Ma találkoztam egy angyallal. Biztosan az volt. Odajött hozzám és kérte, hogy adjak neki pénzt -az édesanyjának szeretne segíteni. Képeslapot akart adni érte. Szokás szerint majdnem gorombán rávágtam, hogy nem és mentem tovább a dolgomra. Csak öt forintot kért, legalább öt forintot.

A buszmegállóból visszanéztem, majdnem sírt. A zsebemben volt valamennyi apró, talán 230 forint. Valahogy rossz érzés volt nem odaadni azt, amiből legfeljebb egy sört vettem volna... Megszántam és visszamentem hozzá. Kiszedtem az aprót és odaadtam neki. Képeslapot akart adni érte, de én nem akartam boltolni, nem fogadtam el. Talán el kellett volna.

Amikor megszólít akár egy részeg hajléktalan és pénzt kér, soha nem lehetsz benne biztos, hogy talán nem Isten vagy egy angyala áll e ott előtted részeg hajléktalannak öltözve. Miért is ne? Mátyás király is álruhában járta a birtokát. Az én angyalom, mire a busz körbefordult és visszaért oda, már nem volt sehol. Csak azt nem tudom, mihez kezd egy angyal a 230 forinttal?

Uram, ha már így összefutottunk, én is kérhetek tőled valamit? Én az összes aprópénzemet odaadtam neked amikor a képeslaposlány alakjában erre kértél, és ez nem az első alkalom volt. Én is csak egy apróságot kérek. Te, aki a világmindenség ura vagy, talán észre sem veszed mekkora szükségem volna egy birtokra, egy tanyára -ahol gazdálkodhatnék és később nyithatnék egy kis fogadót.

Nem a pénzért csinálnánk, hanem hogy a munkánk gyümölcsével áldhassuk nevedet. Uram, Te tudod, hogy nagyon régóta szeretném ezt. Meg tudnál segíteni abban, hogy véghez vigyem ezt a tervemet? Egy kis oázist szeretnék létrehozni a nagyvároson kívül, ahol elcsendesedhet a város zaja, ahol megpihenhet az arra járó, és ahol dícsérnénk a művedet és hálát adnánk azért, amit nékünk adtál.