Na ez egy érdekes kérdés lehet. Ha akarom bonyolult, ha akarom egyszerű. Honnan akarom nézni? Ház alatt élhető, lakható, és modern igényeknek is megfelelő, de a természetbe, a környezetbe és a tájba természetes módon illeszkedőt értek. Természetesen kompromisszumok szóba sem jöhetnek, hiszen nem egy elhanyagolt és halálra ítélt tábort, hanem egy valóban működőképes falut vizionálok.

Az biztos, hogy a természetes alapanyagok használata nagyban megkönnyíti az anyagi terheket. Ugyanakkor a gáz, csatorna és villany sajnos olyan követelményeket támaszt az építménnyel szemben amit teljesíteni kell. Így aztán saját erővel sajnos rendelkezni kell. Vagy komfort nélküli ócska vályog kalyibák lennének csak a faluban. De egy szóra álljunk is meg itt.

A vályog kifejezetten ígéretes építőanyag, ha megfelelően használja az ember a technika vívmányait. Beton alap, jó szigetelés és biztos falakat kapunk úgy 200-300 évre. A vályognak a víz az egyetlen ellensége. A másik elvárás a leendő falu házaival szemben, hogy legyen elég tágas két, akár három generáció együttélésére. Elég tágas alatt nem az egy szoba a gyerekeknek egy a szülőknek egy a nagyszülőknek. Kell a hely, hogy ne csak konfliktusok szülessenek. 

Másrészt a nagycsaládnak megvan az a biztonsága, amit az egyedülálló szülők nem élveznek a városban. Nincs kulcsosgyerek, mindig van aki vigyázzon a házra, a ház körüli teendőket is mindig van aki ellássa. Így marad idő a földre vagy az alkotó tevékenységre. A magam számára fontos volna, hogy ha termelésre termelek, akkor ne csak az alapanyagot adjam el, hanem valami (marketinges nyelven fogalmazva) hozzáadott értéket teremtsek. 

A paradicsom jó, de az én kecsöpöm fenséges. A gyümölcs kell, de a kompót, a sütemény, a lekvár, az ivólé, nem beszélve a "tartósított" termékekről, mint a birs sajt, kiváló és nagyobb haszonnal adható el. Persze nem árt ha a piacon nevet szerzünk a magunk készítette ínyencségekkel, de a jelenlegi élelmiszertörvények nincsenek jó viszonyban az efféle gazdálkodással sajnos. Ugyanakkor a falusi turizmus terén biztonsággal felhasználható. 

A gazdának ugyanis nem célja, hogy megmérgezze a vásárlóit. Persze vannak szabályok amiket be kell tartani, de a malacoknak évezredekig megfelelt a moslék, amit ma nagy költséggel kell elszállítani és megsemmisíteni.

Emellett a konyhai maradékok részben ellátják a háztáji állatokat is, a többi takarmányt pedig meg kell és lehet termelni. Az viszont szintén igaz, hogy a kert végében ültetett kender megint csak felkelti a hatóságok figyelmét. Noha ezt a növényt számtalan dologra lehet használni, ma leginkább a dzsanga jut róla mindenkinek eszébe. Pedig a hazánkban sokáig termelt kenderfélék csekély hatóanyag tartalma nem is teszi alkalmassá az élvezeti cikként történő hasznosításra...

A konyhakerti zöldségek egész évben ellátják a családot friss és egészséges alapanyagokkal. A konyhában összegyűlő család pedig a közösséget táplálja olyan érzésekkel amiket a 28 négyzetméteres panellakásban képtelenség megélni. Nem is beszélve a közösségi programokról, amik egykor az élet mozgatói voltak egy magára valamit adó faluban.

Gondolataim még volnának, de nem akarom túlpörögni a témát. Zárszóként csak annyit, hogy egy kiló vetőburgonya cirka 1000 forint, amiből feltöltéssel akár 200-500 kiló krumplit is meg lehet termelni. Ezer forintért, gondos munkával akár 500 kiló krumpli azért nem rossz bolt. Az tény, hogy az ember dereka nem szokott az afféle úri huncutságokhoz, mint a kapálás. De hát valamit valamiért!