűleg nincs tisztában a történelemmel. Magyarországon valóban volt fasiszta eszméket valló kormány, de ez Horthy Miklós után, a német megszállás alatt volt. Horthyra sok mindent lehet mondani, de hogy fasiszta, náci lett volna, azt kevéssé. Ahogy Wass Albertről is nehezen állítható, hogy bármelyik nép kiirtására szövetkezett volna gonosz erőkkel. Mindkettőjük "hibája", hogy magyarnak vallották magukat, elítélték Trianont és restaurációt akartak.
Valószínűleg Elie Wiesel szemében én is fasiszta vagyok, mert elítélem Trianont, magyarnak vallom magam, és restaurációt akarok. Ha így van, akkor vállalom. De tudom, hogy a kárpátok gyűrűjében annak a fogalomnak nincs értelme, hogy fasizmus, vagy nacionalizmus. A kárpátmedence az írott történelmünket bőven megelőzve az élet bölcsője volt, ahová a teremtett világ visszahúzódhatott baj esetén, és ahonnan újra kivirágozhatott, amikor arra a világ alkalmassá vált.
Itt nincs értelme bármiféle alá-fölé rendeltségről beszélni, mert az egymás mellett élés a létezés alapja volt. Amiről volna értelme beszélni, az a profitorientált politikai kommunikáció, a PR és marketing, amivel évezreden át egymás mellett élő népeket, embereket egymás ellen lehetett fordítani.
Oly korban élünk, ahol félreértelmezett jelszavakkal teletömött fejű, de ismeretektől steril milliókat uszítanak egymásnak anyagi érdekektől vezetett százak. És a fogyasztói kultúra képtelen megbirkózni a megosztó uralkodókkal. Ebben a harcban talán sokan elpusztulnak, de ilyen áldozatra készek a kevesek...
Beszolda