Ezzel a nappal adósak voltunk az ördögnek. Azért nem volt teljesen reménytelen, mert reggel a karácsonyi ajándékból a próba kör majdnem sikerült, de majd csak később derül ki, hogy milyen lett.
Ebéd gyártáshoz elindultunk a lakótelep alján lévő boltba (10 körül!), de felmerült a kérdés, hogy a teregető letört kerekének ügyét is meg kellene oldani. Menjünk inkább barkácsáruházba, ahol biztosan lesz görgő. Hajrá!
Obiban nem volt, átirányított az eladó a közelben lévő Praktikerbe, ott sem volt, onnan hazafelé beugrottunk egy boltba, ahol az ebédhez valót akartuk megvenni, nem sikerült. A hús pultban a lassacskán nagypapa korú darab husok mellé betettek egy olyan lánykát, akinek valószínűleg soha a büdös életben nem volt még kés a kezében. Három szelet tarját kértünk, de megakadtunk az elsőnél. Elkezdte szeletelni, de az alja háromszor olyan vastagra sikeredett, mint a szelet teteje.
Jó, akkor ezt ne erőltessük, szegényke meg nem értette miért is nem volt jó, amit olyan nagy műgonddal levágott nekünk. Még meg is volt sértődve, amikor közölte, hogy nem hentes -mint ha ezt amúgy nem vettük volna észre. Tarja helyett csirke, hát nem mondom, szeretem a rántott csirkeszárnyat is, de az azért mégsem húsétel. A húsnak ugyan is négy lába volt hajdan.
Aztán veszekedés lett a zöldségleves mibenlétének megvitatásából, majd gombaleves alapanyagok összegyűjtése, de az meg drága volt, közben a télikabát a harminc fokos üzletben rámrohadt egy cseppet. Negyven ember a sorban és egy pénztár működik...
Vissza a villamosra, majd egy másik boltba. Lett mégis csak tarja, lesz ma cigánypecsenye! (Itt jegyzem meg, hogy rohadt rasszista vagyok, mert nekem ez soha nem lesz romapecsenye, meg a muzsikus is cigány és a félrenyelt falat is cigányútra megy, a tornamutatvány meg tótágas...)
Otthon lecsekkoltuk a próbaszériát, szuper lett, jó volt az ötletem a gyártástechnológiát illetően. megvan az újabb ötlet is a csomagoláshoz, ez hétfőn derül ki, hogy használható-e.
Ja igen, ami az ebédet illeti, abból meg legfeljebb vacsora lesz. Közben szép lassan éhenhalok, mert ma még csak a tegnapi maradék tócsniból ettem hármat. Azóta meg semmit. Ráadásul jön az a finom fokhagymás illat, nyálcsorgató... Este kimegyünk az egyik karácsonyi vásárba forraltborozni.
Beszolda