Nem vagyok közösségeket megmozgató típus. Az alábbi gondolatok nem egy mozgalom alapkövei, nem társadalmi felhívás, nem hadüzenet az élhetőbb életért. A békeharc mellesleg amúgy is értelmetlen, és érthetetlen fogalom. Harcolunk a békéért, ha mind beledöglünk is?

Politikus őseim nyilván forognak a sírjukban, ha rám tekintenek fentről. Nem végeztem jogot, nem vetettem bele magam a közügyek tengerébe, nem vált belőlem kitűnő szónok, és nincsen bérelt helyem a parlamentben sem. Ha csak, mint magyar nemes néznek rám, nem is olyan kései utódjukra, szintén van okuk a sírban forgolódásra. Tehetségem eltékozlom, testi és szellemi tunyaságban élek, alkatra és küllemre semmi nemeset nem tartanak vonásaim. Mentségemre legyen mondva, hogy legalább szót emelek egy kizsákmányoló, elnyomó, és a lehetőségektől megfosztó rendszer ellen.

Ha körbenézek és látom, hogy nem jó a világ, akkor nem elég álmodni egy szebb jövőt, nem elég keseregni a jelen fájdalmain, hanem tenni kell az új hajnalért -de mit? Egymagam kevés vagyok, mit tehetnék? És ha összeállunk tízen? Nem beszélve arról, hogy nem tudok másik kilencet, aki mellém állna, de ha volna is, mire megy tíz, száz vagy akár ezer ember, egy a velejéig romlott rendszer katonáival szemben? Egy biztos: Ha nem próbáljuk ki, akkor semmire!

A tétlenség talán nehezebben elviselhető, mint a tehetetlenség. Napokban olvastam egy „küldd vissza a személyidet” akcióról. Légy Anonim! –szól a felhívás.

Légy Anonim!

Kedves Barátaim!

Párt- és politika semleges eseményre hívunk, mely célja az hogy ismét embernek, s ne pusztán biorobotnak tekintsenek. Vezetőink pártállásuktól függetlenül korruptak. Nem képviselnek sem Téged, sem engem ,hiszen egyedül a hatalom a célja a hatalmuknak. Négyévenkénti beszavazó műsorukkal csupán a pénz hatalmát legitimálják, amelynek egyértelműen a bábjai.

Itt az ideje hogy eltöröljük ezt a degenerált rendszert, és ismét az embert helyezzük a középpontba. Itt az ideje, hogy a boldogságot mérjük a GDP helyett. Meg kell mentenünk ezt a bolygót, amelyet csak kölcsönbe kaptunk. // Elsősorban emberek vagyunk. Nem hagyjuk hogy a jog sámánnyelvén meghatározott terhekkel és kötelességekkel elvegyék tőlünk a méltóságunkat, önbecsülésünket és egészségünket! // Nem akarunk többé olyan ország és társadalom tagjai lenni, amelynek lételeme az elnyomás és a kirekesztés! // Tiltakozásunk jeléül visszaküldjük a személyi igazolványunkat a köztársasági elnöknek. // Fejezd ki TE is hogy elsősorban ember vagy és nem polgár, egyéniség aki szabadon akar élni !

Fentiek okán 2012. február 29-én felmondjuk kényszerű szerződésünket a Magyar állammal. Ennek jeléül visszaküldjük személyi igazolványunkat Magyarország tiszteletre méltó köztársasági elnökének. // Ha egyet gondolsz velünk, cselekedj te is, és add postára a vonalkódot füledből, vagy szkenneld be és küld el mail-en. Ha bátor vagy, add át személyesen. A Köztársasági Elnök Úr elérhetőségei: Köztársasági Hivatal e-mail címe: ugyfelkapu@keh.hu

FACEBOOK meghívó itt.

(Javasoljuk hogy a személyi igazolvány másolatát használd, mely elküldhető postán, e-mailben, de a merészebbek személyesen is leadhatják az alábbi elérhetőségek valamelyikén)

Fontos! Kezdeményezésünk békés és erőszakmentes tiltakozás, párt és politikailag semleges. Irányzatunk szélső-közép, azaz csak és kizárólag emberi méltóságunk visszaszerzése a célunk!

(forrás: http://lmv.hu/node/7348 /)

Szélmalomharc, de ismerős. A Hair című filmben láttam ilyet. Berger és társai elégették a behívójukat (vagy az igazolványukat?). Jó gondolat, de sajnos egyoldalú. Kifejezhetem a nemtetszésemet azzal, hogy az azonosságomat szimbolizáló közokiratot megsemmisítem, vagy egyszerűen visszaküldöm a gazdájának, de ezzel az állam felé nem szűnök meg létezni. Elutasíthatom a jogaimat és kötelességeimet az állammal szemben, de ez az államot semmiben nem gátolja, legfeljebb megnehezíti abbéli dolgát, hogy velem szemben az akaratát érvényesítse.

