Az emberiség történetében 5-8000 évvel ezelőtt következett be egy érdekes váltás, amikor a közösségi gondolkodást átvette az egyéni gondolkodás. Gondoltunk egy nagyot és körbekerítettünk egy területet, kitűztünk rá egy táblát "ENYIMÉ" felirattal és ami a kerítésen kívülre esett, az valami egészen furcsa helyzetbe került.

Először is, a bekerített részt tovább osztogatta egymás közt a bent rekedtek hada, kinek többet, kinek kevesebbet, így kialakult a hatalom. Aztán a leghatalmasabbak, amikor már bent nem lehetett tovább fosztogatni az osztogatásból, akkor kicsit arrébb rakták a kerítést. Aztán egyszer csak ott volt a szomszéd kerítés, meg akik nem nagyon akarták, hogy valaki azon bemenvén elvegye tőlük a bekerítettet. Az érkezők meg mégis erősen óhajtották, ami a kerítésen bévül volt. Nyilván elért ez a huzavona egy nyugalmi állapotot, és amikor ez a viszonylagos nyugalom megint felbillent, azt hívtuk háborúnak.

Mit tettünk amikor kitaláltuk a kerítést? Elkerítettük a világmindenség emberi léptékkel belátható részének egy darabkáját, vagy kizártuk magunkat az összes többiből? A végtelen univerzumot veszítettük el, vagy birtokot szereztünk? Nézőpont kérdése? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy amikor körbekerítem a keveset, akkor a mindent vesztem el.

Egyébként a körbekerítés a dolgos hétköznapokban is megváltoztatta a szemléletünket. Ami a kerítésen kívül van, az nem a mi felelősségünk. Mi, akik bent vagyunk, azért vagyunk felelősek, ami bent van. Vagy kinevezünk valakit, akire ujjal mutogatva mondhatjuk, hogy ő a felelős. Már amennyiben felelős gondolkodásnak mondható mondjuk például a hulladékkezelés. Fogjuk a kis szemetünket és beletesszük a kukába, azt kitoljuk a kert elé hetente kétszer, háromszor, ahonnan összegyűjti egy konténeres autó és elviszi valahova messze, ami már nem a mi látómezőnkben van. Ott meg kiborítja és ezzel minden rendben is van. Tényleg minden rendben van?

A harmadik világban (már önmagában ez a kifejezés is megérne egy egész bejegyzést) rengetegen élnek emberhez méltatlan körülmények között, a "gazdag" nyugat szemetéből. Áldás ez nekik, vagy átok? Én ilyen áldást a magam részéről nem kérnék... Az óceánokon szinte kontinensnyi szigetekben úszik a szemét (Pacific Trash Vortex). A csendes óceánban két elképzelhetetlenül nagy foltban gyűlik össze az a műanyag hulladék, ami a hajókról (nagyjából az összes mennyiség egy ötöde), és (négy ötöd részt) a kontinensekről kerül a tengerbe. És a műanyag a "szeméttengerben" csak egy csepp. Még nem is beszéltünk a káros-anyag kibocsátásról, a szerves és más módon veszélyes hulladékok kezelésérő és "felhasználásáról", hova tovább az atomhulladékról. Erősen úgy tűnik, hogy a gazdag nyugat fejlett civilizációjának, amelynek mi is részét képezzük, egyetlen célja van: a szeméttermelés! Most sírjunk, vagy röhögjünk?

Miféle szellemi elkorcsosulás vezethet oda, hogy egyetlen élettel teli világunkat pusztítjuk, romboljuk és  szüntetjük meg? Minden tevékenységünk végén a természet tudatos rombolása, pusztítása jelenik meg, holott akár azt is megtehetnénk, hogy nem küzdünk a természet ellen, hanem megértve a folyamatait, vele egységben élünk. Azt gondolom, hogy ha a jelen gazdasági, termelési, ipari (stb.) környezetében a kevesek anyagi gazdagsága és sokak anyagi szegénysége mellett a környezetünk is pusztul, akkor valami nem működik. Majdnem azt írtam, hogy jól nem működik, de ez a jótól olyan messze van, hogy az viszonypontnak sem tekinthető.

Ma küzdünk az időjárással, aszállyal, özönvízzel, forrósággal és hideggel, a természettel küzdünk ahelyett, hogy megértenénk és együtt élnénk vele. Máshogy mondom: akarnánk megérteni és óhajtanánk együtt élni vele, benne. Ha ez a küzdelem mindamellett, hogy hiábavaló, még az emberiség elszegényedését és a Földi ökoszisztéma pusztulását is okozza, úgy célszerűbb volna talán végre elkezdeni együtt élni Föld anyánkkal és Nap atyánkkal.

