A Vácrátóton esett kalandra visszatérve, nem a múló fájdalmakat okozó lankákra gondolok, hanem ha táj, akkor a budai hegyekre, meg a Börzsönyre, de leginkább arra a madárra, ami/aki  olyan fürkészőn vizitált. Azt nem tudtam eldönteni, hogy kéreget, vagy csak kíváncsi, mert a karhosszamnál mindig kicsit távolabb maradt. 

Sajnos a képek nem túl élesek, a telefon ennyit tud. legalább volt nálam valami, amivel megörökíthettem ezt a számomra nem mindennapi eseményt. Olyan van, hogy a galambok esznek a turisták tenyeréből, de hogy egy vörösbegy csak így odasétáljon, aztán még énekeljen is? 

A béka csak gubbasztott a levelek között, és valószínűleg halálra rémülve várta a sorsát, miközben fényképeztem. Hanem ez a kis hidegvérű jószág azért érdekes, mert nem lehet pontosan meghatározni a fajtát a külső jegyei alapján. Ez ugyanis vagy kis tavibéka, vagy kacagó béka, vagy a kettő hibridje, a kecskebéka. 

Hogy miért hívják kacagó békának? Aki egyszer hallja, az tudja a választ. Mintha gurgulázva röhögne egy csapat fékevesztett, befüvezett tinédzser... Az arborétum tavánál volt szerencsénk a koncertben.