Folyton csak az álmok. Kicsit (nagyon) nem ebben a világban élek. Megkapom innen is, onnan is, hogy felesleges dolgokon járatom az agyam. Úgy legyen! Nincs helyem? Vagy egyszerűen nem találom? Szükségtelen a létezésem abban a konstellációban, amibe kerültem.

Nekem a szükséges mást jelent, mint amit a világ elvárna. Ami nekem a fontos az a világ számára haszontalan. Amit értékesnek hiszek, azt elvetik az emberek. Ha nem is megvetik, nem tartják számon. Nem gazdagságra vágyom, mert többem van mint amit bárki megszerezhet erővel vagy akarattal. Többet birtoklok mint akik anyagi haszonszerzést vélnek bírtoklásnak. Nem vetem meg a pénzt, de szükséges rossznak tartom.

Még csak nem is a pénz rossz. Az is csak egy eszköz amivel vagy élünk, vagy visszaélünk. Vagy akár élhetetlenné tesszük általa, vele és érte a világunkat. Általa, vbele és érte zajlik minden cselekvésünk. A munkát nem azért végezzük, hogy annak hasznát lássuk, mert annak a haszna ma már csak egy darab bizonylat a számlánkról.

Nincs a munkának sem tisztessége, sem becsülete. Alkotni, teremteni nem volna szabad a haszonszerzés érdekében, csak a szolgálatért. A haszonszerzés a birtoklás vágyából ered, a birtoklás pedig erőszakot szül. Az alkotás (munka) soha nem lehet(ne) erőszakos. Ezzel szemben az életünket alárendeltük az erőszakos birtoklási vágynak.

Ezért élünk, ezért teszünk a mindennapjainkban. Nem a fennmaradásunk érdekében cselekszünk, és a fennamaradásunk érdekében nem megfelelően. Bonyolult összefüggés ez, de nem teljesen felfoghatatlan. Amikor reggel elmegy az ember a munkahelyére, nem arra gondol, hogy ma hasznos leszek. Nem az jut eszébe, hogy segítek magamnak vagy pláne másnak.

Egész más jár az ember fejében. Meg kell felelni a kihívásoknak. Versenyben élünk mindenki mással. Félelmek és kényszerek alakítják gondolatainkat és képzeletünket. ot tartunk, hogy ma már el is fogadjuk a világot olyannak, amilyen, pedig ezt a világot mi teremtettü ilyenné. Kényszerítve és megfélemlítve éljük az életünket, pedig minden képességünk meg van a becsületes és tisztességes életre.

E helyett ócska elméleteket gyártunk és hamis isteneknek emelt katedrálisokban imádjuk szörnyszülötteinket. És félünk a világunkat átszövő rettenettől. Bűn, erőszak, kizsákmányolás, hatalom és a mindent átszövő önérdek húznak magukkal a végzetünk felé.

Mennyivel egyszerűbb volna az élet, ha pusztán a szükségleteinkkel, a valódiakkal foglalkoznánk. És nem a rengeteg hamis vággyal, amit a marketing trösztök ültetnek el a fejünkben. Hazúgság és képmutatás az életünk fele. Hazúg ígéretek, önámítás, stressz és a rengeteg irracionális félelem, amit mi magunk alakítunkracionalitássá.

A szó valóságot teremt! És minden kimondott hazugság a hazugságvilágot építi, amivel eltakarjuk elménk elől a valóság borotvaéles egyszerűségeit. Kilépni a hazugságspirálból persze nem lehet, mert szorítja minden porcikánkat a saját hazugságunk, és a félelmünk a lelepleződéstől. Így hát beállunk a sorba és építjük összeszorított foggal és reszkető lélekkel a hazug istenségek kidíszített, édes mázzal leöntött templomait amig magunk is bele nem halunk.