Apropó elszegényedés. A munkanélküliség (és a pénztelenség) egyenes következménye annak a rendszernek, amelyben megalkottuk a gazdasági fogalmainkat. Ma egy gép 10-100 ember munkáját végzi el, a gép karbantartásához, üzemeltetéséhez pedig 2-5 ember kell. A maradék 8-95 ember a termelés szempontjából egyszerűen feleslegessé vált. Miközben a termelékenység és a népesség elképesztően gyarapodott, a termeléshez szükséges munkások száma drasztikusan csökkent. Én most nem fogok statisztikai adatokkal dobálózni, de a trend ez.

A gépesítés hajnalán azt vártuk a gépektől, hogy felszabadítsanak a megterhelő, monoton munka alól. Ha ugyanannyi megtermelt javakat kevesebb idő alatt lehet előállítani, akkor a haszon szinten tartásával is több idő marad a családra és emberi kapcsolatainkra. Ehelyett a munkanélküli lett több, meg a gyáriparos nyeresége, az egyre kevesebbet kereső biorobotok kárára. A mester a teljes gyártási folyamatot magas fokon ismerte és vitte végre. A betanított munkás egész álló nap nem csinál mást, csak azt az egy kart húzza meg a gépen, ami mellé oda állították. A mester szakértelme megfizethetetlen, a betanított munkásnak pedig csak el kell végezni azt az egy mozdulatot és nem kell értenie amit csinál. Ez a szemlélet nem sok jóval kecsegtet a robotika és automatizálás terén...

De mondok mást, az élet másik területéről. Nézzük az erkölcsöt. Kezdetben vala a véráldozat a bosszúálló szamár istennek (Szeth-Jahve), majd a ne ölj parancs, mert annak a létformának még meg kellett tiltani, hogy saját húsát és vérét öldökölje halomra. Aztán jött a szeretetvallás Jó Istene, akinek szószólóját felkalapálták egy bitang nagy póznára, majd az általa mondottakra hivatkozva égették fel a Szentföldet, és bármilyen fura, megint csak az ő nevére hivatkozva vágott vissza a Szentföld Európának, később pedig szintén az ő nevében, megint az Európaiak pusztították az újonnan felfedezett világ lakóit. Tudom, ez már mind ócska történelem, ne bolygassuk, minek ezeket felhánytorgatni? Mondjuk azért, mert akik a szeretet prófétáját megfeszítették (és most nem a rómaiakra gondolok), azok ma egész nemzeteket szánnak ugyanerre a sorsra.

Hagyjuk a napi politikát, nem akarok ilyen vizekre evezni ebben az írásban. Mondok valami mást. azt gondolom, hogy helyenként át kellene értékelnünk a fogalmainkat bűnről és helyesről. Vegyük például azt, hogy mi a lopás? Az a lopás, amikor valaki egy másik személy javait jogosulatlanul elbirtokolja (eltulajdonítja), ezzel lehetetlenné teszi, ezen javak eredeti tulajdonosa számára, hogy azokat használja.

Mi történik akkor, ha Józsi bátyánk leül a géphez és orvul nekilát torrentezni? Letölt egy 1923-ban készült, fekete-fehér filmet, majd hagyja visszatölteni néhányszor. Józsi bátyánk lopott? Máshogy kérdezem. Okozott-e azzal kárt, hogy egy a világhálót kiszolgáló szerveren elhelyezett digitális anyagot letöltött a gépére és még abban is segített, hogy mások is hozzájussanak?Igen igen, az elmaradt haszon. Lopás az, amikor elbirtoklással fizikailag lehetetlenné teszem, hogy a tulajdonos hozzájusson a lopás tárgyához. Józsi bátyánk nem akadályozott meg senki abban, hogy hozzájusson, sőt segítette újabb személyek hozzájutását is.

Más példát mondok. Tegyük fel, lakodalomba vagyunk hivatalosak, ami már egy hete tart és akár még egy hétig is eltarthat. Ezen a lakodalmon pedig egyszer csak a házigazda bepánikol, hogy elfogyott a szesz, ami ugye mégis csak megengedhetetlen. Aztán jön egy fószer, aki azt mondja, hogy a butellákat töltsük meg vízzel és igyuk azt. A következő pillanatban pedig láss csodát, a butellákban ripsz-ropsz a vízből szesz lesz! Na ezt hogyan magyarázom el az épp kiérkező NAV kommandónak? Mert azok ha hallottak is a kánai menyegzőről, a napi parancsukban nincs említés a víz borrá változásáról, nekik bizony számla kell meg az eredetet igazoló okmány pecséttel. Micsoda pech!

