A győzelem fejben dől el. Ezt hallom üzleti, értékesítési tréningen, és sportedzőktől. A sportban a győzelem nem pusztán csúcsra járatott fizikai adottságaink eredménye, sőt leginkább nem az. Eredményességünk legfőbb oka, vagy akadálya, a gondolatainkban rejlik. Sportolók és üzletemberek tisztában vannak ezzel. Az „átlagember” mégis nehezen fogad el olyan kijelentéseket, hogy a képzeletnek valóban van teremtő ereje.

A sikert szerencsének nevezik azok, akik nem érték el; akik, pedig megízlelték, kitartó munkának hívják. A szerencséért makacsul meg kell küzdeni. A sikerhez vezető út nem rózsaszirmokkal kirakott allé, de izzadtságszagú monotónia. Az elején legalább is, de amikor finisbe érünk, és már kezdenénk leszüretelni munkánk gyümölcsét, még mindig teljesülnie kell egy alapfeltételnek. Lehetünk jókor, jó helyen, ha nem vagyunk jelen! A várt siker, a befektetett munka, mind elvész egy szempillantás alatt.

Döntéseink sokszor tudat alatt születnek. Később megindokoljuk, érvekkel támasztjuk alá, de valahogy érezzük, hogy az első pillanatban megszületett már a végső következtetésünk. Ránézek egy italra, még nem érezhetem az illatát, aromáját, mégis, mintha íze már a számban lenne. A kíváncsiság persze néha erősebb. Üzleti partnerem még egyetlen érvet sem mondott, de a kézfogásnál tudom, hogy megkötöm vele az üzletet, vagy sem. A tárgyalás csak eztán következik.

Láss, ne csak nézz, értsd, ne csak érzékeld! A jelenlét a teljesség megértése. Környezetünk apró, szemmel észrevehetetlen jeleket küld, amiket, mint egy nyomolvasó, folyton fürkész az agyunk. Tudatosan figyelhetünk ezekre a jelekre, és nem árt tisztában lenni azzal, hogy környezetünk számára mi magunk is ilyen jeleket küldünk. Ha a döntő pillanatban nem a megfelelő jelet sugárzom, azzal máris elvesztettem egy csatát.

Ezt egyszerű kijelenteni, de megvalósításához türelem, kitartás és még valami kell. Elfogadás. Nem, nem beletörődés, hanem teljes elfogadás. A beletörődés amolyan lemondás, ami frusztrál, belülről piszkál. A dohányos érez így január harmadikán, ha szilveszterkor megfogadja, hogy nem gyújt rá többé. Még tartja magát elhatározásához, de a megszokás és a hiány kényszere már gyötri belülről.

A tárgyaláson hiába tudnám a lehető legjobba ajánlatot kínálni, ha magam nem vagyok teljes. Miközben beszélek, belül szorongások, félelmek, gondok és problémák kőröznek a felem felett. Igyekszem titkolni őket, de a velem szemben ülő radarja érzékeli a kiáltásokat. Akár tud róla, akár nem. Akár tudom, akár nem.

Lehetek túl magas, túl alacsony, túl sovány, túl kövér, túl ilyen, túl olyan. Emészthetek megemészthetetlen emlékeket, őrizhetek sebeket, dédelgethetek emlékeket és álmokat. Gondolataimat kitöltheti megannyi apró bosszúság vagy komoly gond. Félhetek betegségektől, élettől, születéstől, haláltól. Retteghetek elvont és konkrét dolgoktól. Odázhatok fontos és kevésbé fontos döntéseket. Létező problémák? Természetesen. Megoldódnak a folyamatos agyalástól? Teljességgel kizárt!

Meg kell tanulni elengedni mindazt, ami egykor volt. Ahogy a családi fészekből kirepülő gyerekek kezét is el kell engedni, úgy kell elengedni a hajdan voltat. Akkor szükségünk volt rá a fejlődésünkhöz, egy döntésünkhöz, de ma már csak teher, amit feleslegesen cipelünk. Extra súly, ami versenyhátrányba kényszerít. Versenyhátrányba, de nem a pályán lévőkkel, hanem saját magammal szemben. És ettől válik újra frusztrálóvá, égetővé és kínzóvá. Megint lemaradtam, megint egy adag bekerült a cipelhetők közé a puttonyba. gyűlik és gyűlik, amíg agyon nem nyom –vagy el nem engedem.

Félelmeink, gondjaink, problémáink mind helyzetek, amik megoldást: változást akarnak. Változtatni pedig úgy tudunk, ha tisztában vagyunk saját magunkkal. Képességeink, adottságaink és hátrányaink egyformán vannak. Mindenkinek! Minden embernek van előnyös és hátrányos tulajdonsága. Győzni –megint mondom, elsősorban magammal szemben, csak akkor tudok, ha tisztában vagyok azzal, ki vagyok. Mit akarok? Merre tartok? Hogyan akarom elérni? Azt szokták mondani, hogy a legjobb szél sem ér semmit annak a hajónak, amelyik nem tudja melyik kikötő felé tart.

Túl könnyű kimondani ezeket a nehéz szavakat. Könnyű felszólítani bárkit, hogy tegye le a feleslegesen cipelt hátizsákját. A zsák, mindenkin zsákja, ezer és ezer szálon kapaszkodik, ragaszkodik hozzánk. Mégis egy lehetőség van, letenni a súlyt.

Az egyiptomi halottas könyv elmond egy történetet: ne merüljünk el a rengeteg Istenség között, figyeljünk a lényegre!

„…A lélek Ozirisz bírósága elé kerül. A holtat Anubisz az ítélőszék elé vezeti, mely negyvenkét istenből áll. Az ítélet a kettős igazság termében hangzik el. Középen egy mérleg áll, melynek egyik serpenyőjében a halott szíve, másikban Maat az igazság istennőjének jelképe, egy tollpihe található. Ezután az elhunyt elmondja a „negatív konfessziót”, mely arról szól, hogy semmilyen súlyos vétket nem követett el. A mérleg mellett Hórusz, Anubisz, és Thot isten áll. Hórusz és Anubisz ellenőrzi a mérleget, Thot pedig kimondja az ítéletet. A teremben tartózkodik még Ozirisz isten is. Miután a lélek tisztázta magát, megszületik az ítélet. A mérleg egyensúlyi helyzete bizonyítja az elhunyt igaz életét. Ha felmentő ítélet születik, a halott részesül Ozirisz isteni természetéből, és ő maga is Ozirisszá válik. Innentől kezdve a lélek teljes szabadságot élvez, bejárhatja a földet, és az alvilágot, időzhet a Boldog Lelkek Földjén…”

Ha könnyebb a szíved, mint egy tollpihe, akkor tiéd a Boldog Lelkek Földje. A történet a lélek vétkeit nem részletezi, de a felesleges terhek cipelése az egyik legnagyobb vétek saját magunk ellen. Ha terhünktől sikerül megszabadulni, csak akkor érthetjük meg igazán, mint is jelent a mondás: nagy kő esett le a szívéről. Azt kívánom mindenkinek, hogy tegye le a felesleges súlyt a szívéről.