Lássuk csak. hogy telik nálunk egy békés, szekrényszereléssel teli nap. hajnalban keltünk, kifestettük a gardrób belsejét, aztán a lépcsőházat ott, ahová a bringát néha letámasztjuk, és a keréktől fekete lett a fal. Aztán elmentünk  vásárolni, gyakorlatilag bejártuk a várost.

Út közben még arra is jutott egy kis időm, hogy kellemesen összetörjem magam, és a bringa kormányáról letörjem a tükröt. Egy lejtő alján a kereszteződésben sikeresen rámarkoltam az első fékre, amitől fejre álltam. Mivel ilyet eddig soha nem csináltam, így gyakorlati tapasztalatot szerezhettem ebben is.

Néhány zúzódást és horzsolást szedtem össze, semmi komoly, de állítólag nagyon érdekesen festettem, ahogy a közúton hasalva betakaróztam a bringával. Mögöttem egy furgonból kiszállt a sofőr, egy velem egykorú srác. Komoly aggodalmat ugyan nem láttam az arcán, de a döbbenet félreismerhetetlen jelei ott voltak. 

Szépen összeszedegettem magam, sehol semmi végzetes baj, csak a tükröt sajnálom, amit hosszú utánajárással sikerült beszerezni és most megint nincs. Úgy vettem észre, hogy az én életem párja is a tükröt siratta igen vehemensen, miután nyugtáztam, hogy a lehetőségekhez képest jól vagyok. 

A frissen szerzett élménnyel a térdemben és a bal karomon mentünk ruhát venni, aztán újabb két pólót vittünk Katihoz hímeztetni. Dél volt, mire hazaértünk, de ahogy elkezdtük a kitűzött feladat folytatását, nevezetesen a szekrény befejezését, gyorsan háromnegyed órás technikai szünetet iktattunk be. Vettem még néhány vasat, ami a szerkezethez kellett. Cirka fél kettőkor fogtunk hozzá az érdemi munkához, és este tízre már készen is volt a műalkotás.

A szépen, precízen megtervezett elemekhez képest igen sokat kellett még igazítani, mert a falra sok mindent lehetett mondani, de hogy egyenesek és párhuzamosok lettek volna benne, azt nem. Fúrtunk, faragtunk, közben a drágám nagyokat morgott velem, többször úgy voltam, hogy ha még egyszer beszól, otthagyom a francba az egész hóbelebancot. Végül is sikerült mindent a helyére passzintani, de a takarítás már csak holnap lesz meg. Mit számít még egy nap a mocsokban?

Nem mondom, hogy szeretek koszban lenni, de a porszívózáshoz kicsit kései az idő így negyed tizenegy felé. Az viszont megnyugtató, hogy bár néhol látszik a házi barkácstechnika, a konstrukció működik. Ki akart velünk babrálni az utolsó felső görgő, de nem sikerült neki. Viszont ezeket az ajtókat többet innen kivenni nem lehet.

Úgyhogy folytatás és fényképek már csak holnap, ha lesz rá módom, hogy felkeljek a különböző eredetű fájások miatt...