Mielőtt a következő sorokat elolvasná, szükségesnek látok leszögezni néhány tényt. Édesanyám ápolónő, fél gyermekkoromat mellette töltöttem, a korházban. Sok érdekes, még több furcsa dolgot láttam, hallottam. Szót értettem a betegekkel és a személyzettel is. A másik, amit fontosnak tartok megjegyezni, hogy hiszek az egészség szó eredeti jelentésében. Testünk, lelkünk és szellemünk együtt is csak részei annak az egésznek, amit mi magunk és az élő környezetünk együttesen alkotnak.

A történetet kezdhetném úgy is, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az ember. Minden falunak megvoltak a gyógyítói, akik ismerték az emberi test és lélek működését, és ismerték a környezetünkben található növények hatását is. Javasasszonyoknak, vagy füves embereknek mondták őket. Ők voltak azok, akik a mindennapos bajokat rendbe hozták, a szervezet egyensúlyának felbomlását kezelték.

Apropó kezelés. A kifejezés azt jelenti, hogy a gyógyító ember a kezét rátette a betegre, akinek az állapota a „kezelés” következtében javult, vagy helyrejött. Tehát helyére került az egészségben, egészséges lett. Zseniális az anyanyelvünk értő kifejező ereje. A gyógyítók hol megbecsülésnek örvendtek, elismerték munkájukat, hol üldöztetés alanyaivá váltak. Korok és rendszerek változnak, a tudás pedig egyre kopik. Pedig rendelkezésre áll ma is minden hozzá, csak vissza kell térnünk a forráshoz.

Csak tiszta forrásból! Nem ítélkezni akarok, amikor felvetem az előttem már annyiszor tárgyalt kérdést. Egyszerűen a jelenségen, az okain és következményein gondolkodom. Állíthatom-e, hogy az egészségügy valójában a gyógyszer gyártók és forgalmazók magánügye, amiben orvos, ápoló és beteg is áldozat? Állíthatom-e, hogy a népi gyógyítók, természetgyógyászok és más kuruzslók ismerik minden baj gyökerét és a megoldást is tudják? Vagy az igazság valahol félúton a kettő között van?

Nem hiszek az arany középútban, mint általános szabályban. Bizonyára az élet számtalan területén eredményhez vezet ez a gondolkodás, de az igazsághoz biztosan nem. Az igazság ráadásul nem demokratikus intézmény. A Hamis attól nem válik Igazzá, ha százezrek harsogják is. Ugyanakkor az egészségre tett fentebbi állítások csak részigazságokat tartalmaznak.

Egyrészt teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyógyszer gyártók már csak anyagilag sem érdekeltek abban, hogy elfogyjanak a betegek, de az is teljesen világos számomra, hogy aki a mai világban gyógyításból kíván megélni, az szintén ellenérdekelt a betegségek eltűnésében. Ősi kínai módszer volt, hogy az orvost addig fizették, amíg a páciens egészséges. A betegség működési hiba az orvos munkájában, amit vagy sikerült kiküszöbölnie, vagy akár az életével is fizethetett. Ez persze kevéssé humánus és legalább annyira kevéssé hatékony módszer, de valamire mégis kellően rávilágít.

A világ már csak úgy működik, hogy a részek együttes harmóniára való törekvésének egyensúlyi helyzetét nevezzük egészségnek. Amikor az egyensúly felbomlik, akkor beszélünk betegségről. Másrészt a betegségről alkotott nézeteink is tévesek lehetnek, ha a tüneteink összességét nem a környezetünkkel és belsőnkkel összefüggő állapotnak fogjuk fel, hanem kiszámíthatatlan véletlennek, ami felett nincs hatalmunk.

Keleten ismert filozófia a karma törvénye. Minden tettünk ok, és egyben okozat is. Ha elindítok egy pofont, az valamikor váratlanul visszatér hozzám. Ha elindítok valami jóságot, az is vissza fog térni hozzám. Véletlen? Korántsem! A pofon nem büntetés, és a jóság sem jutalom, hanem a korábbi, talán már régen elfeledett cselekedet következménye.

A betegségek is így lehetnek. Amikor saját magam kiszakadok a természetes környezetemből, azzal egy láncolatot indítok el, ami végül visszatér hozzám. Elkezdem szennyezni a környezetemet, amire az túlérzékenységi reakciókat (allergiát) vált ki bennem. Kitépkedhetem a parlagfüvet, de az allergiámat nem a közvetlen kiváltója okozza, hanem az életformánkból eredő környezeti hatások. Kire haragszunk mégis? A parlagfűre, mert egyszerű kitépkedni és az nem tehet ellene. Illetve nagyon is tehet: apró magjai akár ötven éven keresztül csíraképesek maradhatnak.

