A biopiacon nemrég hallottam olyat, hogy a terméskiesés és a megnövekedett élőmunkaerő a bizonytalan értékesítési lehetőségekkel együtt olyan kiszámíthatatlanná teszi a termelők helyzetét, hogy az árakba ezt is be kell építsék. Mondjuk nekem akkor is túlzásnak tűnik a háromszoros ár. Valami tévéműsorban láttam egy francia példát. AMAP néven lehet utánnanézni.

A termelő és a vásárlók egy közösséget alkotnak. Közös a siker és a kockázat is oszlik. Vásárló lejelenti, hogy miből mennyi kell neki az elkövetkező időszakban, a termelő pedig ehez képest ültet. A vásárló elkötelezi magát, hogy a megjelölt mennyiséget megvásárolja, termelő pedig vállalja, hogy azt a mennyiséget megtermeli. Továbbá vállalja azt is, hogy nem használ mesterséges növényvédő és rovarirtószereket. Az időjárás természetesen beleszólhat a végeredménybe, így a vásárló is vállal bizonyos kockázatot.

Alapesetben szerintem nagyon okos rendszer lehet. Először is helyben termelt élelmiszereket vesz a vásárló, így nem kell a termékeket szállítani. Európában egy tonna élelmiszer szállításához közel három tonna szénnek megfelelő üzemanyagot kell elégetni. Soknak tűnhet, de ez a statisztika. A rendszer előnye, vagy épp a hypermarketekhez szokott városi népség felé hátránya is lehet, hogy csak idény jellegű zöldés és gyümölcs kapható. Ami az adott időszakban épp terem. Viszont biztos, hogy természetes eredetű, hagyományosan gondozott és vegyszermentes a dolog. Ráadásul úgy képzelem, hogy a szervezetnek arra van szüksége, amit az aktuális időszak kínálni tud.

Egy ilyen rendszerhez szívesen csatlakoznék én is. Szívügyem a magyar föld és a magyar portéka, de a magyar termelő is. Nevezzük nevén, paraszt! Ők azok, akik még ma is ismerik a föld titkait, akik el tudják/tudnák látni a városokat egészséges táplálékkal. És ők azok, akiket az elmúlt de a mostani rendszerek is a legkevésbé becsülnek.