Sajnálatos módon a megmaradt 93.000 négyzetkilométernyi Magyarország kellően kicsi ahhoz, hogy határain belül olyan messzire kerüljek az államtól, ahol annak érdekérvényesítő képessége már nem számottevő. Nem mondom, talán az USA területéhez tartozó Alaszka, vagy Kanada sarkköri vidéke megfelelően távoli helyek a kormányzat érdekeit semmibe venni, csak elég nehezen megközelíthető és még nehezebben élhető területek ezek.

Itthon, e harcoktól gyötört, szép országban sajnos nem található olyan hely, ahová az állam keze ne érne utánam. Nem tehetem meg, amit a telepesek megtehettek a múlt század elején Nyugat Amerikában, az elhíresült vadnyugaton. Nem mehetek zászlóval a kezemben egy számomra tetsző parcellába, hogy ez innentől az én földem. Nem tűzhetem le senki földjére a karót. Akkor sem, ha az adott földterület évek, akár évtizedek óta nem művelt, pedig mezőgazdasági besorolásúként számon tartott.

A törvény nem az én törvényem, nem a jóhiszemű földfoglaló törvénye. Nem a megélhetéséért, tisztességes élet reményében a föld megművelését vállaló törvénye. Nem az önellátó, öngondoskodó emberé. De nem is a föld törvénye, mely a művelést támogatná a spekulációs tartalékkal szemben. És még csak nem is a földdel rendelkező, de lehetőségeitől és az egyenlő esélyektől megfosztott kistermelő törvénye.

Sok mindent nem tehetek meg, ha tiszteletben tartom az állammal szembeni kötelezettségeimet. Másrészt a kesergésen túl is van élet. Talán van olyan elnéptelenedő falu az országban, ahol szívesen vennék a tettre és munkára kész fiatalok letelepedését. A kiüresedett tanyavilág egykor a lakosság jelentős részének nyújtott megélhetést. Lakóik mai leszármazottjai már a városokba költöztek, ahol van munka, ahol könnyebb az élet. Legalább is ezt az ígéretet kapták, amikor felhagyták őseik földjét, és a városból kiszabadulást kereső köménymagszagú értelmiségieknek adták el hobbytelkek gyanánt.

Voltak már kezdeményezések. Az elöregedett települések, hogy beköltözésre bírják a fiatalokat, ingyen építési telket ajánlottak fel. Cserébe annyit kértek, hogy a telket, házat, ne hétvégi kikapcsolódásra használják, hanem életvitelszerűen lakjanak ott. Csak egy lépés kell már, hogy az elképzeléseimmel találkozzon a lehetőség.

Ami a kertműveléssel kezdődik, az nem kell, hogy valódi gazdasággá váljon, de alapja lehet az önállóságnak. Öt hektáron már teljesen önfenntartóvá lehet tenni egy parasztudvart. A háztáji kertművelésnél, szemben a gazdaság fenntartásával, marad annyi idő másra is. Nekem például a festésre és írásra, vagy a szappankészítésre. Festésből és írásból biztosan nem fogok megélni. A szappan is legfeljebb csak kiegészítés, de a saját házamban, a saját parasztudvarom adta biztonságban kevésbé vagyok kiszolgáltatott, a számomra nem elfogadható rendszerrel szemben.

Ha a települések parcellákat tudnak felajánlani az érkezőknek, az talán néhányaknak megkönnyítené a döntést. Egy két~, vagy háromhektáros telken már meg lehet termelni a saját zöldséget, apróbb jószágok takarmányát. tyúkot, nyulat lehet tartani. A parasztudvar és a család a disznókat is képes ellátni, ahogy régen is képes volt.

Nagyobb, öt, hathektáros birtokon lovat, marhát lehet tartani. Na nem gulyát vagy ménest! A kaszálónak akkorának kell lennie, hogy állatonként két kazal szalmát adjon télre. Régen 5 mázsa gabonával egy porta elvolt egész télen. Érdemes megnézni, milyen a gabonahozam átlagosan, hektáronként.

Fajtától, időjárástól, adottságoktól függően eltérő, de 2-5 tonna (!) között vannak az értékek 2011-es adatok szerint: Búza  4210 kg/ha, rozs 2330 kg/ha, árpa  3790 kg/ha, zab  2440 kg/ha, tritikálé (hibrid takarmánynövény, de kenyérgabonaként is használják) 3440 kg/ha. A kukorica terméshozama egy jó évben akár meghaladhatja a hektáronkénti hét tonnát is, a napraforgó országos termésátlaga 2,2 tonna volt hektáronként. Az egy hektáros ültetvényünkön valószínű, hogy nagyobb lesz a vadkár, és talán kisebb a terméshozam, de saját és állataink igényét biztosan fedezi.

