Koldusboton, törött mankón jövünk búcsút járni, Szűz Máriás magyaroknak Kopott unokái. Éjfél van a Duna táján. Magyaroknak éjszakáján nincs más, ki virrasszon. Baráttalan, testvértelen, hozzád ver a veszedelem, Boldogságos Asszony! Megcsúfolták, megpöködték, ami bennük szép volt, kilencfelé hasogatták, ami rajtunk ép volt; Tépett testünk megtapossák, ragadozók ragadozzák édes-kevesünket, koporsónkat faragdálják. Eléd sírjuk, magyar árvák, a mi keserünket. Idegenek megnevetik drága magyar szónkat, idegentől kéregetjük kenyerünket, sónkat. Magyar kezek szántogatnak, régi rögön új uraknak, néped hegye-völgyén. Más arat, hol mi vetettünk: Jövevények, szolgák lettünk Úr-apáink földjén. Boldogasszony, ezer évig édesanyánk voltál, eleink, ha hozzád sírtak, hozzájuk hajoltál: Száz ostorral ostorozzon, csak ez egyért, Boldogasszony, a jó Krisztust kérd meg: Négy-víz-parton, három-hegyen mindörökké magyar legyen a máriás ének