Nem olvasok ujságot, nem nézek tévét, ha csak nem a tudományos csatornákat. Mert nem látok mást, csak a valóságnak kikiáltott töméntelen hazúgságot. Olyan egyszerű másokat megítélni. A szabad véleményalkotás joga is megillet mindenkit. És miközben ítélünk, megítéltetünk.

A mai világunk nem más, mint kézzel fogható anyagcsomók összessége, mindenféle lelki és szellemi "sallangok" nélkül. Hogy kezdődik a szakácskönyv? Végy egy ... bármit. Így élünk! Ha nincs vedd el, szerezd meg, mindegy kitől. Szeretetlenség és békétlenség amerre nézek. És békeharcosok kiáltanak keresztes háborút az esztelen gyilkolás ellen... Harc a terrorizmus ellen? Ölni a békéért? Ez az ostobaság csomborasszója!

Miközben a világunk bőségesen láthatna el mindenkit, sokan éhen halnak vagy a javak megszerzéséért folytatott háborúkba rokkannak bele. Még hogy sötét középkor? Ilyen sötétség még talán soha nem volt a földön, mint amiben ma élünk. A fény, a lélek fénye mintha kihúnyni látszana. Már csak alig pislákol, elvesznek vele az értékeink, a az emberségünk és talán az egész emberiség is, ha nem kapunk észbe! Válságról beszélünk akkor, amikor változást óhajtunk. A hamis értékrendszer válsága egyben a változás igénye is.

Világvégét vizionálunk, Isteni beavatkozást várunk, utolsó ítéletre készülünk, de makacsul ragaszkodunk minden téveszménkhez és aljas indulatainkhoz. Rohanunk egyre mélyebben abba a barlangba, amit technokráciánk és természetgyűlöletünk fúrt az ismeretlen mélységébe. De lassan itt a vége és nincs hova tovább. A szűk alagút, állványzat és támpillérek nélkü (erkölcs és hit)l, végül ránkomlik. Bár ezekkel a támpillérekkel soha nem kezdtünk volna hozzá, hogy befúrjuk magunkat az anyag mélyére.

Az a maroknyi anyag, amit kezünkben foghatunk, meghatározza a mai ember teljes tudatát. És még ha érezzük is, hogy az általunk teremtett világ egyszerűen csak egy paradoxon, akkor sem vagyunk hajlandóak elengedni az áhított rögöt. Konokul szorítjuk egyre vérző markunkkal és el nem eresztenénk a világ minden kincséért sem.

Hogy is ereszthetnénk a "valót" a nemlevőért? Hogy ereszthetnénk el megszerzett "tudásunkat" légből kapott szellemiségért, lélekért, Istenért vagy szeretetért? Főként, hogy egyszer élünk -akkor is a mának? És még mi hirdetjük fennen, hogy míly sötét az ember ősi multja? Amikor hit és Istenek vezérelték az emberiséget! Mindez mára babonasággá csökevényesült, avétossá és kellemetlen szagúvá vált a társadalmak vezetői számára.

Sokan szeretnék hinni, hogy vége van az Isteni igazságszolgáltatásnak. Van helyette törvény, karhatalom és intézményesült erőszak. Meg van helyette aljas kizsigerelés, ami nem csak a sokak testét de a lelkét is felzabálja néhányak hatalomvágyában. és az ember azt kérdezi, hol van ilyenkor az Isten? Hogyan hagyhatja ezt? Nem látja mi történik itt? És az Isten malmai -ha lassan is, de őrölnek. Felőrölnek korokat, rendszereket, ideológiákat, népeket és kultúrákat. Akik a ma hatalmasai, a holnap senkijei lesznek. Letűnt idők múzeumi elméleteivé válik társadalmuk és katalogizált emléktárgyakká hajdani kincseik. Amikhez oly nagyon igyekeztek ragaszkodni.

Hogy jön-e a világvége? Biztosan! Jött a görögöknek, a rómaiaknak, előttük is sokaknak és utánnunk is sokaknak el fog jönni. Mert a világ már csak ilyen: Végtelen lehetőséget teremt az ujrakezdéshez és könyörtelenül eltörli aki nem jól élt a lehetőségével. A számunkra véges idő persze forog, és megy tovább álhatatosan. Mindaddig, míg ki nem rágjuk magunkat a véges lét ujrateremtő anyaméhéből a végtelen univerzumba. Amig rá nem jövünk, hogy a teret, az anyagot és a saját világunkat teljes egészében mi hozzuk létre döntéseink által.

Felépítjük a világot, akár tudunk róla, akár nem, akár gondosan, akár gondatlanul, de minden megvalósult dolog a gondolatokban gyökerezik, onnan ered és abból lényegül át anyagivá, vagy válik szellemi természetűvé. Legjobban a gyógyítást tudnám példaként idézni. Micsoda arcátlanság az, ha rendelkezik egy ember a gyógyítás képességével, de azt csak áruba bocsátva adja másnak? Hogy jön egy gyógyító ahhoz, hogy pénzt, vagy bármi mást kérjen a másiktól annak egészségéért cserébe?

Micsoda világ az, ahol elébb a markunkat nyújtjuk, majd csak aztán a segítséget? A gyógyító nem iparos, nem fazokakat gyúr a sárból, hanem a lelket és testet hozza harmóniába a világmindenséggel. Már ha valóban ért hozzá és nem csak a számla kiállításához. És micsoda világ az, amelyik nem becsüli meg a gyógyítás képességével rendelkező embert? és mennyin más képesség van, amit ma semmibe veszünk, nem becsülünk. Ezért aztán aki képességgel bír, inkább eltitkolja, elnyomja nehogy kinevessék.

A média néha felkap egy-egy kuruzslót, akiket ki lehet nevetni. Bemutat néha olyanokat, akik mégis meggyógyultak, de őket is csak kinevetjük. Vásári komédiássá alacsonyítjuk azt is aki műveli és azt is aki hiszi az anyagon túli világot. Elnyomjuk az eredendően bennünk lévő fényt és a képességet is, hogy meglássuk mások fényét.

Következésképp meg azon lehet csodálkozni, hogy mitől van ma ilyen sok allergiás megbetegedés, mitől a sok depressziós betegség. A betegségekkel szembeni ellenállás képessége is csak egy azok közül, amit elnyomunk. Az ellenállás (tiltakozás) képessége társadalom ellenes, így nem kívánatos. Elnyomjuk hát és belebetegszünk. Viszont addig is -mig végeznek velünk a szerzett nyavajáink, dolgos, csendes és igyekvő rabszolgái vagyunk a saját végzete felé rohanó társadalmunknak.