...életem az úttalan útkereső utolsó utazása...

Drágám nem volt itthon csütörtökön és pénteken egy munkahelyi program miatt. A szombat pedig permanens lustaság volt. Nem volt alkalmas az idő másra, mint az agyrothasztó tévézés. Ellenben vasárnap! Megint munkásruhát öltöttem, mert a pincében kellett tevékenykedni. Após elkészítette az ablakot, amit be kellett építeni. 

Mondjuk jobb lett volna, ha szombaton építünk ablakot vasárnap pedig, elmentünk volna bringázni, de így alakult. Volt kis vésés, kis betonozás, de alapvetően pikk-pakk megvoltunk a munkával. Viszont cserébe nem mentünk el sem a magyar kézműves sörfesztiválra, sem a belga sörök fesztiváljára. Tavaly, pont mielőtt ide költöztünk volna, akkor rendezték meg a Mikszáth téren a magyar kézműves sörfesztivált.

--- --- ---

Engedtessék meg, hogy átkötés nélkül a lényegre ugorjak. Tele vagyok mindenféle gondolatokkal. Egyelőre nem tudom, hogy fillér induló nélkül hogy volnának megvalósíthatók, de a gondolatok már készen vannak. Belefér a szappanfőzés, a sör és sajtkészítés, a kertészkedés és a kisbirtok vezetése is. Olyan kép él a tudatomban, mint egy hajdani apátság, ami a rendelkezésére álló föld jövedelméből tudta eltartani magát -tegyük hozzá, némelyik tisztességes hasznot termelve.

Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a mai ember, bár kizökkent a természetes viselkedéséből, mégis, a mai napig is alkalmas arra, hogy kis energia és idő ráfordításával képes legyen saját magát eltartani pusztán a környezeti adottságok használatával. Szándékosan nem az írtam, hogy kiaknázásával, mert az egészen mást jelent az én szótáramban, mint a használat.

A kiaknázás számomra szinte egyet jelent a kihasználással, tehát egyoldalú a kapcsolat, amiből csak az egyik fél profitál. Ez a profit természetesen látszólagos, mert a természetben zajló egyenletek eredménye végül biztosan nulla kell, hogy legyen. Amit ma nettó nyereségként veszünk ki a rendszerből, azt kamatostól fogja visszavenni a föld energetikai működése.

Egy példát tudok mondani, ami rendkívül képletesen mutatja be, amit erről gondolok. Mai világunkat egyértelműen a pénzmag köré épített rendszer tartja mozgásban, pedig a pénznek van egy nagy hiányossága. Azt mondtam pénzmag, holott ez egy bődületes nagy hazugság. Elültetek egy szem búzát, és ha kellő gondossággal tettem ezt, akkor kikel. A kalászából pedig jövőre elültethetek egy fél marék búzát. A rá következő évben már egy fél táblányi vetőmagom van aratás után. 

Próbáltál már húszforintost a földbe dugni? Szépen készítsd el az ágyást, gondosan helyezd el benne az érmét, majd üggyel bajjal locsolgasd, gyomláld, és várj a csodára... Én még nem láttam fát, amin húszforintosok teremnek! Bankókat termő bokrokat sem láttam még...

A természet bőkezű azzal, aki alázattal fordul felé. 

Sokszor, sokfélét mondtam már ebben a blogfolyamban. Néha túláradó optimizmussal, hovatovább indokolatlan idealizmussal fogalmazok, máskor pedig indokolatlanul nagy pesszimizmussal írom le a körülöttem lévő világot. Az igazság valahol középen lehet. Alapvetően nem hiszek a középútban, ugyanakkor nem tartom feltétlenül jónak a végleteket sem. Abban viszont biztos vagyok, hogy van valami, ami minden körülmények között segít megtalálni a helyes utat. Ez pedig a lélek! Hiszek a lélekben, hiszek a természetben, és hiszek az akarat erejében.

Hiszek benne, hogy a dolgok nem a véletlen kénye-kedve szerint alakulnak, hanem a tetteink, döntéseink mentén szerveződnek újra minden pillanatban. Ok-okozati összefüggésben állunk a világ minden pontján történő eseményekkel -még ha ezt az értelmünk felfogni nem is képes az adott pillanatban. Hiszek a karmában, de nem hiszem, hogy a karma jutalom, vagy büntetés volna. Hiszek a lélek halhatatlanságában, de nem hiszek abban, hogy tetteink következményeit elkerülhetnénk egy újabb életben.

Hiszek benne, hogy az elvetett búza kikel, és minden búzaszemen Isten arca ragyog felénk. Hiszek benne, hogy a teremtett világ belső természete a fényből árad, a sötét pedig szükségszerű következmény (okozat), de amíg a fény képes nélkülözni a sötétséget, addig az árnyék kizárólag a fény hiányából képes létrejönni.