Viszont sokkal nehezebb a probléma valós eredetére haragudni, az autók eregette kipufogógázra. Az autó mégis csak kényelmi és jóléti találmány, szükségünk van rá, szeretjük, és mi az a kis kipufogógáz a rengeteg autóhoz képest, amit az én autóm ereget!

A betegségeink oka minden esetben a szervezetünk egyensúlyának felborulása. Baktériumok, kórokozók és számtalan más veszélyforrás leselkedik ránk azt várva, hogy erős pajzsunkon rést találjon. A felbomlott egyensúly nyitja meg azt a rést, ahol a fertőzés elér minket.

Minden tiszteletem az orvosoké, nővéreké, akik gyakran emberfeletti teljesítményeket kénytelenek iparszerűen végrehajtani. Túlterheltek és megélhetésükben nem kellően megbecsültek. Még akkor is így gondolom, ha a rendszer, amit kiszolgálnak, teljesen hibás alapokra épül. Saját maga termeli ki azokat a jelenségeket és tüneteket, amikkel találkozunk a kórházban, a rendelőben, a patikában.

Igen, azt hiszem, hogy a rendszer rossz. Régi kedves ismerősöm képzett gyógyítóvá vált. Egyik beszélgetésünkben úgy vettem ki szavaiból, hogy ebből kíván megélni. Azóta rendelőt nyitott, praxist épített és teszi, amit megtanult: gyógyít. Nem is rosszul! De az egészet nem a szeretet és a harmónia helyreállításának vágya mozgatja, hanem a pénz, a megélhetés. És ez a dolog rákfenéje. Kérdeztem tőle, hogy megy a „biznisz”, hál’ Istennek jól! –hangzik a válasz. Megakadtam ezen, mert mit is mondott kimondatlanul?  Hála Istennek sok a beteg, jól tejelnek, köszönöm jól élek mások bajából…

Nem mondom, hogy felháborító hozzáállás, végül is ma ilyen időket élünk. A hitelt törleszteni kell, a lakbért ki kell fizetni, enni kell, ruházkodni kell, élni kell, és hát az élet drága mulatság –ugye? Ma létünket a pénz határozza meg, hiába is akarják néhányan kihúzni magukat ebből a körforgásból. A körforgás örvény, ami beszippant és fogva tart. Még ahhoz is pénz kell, hogy ne kelljen a pénzzel foglalkozni. Ördögi!

A falusi javasasszonyok, füves emberek élték a mindennapjaikat, amire szükségük volt azt megtermelték, amiből több lett, azt eladták a városi piacon. Gyógyítani pedig azért gyógyítottak, mert ez volt az elhivatottságuk. Szó nem volt hírnévről, gazdagságról, mert a gyógyítás nem a megélhetésük alapja, hanem Isten adományozta képesség volt. Akiket kezeltek, tyúkot vittek, egy kis pityókát, bort, húst –ami akadt, azt adták. Azt is hálából, és nem kényszerből.

De javasasszony volt minden háziasszony is. A magyar kultúra „is-is” kultúra. Fűszernövényeink gyógynövények is egyben. A betegnek nem csak teát vittek, hanem gyenge galamblevest, amiben benne volt minden ásvány, nyomelem, gyógy és fűszernövény, ami csak kell a felépüléshez. Amikor a gyümölcsből pálinka készül, akkor a benne lévő életerőt koncentráljuk. Amikor lekvárt főzünk, akkor a gyümölcs lelkét sűrítjük be.

 Pálinkát nem azért ivott a régiség embere, hogy lerészegedjék, hanem hogy erőt merítsen abból. Lekvárt sem azért főztek öreganyáink, hogy aztán egy ültő helyükben felzabálják, hanem a napfényt tették el a családnak a sötét és hideg tél idejére. Ma úgy teszünk, mintha függetlenek volnánk élő környezetünktől. Mintha el tudnánk szakadni éltető Föld anyánktól. Rozsda és csíramentes, művi környezetet hozunk létre, fertőtlenítjük ételeinket, ruháinkat, a kezünket, és a tüneteinket gyógyszerekkel óhajtjuk elnyomni ahelyett, hogy a kiváltó okokat igyekeznénk megismerni, megérteni és helyrehozni.

Azért nem ennyire komor a jövő. Egyre többen ébrednek rá a természet és a hit erejére. Kezdjük felismerni, hogy életünk nem cél nélkül való. Mindenkinek küldetése van ezen a földön, amihez megkapott minden eszközt és lehetőséget. Sokan még nem találják a számukra rendelt eszközöket, mert nem ismerték még fel személyes útjukat. De egyre többen látják, érzik és élik át, hogy a közös akarat valóságos csodákra képes. A közösség ereje megtöbbszörözi a benne lévők erejét is, hogy együtt képesek legyünk megtalálni az egészséget: A teremtett világban lévő harmóniát.