Kora reggel megállt egy böszme nagy terepjáró a ház oldalában. Ipari alpinisták. Kisvártatva felmásztak a garázsok tetejére és nekifogtak levágni a garázs fölé magasodó, amúgy egészséges, szép, dús lombú fákat, bokrokat. Egész délelőtt a motoros fűrészeket hallgattam, meg a nagy reccsenéseket. 

Aztán kinézek a konyhából és azt látom, hogy kezdik a füves placcra cipelni a levágott gallyakat meg rönköket. Déltájt végeztek az irtással a szakemberek, akiket a parkfenntartás munkásai váltottak. Az ő dolguk gondolom már csak a takarítás volt. Nyitott platójú kocsira aprítják a zöld hulladékot -most ők berregnek a láncfűrészekkel.

Némelyik garázs teteje sírt, amikor gyalogoltak rajta még vagdosás közben. Egy helyen, ahol egy fa nőtt két garázs közé, az egyiknek a teteje szépen meg is rogyott. Nem láttam, hogy a szaki alatt, esetleg a ráhulló, emberderék vastagságú törzs súlyától, de a végeredmény biztosan meglepi majd a tető tulajdonosát. Még jó, hogy egészen nem szakadtak belé.

A minap vihar volt, olvastam is mindenfelé kidőlt fákról. de azok nem erre lehettek, mert a mi fáinknak az ég egy adta világon semmi bajuk nem volt. Pedig ilyen otromba sarabolást akkor szoktak elrendelni, ha egy fa felét letépte a szél, a másik fele pedig sanszos, hogy nem áll meg sokáig a maga lábán. 

Az egyébként gyom számba menő ostorfák (vagy ecetfák, vagy az isten tudja, de fák) között egy közel hat méteres bodza is volt, ami mostanság kezdett virágozni úgy, hogy mindent belengett a kellemes illata. Az legalább elnyomta a húgy szagot, ami a garázssor mögül áradt néha a nagy kánikulában. Boldog-boldogtalan oda járt dolgát végezni. 

Pontosan a ház előtt, mellesleg a buszmegálló sarkában álló, félig elkorhadt akácfa nem bántotta a művelet kitervelőjének szemét, ezért úszhatta meg ezt a kissé túl sikeres hadműveletet. Arra sem emlékszem, hogy erről akár csak értesítettek volna valakit, nemhogy megkérdeztek volna.

Pont egy éve, amikor ide jártunk még a lakásvásárlás előtt, az fogott meg, hogy sok a zöld. Hát kivágták... már csak az kellene, hogy a parkoló betonja mellé, a ház előtti füves placcra egy libanoni típusú kockaházat húzzanak fel, hogy teljes legyen az örömöm. 

Arról nem is beszélve, hogy a hálószobánk melletti étterem kerthelyiségében, és a parkolóban beszélgető társaságok hangját eddig némileg megszűrték a fák lombjai. Na majd most aztán úgy fog kongani a lecsupaszított placc, hogy faltól falig pattog minden hangosabb szellentés zaja. Őszintén mondom, nem vagyok boldog sem a látványtól, sem a várható hangzavartól... de attól sem, hogy a kutya nem volt kíváncsi a véleményünkre még azelőtt, hogy dózerrel nekiestek volna a fáknak, mint a cigány az ekének.