Talán rengeteg dologba kezdek bele, amik aztán nem sikerülnek.
Egy dolog viszont biztosan soha nem fog sikerülni: Amibe bele sem kezdek!

Valamelyik TV adón hallottam egy előadást, amiben egy énektudósnő f3elolvasott, mesélt és énekelt. Az egyik énekszám szólt a címben szereplő (hallás után írtam) valamiről. Állítólag ez csángóföldön levendula indát jelent... Ennek persze semmi köze ahhoz, amiről írni fogok: Magamról!

Ez itt kérem egy úgynevezett "énblog". Már csak azt kellene kitalálnom, hogy ki vagyok én? Ezzel a kérdéssel többször összefutottam már, különösebb eredmény nélkül. Jelenleg remetének érzem magam, aki elvonultságában folyton fölösleges dolgokon agyal. Nem rég összeszereltem (egy év után ideje volt) a "hifit". Valószínűleg megsérült az agya a költözéskor, mert magától bekapcsol és a demót futtatja. Most az a megoldás, hogy használat után kihúzom a köldökzsinórját a falból, legalább szól a rádi(j)ó...

Egyébként a tehetség érdekel leginkább. Hogy van az, hogy mindenféle képességeim vannak, de egyikkel sem tudok érvényre jutni? Gyógyítgatás, festegetés, írogatás. Mindegyikhez van valamiféle eredendő adottságom, de egyikben sem nyújtok felejthetetlenül megismételhetetlent... Ki vagyok? Mit akarok? Miért nem megy? Más oldalról közelítve a probléma felé azt a kérdést teszem fel, hogy valójában mi a célom, értve ez alatt azt a sorsfeladatot, amit megtapasztalni születtem ebbe a valóságba.

Nálam jobban értesültek úgy mondják, hogy akkor van ilyen semmi nem megy, ha olyat akar az ember, ami nem dolga. De ha ez mind nem dolgom, akkor mi a "DOLGOM"? Ezek a jól értesültek azt is mondják, hogy a gyerekek néha hoznak magukkal valamit a "túlról".  meg azt is, hogy gyerekként még tudja az ember, hogy mit akar ebben az életében. Úgy mesélik, hogy figyelni kell a belső hangunkra, az mindig megsúgja mi a teendőnk. Már ha nem hagyjuk elnyomatni mindenféle ego-vezérelt hangocskákkal.

Azt hallottam, hogy az "EGO" könnyen megvezethető. És ha a lelkünk legmélyebb bugyraiból halkan szóló belső hangot elnyomja az ego, akkor rossz hangot fogunk követni (köszönjük ego!).

Gyerekkoromban erdész akartam lenni. Csimma, puska, ződkabát... meg az erdő, amitől rettegtem. Féltem a hangoktól, a sötéttől, a sejtelmes világtól, ami az erdőben szembe jött velem. Egészen felnőtt korom kezdetéig féltem az erdőtől, amikor egyszer egy éjszakát a fán töltöttünk az alattunk vígan makkoló vaddisznók társaságában. Aztán ma már nem félek. Nyilván ez a hazai erdőkre érvényes és nem a medvékkel vastagon lakott "adjátok vissza a" hegyeinkben...

És a spiritualitással is így vagyok. Érdekel, érdekel, de nem sok közöm van hozzá. vagyis talán több, mint egy átlagos bérből és fizetésből élő foglalkoztatásügyi droidnak, de semmi meghatározó, ami előre vinné az emberiséget, vagy legalább a szűkebb környezetem igazi hasznára válna. Megmarad családon belül elkövetett gyógyítgatásnak.

Ahogy a festés is. leszámítva az utóbbi talán két évet, de festegetek, csinálgatom, mert késztetést érzek, de ez is csak az egó hangja volna, ami világhírt és könnyű megélhetést vár a festegetésből? Mint a fotózás is, Abba is belekaptam, érdekel is, készítettem is pár jó képet, de semmi korszakalkotót, csak egyszerűen nem a Józsi derékig a Balatonban témájú felvételek érdekelnek.

Meg a szappan. Azt is nagyon szeretem készíteni. Érdekes, új világ ez számomra, ami nem is áll tőlem távol. Bőven el tudom képzelni az életemet, hogy készítem a szappanokat, viszem őket mindenféle vásárokba. 

Aztán elképzeltem már magam újságíróként is. Ez is furán kapcsolt egy áramkör a tudatomban...

A tanya, igen, az nagy álom, cél, elképzelés... Viszonylag kiforrott is, azt az apróságot leszámítva, hogy egy napot sem töltöttem még növénytermesztéssel, állattartással, vendéglátással. Elképzeléseim persze vannak, de ha végül belecsöppenek majd, teljesen amatőrként kell elkezdenem. Mert abban biztos vagyok, hogy bele fogok csöppenni. A mikorban korántsem vagyok ennyire biztos.

Igyekszem elengedni a démonaimat, a félelmeimet, a kishitűségemet, de nem akarok átesni a vakbuzgó elvakult önimádatba sem. Egyszerűen azt szeretném, ha magam lehetnék és a kezemben lévő tálentumokat nem elszórnám, hanem hasznosíthatnám -a világ javára.

Egy kifejezést még azt hiszem el kell magyaráznom, hogy világos legyen, mit is értek alatt: Foglalkoztatásügyi droid. Azt hívom így, aki minden reggel beáll a Széklábforgácsoló ZRT. gyárkapuja előtti sorba, leveszi a kalapját, hogy kivillanjon a homlokán lévő rés, ahová ura és parancsolója valami porkolábbal bedobatja a megalázóan kicsi érmét és a napi ütemtervet. A droid pedig hosszú sorokban lépdelve halad a gyárban és elvégezi a lélektelen, embertelen és élet nélküli, személytelenül rá kiszabott feladatsorát. A gyár pedig töméntelen mennyiségben köpködi ki magából a személytelen, lélektelen, embertelen és élet nélküli termékeit. Közben felzabálva mindent, ami a személyiséghez, az emberséghez és az élethez kell. Aztán a droid este hazamegy, felhajtja a sört, ráordít a gyerekre, megdugja az asszonyt -esetleg a szeretőjét, a kurváját vagy az utcán elsőként szembejövő lotyót dugja meg és csak aztán megy haza. És az élete utolsó pillanatában arra eszmél, hogy egy pillanatig sem élt.