Ön marcangol (és) ás

Nehéz bársonybrokát vörös, feketébe hajló kék árnyékokkal. Tompa ezüst csillogás az éleken, visszaverődő álmok és félelmek színei.

Bár nem álmodok. Nem is alszom. Egyre szarabbul vagyok. Ez az alvászavar kezd az idegeimre menni. Ma is gyakorlatilag háromtól forgolódtam az ágyban. Öt után már nem bírtam magammal. Végül kimentem az erkélyre rágyújrtani.

Szorít a gyomrom, remegek, fáradt vagyok és az agyam is zúg. Tudom pontosan, hogy mire volna szükségem. Egy távoli, meleg helyen, egy eldugott szigeten álló házra ahol nincs más csak egy festőállvány, vásznak, festékek, én és a gondolataim. Vagy az eldugott sziget távoli meleg helyen nem is annyira hiányzik, mint a többi. Festenem kellene és közben kiüríteni az agyamból a felhalmozódott sok szart. Hajnalban a sírógörcs határán egyensúlyoztam magam (hiszen egy komoly(?) férfi mégsem ébredhet úgy, hogy bőg).

Kikívánkozik belőlem a sok káros lerakódás, én meg illedelmesen visszanyelem, nehogy az orrom előtt álló ÉLET cipőjére okádjak.