Húst, tejet, tésztát, kenyeret magunknak állíthatunk elő. Még olajat is. Az oliva sajnos nálunk nem él meg, de a tök kiválóan érzi magát bárhol az országban. 100 kg tökből gyűlik össze 10 kg mag és ebből nagyjából 3 liter olaj sajtolható. Az olajsajtolás országszerte elterjedt volt a huszadik századig. A sajtolásból visszamaradó pogácsák takarmányul szolgálhatnak. Ahogy a konyhakerti zöldségeink zöldjei is.

Gépeink egy része működtethető a konyhát már megjárt fáradt olajakból nyert üzemanyagokkal. Ez jelenleg nem törvényes, mert az üzemanyag előállítása és elosztása állami monopólium, aminek jelentős adóbevétel vonzata van. Ahogy a kaláka és a cserekör sem egészen törvényes, mert alkalmas lehet általa elkerülni a foglalkoztatásból, kereskedelemből és fogyasztásból eredő adóterheket.  Szintén jelentős állami regálé. Ez már kissé utópisztikusnak tűnik, de ha a település összefog, akár saját energiaellátásról is gondoskodhat.

A teljes önellátás talán nem megoldható, mert ha már az otthont, a megélhetést, sikerült biztosítani, ettünk, ittunk, mulattunk, a templom perselyébe is potyogtattunk, megtermeltük a ruházkodáshoz szükséges rostnövényeket, gyapjút, akkor is marad valami, amit nehéz pénz nélkül megoldani, és még valami, amit pedig egyszerűen lehetetlen. Gyermekünk oktatása többnyire csak államilag elismert iskolában történhet. Ha a közösség meg tudja szervezni a gyermekek tanítását, akkor talán van mód arra, hogy ez se kerüljön pénzbe.

Esetleg az általános iskola még meg is valósítható így, de gyermekeinket nem zárhatjuk el attól, hogy középiskolába, felsőoktatási intézménybe járjanak. Ez pedig egészen biztosan pénzbe fog kerülni. Otthon pedig az elengedhetetlen internet. Hiába is tagadnám, a TV nem hiányozna, de internet nélkül egy hónapig nem húznám.

A másik, amit az állam kibocsátotta hivatalos fizetőeszközzel mindenképp intéznünk kell, az adók, járulékok ügye. Teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy az állam bevételeit egy zsák búza, egy liter pálinka, vagy egy szép kerek sonka formájában róhassuk le. Bár szinte látom a tisztviselő arcát, amikor az Úr asztalához járulva (államkassza) előveszem azt, amit be tudok szolgáltatni… és most nem a nemesebbik szervemre gondolok, hanem a fennebb említett sonkára, pálinkára.

Már pedig ha az állam területén élünk, nem húzhatjuk ki magunkat a kötelezettségeink alól akkor sem, ha egyébként az állam biztosította jogainkkal sem kívánunk élni. Viszont az otthon megtermelt fölösleget, mint őstermelők, eladhatjuk a városi piacokon.

!!! Egyedül nem megy! Írjon, aki tud olyan elnéptelenedő faluról, községről, ahol szívesen vennék fiatalok betelepülését, megművelhető földet és építési telket vagy elhagyott házakat tudnának a felújításért, művelésért és letelepedésért cserébe rendelkezésre bocsátani.

Írjon az is, aki szívesen feladná kényelmes városi életét, hogy belekezdjen egy új, önellátó, akarom mondani nagyon is ősi világ újjáélesztésébe. Aki a személyes ambícióit nem az öncélú önkifejezésben, de a hagyományos élet értékeinek felfedezésében és továbbélésének biztosításában találja meg.

Keresem azokat, akik a városi polgár életből kiábrándulva a természethez közel szeretnének új életet kezdeni. Olyanok jelentkezését várom, akik megunták az adósrabszolgaságot, és sorsukat a saját kezükbe kívánják venni. Akik képesek magukért és egy közösségért dolgozni.

Kutassuk fel a kihalással küszködő térségeket, és a még élő idősektől tanuljuk meg, hogy kell a földdel bánni. Sajátítsuk el tudásukat. Hiszem hogy az Anyaföld ellátja azt, aki gondját viseli. !!!

Igaz, hogy egyetlen megveszekedett fillérem sincs, de az összes (kb. 70 db) festményem szívesen arra áldoznám, (fizetőképes kereslet esetén) hogy kiszakadva a városból, természet közeli, dolgos életet kezdhessek. Nem feledve (sőt!) a fogadót, és a falusi turizmus kínálta lehetőségeket sem.