Rendben, a bor mégiscsak jövedéki adó köteles termék, de mi lenne, ha mondjuk a sziget fesztiválon egyszer csak megjelenne az előző tréfás kedvű hipster és átszellemült mosollyal az arcán, öt darab zsömléből meg két szardíniai konzervből jóllakatna tíz, tizenöt ezer embert? Mit össze rinyálnának a büfések, a pékek szakszervezetéről nem is beszélve, hogy elmaradt haszon meg csaló, szemfényvesztő gazember, akasszák fel a sziget eye-ra de tüstént!

Arról nem is beszélve, hogy menten nekilátna az ÁNTSZ is vizsgálódni, hogy minden gyártási, tárolási szabály maradéktalanul betartatott-e a jogosulatlan közétkeztetés tevékenysége közben. Csak a baj van ezekkel a rendbontó hippikkel! Félve kérdezem: lehet, hogy Jézust is pont ilyen megfontolásokból feszítették keresztre? Félreértés ne essék, egyetlen pillanatig sem szeretném azt sugallni, hogy aki letölt egy filmet az jézusi cselekedetet hajt végre, de azért érdemes elgondolkodni a tulajdon és a tulajdonlás, meg az egyén vs. köz és az ő érdekeik fogalmáról.

Kis kitérő: Az ősi magyar jogrendben a legnagyobb földesúr (akár a király) is csak birtokosa és nem tulajdonosa volt a földnek. A tulajdonjogot kizárólag a Szent Korona Őfelsége gyakorolt. Na erre megint nem térnék ki bővebben. Tehát a birtokos, jó gazda módjára, köteles volt a birtok megőrzésére és gyarapítására. Itt a gyarapítás nem egyenlő az újabb birtok szerzésével, hanem a természet rendje alapján a meglévő működtetését jelenti.

A természettel összhangban élés azt jelentheti, hogy hagyjuk a természetet elvégezi az ő dolgát. A folyókat például nem tereljük beton vályúba, mert nekünk az úgy egyszerűbb, aztán nekilátunk siránkozni, amikor a víz mégiscsak megtalálja a kiutat az ember építette mederből. Vagy nem képezünk fél országnyi monokultúrás szántóföldet, hogy a repcéből biodízel legyen, mert fogytán van a kőolaj. A sok vegyszer és permetszer használata után meg csodálkozunk, hogy a kipusztult méhek hiánya miatt se gyümölcs, se zöldség nincs? Sebaj, majd a Monsanto egy újabb szabadalmaztatott, génmanipulált valamivel megsegít...

A tudomány rendkívül izgalmas és érdekes dolog. Vívmányai számtalan egyszerű, vagy összetett probléma megoldása közben számtalan újabb, még összetettebb, vagy egyenesen megoldhatatlan problémát okoz. Nem a tudománnyal van bajom, hanem azokkal az emberekkel, akik a tudomány fejlődésének az útját a saját, önző, szűk látókörű és kifejezetten rövidtávú anyagi érdekük szerint kijelölik és meghatározzák. Akik az eddig felhalmozott gazdasági erejüket kizárólag arra használják, hogy saját potenciáljukat tovább erősítésék. A felelősség persze nem csak az övék, hiszen mi, akik létszámban sokkal többen vagyunk, mi hagyjuk, hogy Ők, akiket nem nevezünk nevén, ezt tehessék.

Ezzel a felelősség kérdéssel kezdünk lassan visszakunkorodni az emberhez. Azt gondolom, hogy ameddig a magánérdek felette van a köz érdekének, ameddig a jog felülírja az igazságot, ameddig a tárgyi, anyagi és szellemi javak kicseréléshez használt elszámoló eszköz felette van minden tárgyi, anyagi és szellemi javaknak, addig nem lesz élhetőbb a világunk. De be kell fejezzük végre az egymásra mutogatást és fel kell vállalnunk a felelősséget. Magunkért, egymásért, és az elkövetkező nemzedékekért.

Azzal kezdtem, hogy 5-8000 évvel ezelőtt a bekerítéssel elkezdődött valami. Körbekerített világunkkal elvesztettük a mindenséget és amíg tudatunkat kerítések közé zárjuk, addig a mindent kizárunk, ami nem fér a kerítéseink közé. Amíg kerítések vannak körülöttünk és a gondolkodásunkban, addig a létezésünk biztosan nem emelkedik arra a szintre, amit sokan már ma elvárnak, de még csak kevesen hisznek benne, még kevesebben tesznek is érte. 

Hol lesz holnap az ember?