...a megmetszett fa kizöldül...

Ahányszor újragondolom az uradalmat, amit létrehozni készülök, annyiszor egészül ki újabb elemekkel, apró építőkockákkal, és talán annyiszor kerül közelebb a működőképességhez -vagy talán épp távolabb a kivitelezhetőségtől(?).

Minap olvastam egy blogbejegyzést olyan emberekről, akik állításuk szerint kivonultak a társadalomból és sárga csekkek nélküli életet folytatnak. Zömmel persze önámítás, amit tesznek, mert a civilizáltnak mondott társadalom farvizén evickélnek, amikor kukázásból, a nagyvárosok mérhetetlen pazarlásából tartják el magukat -bár kétség kívül néhányan remekül élnek ebből.

Mégsem nevezhető ez az életforma önfenntartásnak, pusztán az ipari társadalom megtermelte, tehát már rendelkezésre álló, de mások által fel nem használt erőforrások kiaknázása inkább. A kukázás azon túl, hogy némileg megalázó, még csak produktívnak sem nevezhető. Sőt, kifejezetten ellentétes a valódi önfenntartással, mert a városi létforma elképesztő pazarlása nélkül képtelen volna fenntartani önmagát.

Arra mindenesetre alkalmas, hogy felhívja a figyelmet egy valóságos problémára. A jóléti társadalmak megnövekedett igénye nem áll arányban, a ténylegesen hasznosított erőforrásokkal. Azt halljuk a médiából, hogy a föld (valójában az iparosított mezőgazdaság) nem képes ellátni a ma élő mintegy hétmilliárd embert. A valóság ezzel szemben az, hogy akár két ennyi embert is kényelmesen és megfelelő módon tudna táplálni a Föld, akár a mai mezőgazdasági volumenben is, ha a megtermelt élelmiszer eloszlása egyenletes volna.

A nyugat európai,  vagy észak amerikai nagyvárosokban naponta keletkező tonnányi szerves hulladék túlnyomó többsége el nem fogyasztott élelmiszer. Egyetlen városban, naponta száz köbméterszámra dobunk ki olyan táplálékot, amit feleslegesen vásároltunk meg, mialatt a föld kevésbé szerencsés tájain emberek, nők, férfiak és gyermekek pusztulnak szörnyű kínok között éhen. 

...Kárpátia hallgat...

A Kárpátok gyűrűiben felhalmozódott tudás ma nem különösebben jelentős érték a pénz és profit képmutató világában. Nyilván a föld számos pontján, a hasonló mennyiségben tárolt tudás hasonlóan elképesztő kihasználatlan értéket képvisel, de nekem ez a hazám, én itt vagyok otthon. Nekem Tokaj szőlővesszei csepegtetnek nektárt, a rónaság dobogtatja meg szívem, a balaton az én tengerem és a felső-magyarországi és erdélyi hegyek csalnak könnycseppet a szemembe.

És eszembe sem jut elmenni innen, még ha azt is vágják az arcomba, hogy (pedig) el lehet innen menni... Engem ide köt ősapáim vére, ki tudja milyen időtávlatoktól kezdve! Én a Kárpáthaza szellemét, kultúráját, rejtett és kendőzetlen tudását az ékes anyanyelvet az anyatejjel szívtam magamba. Nekem itt a helyem és nem hagyom magam elüldözni arról a földről, ami ősapáim révén, örökjogon a jussom!

...Magamnak fáj, ami bennem fáj...

Hiszek benne, hogy egy alkalmas földdarabon magam is alkalmas és képes vagyok megteremteni mindent, ami a tisztességes élethez szükséges. És hiszek abban, hogy ehhez meg fogom találni az alkalmas földet és az alkalmas társakat is! Még az olyan mogorva és gyakorta kívülállóként viselkedő alakok is társas lények, mint én.

Jelenleg nem rendelkezem a szükséges földterülettel, anyagi erőforrásokkal és a kellő segítőkkel, vagy nem tudok mindezek létezéséről. Ugyanakkor szilárdan hiszek benne, hogy léteznek és már a történések is abba az irányba fordultak, hogy az elképzelt lehetőségek megvalósulhassanak. Talán az a kiteljesedés gátja, hogy birtoklásról, uralásról beszélek? A valóságban együttműködésre és természetes harmóniára gondolok a földdel kapcsolatban. Én nem igába hajtani akarom a földet, csak abban segíteni neki, hogy segíthessen ellátni minket!

Azt nem bánnám, ha ez a kölcsönös segítség az önállóságon kívül anyagi jólétet is biztosítana, de nem célom semmit kisajátítani és mások elől elorozni. Azt akarom, hogy értelme legyen reggel felkelni és az esti mérleggel új célokat tűzhessek ki a másnapra.