Hát eljött ez az év is! A világvége éve -igen, most nem világbékéről vizionálunk, most világvége hangulat van... A mayák már mikor megmondták! Megmondták? A maya kultúra letéteményesei állítják, hogy ők semmi ilyenről nem beszéltek, a maya naptár is csak egy óra és a számlapra ennyi fért. Kezdődik az új időszámítási ciklus, ahogy elkezdődik minden véget ért órával, nappal, héttel, hónappal és évvel. Még a világkorszakoknak is egyszer eljön a vége és elkezdődik valami új. Talán ilyen világkorszakok határán lévő időben élünk, amikor a régi értékek fellazulnak, az újak pedig még nem hogy nem szilárdultak meg, de talán ki sem alakultak.

Világkorszakokról gondolkodva jut eszembe: Számomra az elmúlt évek két  legfurcsább magyar vonatkozása a tavalyi alkotmányozás (ez világkorokon átívelő és a jövőre tekintve is meghatározó) és a reneszánsz év (2008).

Vannak szent időben, szent helyen történő események, az alkotmányozás ilyen lehetett volna... A történeti alkotmány a német megszállás óta (1944. március 19.) várja, hogy visszanyerhesse jogfolytonosságát. Magyarországnak van hatályos, érvényes és alkalmas alkotmánya, amely Európa egyik legrégibb (bár hatályon kívüli, de mai napig) érvényben lévő alkotmánya! A nemzet elszalasztotta a történelmi lehetőséget a zökkenőmentes jogfolytonosság helyreállítására. Összefügg ez az egész Európát jellemző folyamatokkal.

Most, amikor körbenézek szűkebb és tágabb hazámban, a gyökereink megtagadását látom mindenhol. Európa azt az örökséget kívánja elfeledni, ami nem mellesleg évszázadokon keresztül egy pontosabban meg nem nevezett/határozott kulturális fölényt jelentett az innen nézve elmaradottnak látszó Közel-kelet és Afrika felett. Hogy ez a vélt fölény valóságos-e, arról lehet vitatkozni de tény, hogy az európai közgondolkodás szerves részét képezi. 

Európa ma megtagadja keresztény gyökerét, szakrális múltját eltüntetni igyekszik a közgondolkodásból, de ezzel saját vélt fölényét nyesi vissza. Úgy gondolom, hogy talán minden időknél nagyobb szükség van ma a hitre. A magyar történeti alkotmány a maga egyedülálló Szent Koronás értékrendjével páratlan az egész világon. A keresztényi alapvetéseken és az emberi méltóságon, erkölcsön és igazságon nyugvó tan ma nem eurokonform, nem illeszkedik a jogharmonizációba, legfőképp nem kellően liberális... A Szent Korona eszmerendszere nem tűri, hogy a jog felette álljon az igazságnak, hogy a jogszolgáltatás felette álljon az erkölcsnek, de legfőképp azt nem tűri, hogy a hatalomkoncentrációban bárki felette álljon. A Szent Korona a magyar nemzet egységét, és szuverenitását kifejezve, a világon egyedülálló módon ezer éves függetlenséget és önállóságot garantálni képes, ma is modernnek tekinthető, valóban demokratikus hatalom felépítésére tenné alkalmassá az országot.

Amire viszont alkalmatlanná tenné a hatályába visszaemelt Történeti alkotmány és a Szent Korona eszme és tan az országot, az a gazdasági, politikai és kulturális kolonizálás és kizsákmányolás. És persze alkalmatlanná tenné hazánkat a végletes globalizációra is. Európa ereje a nemzeti(~ségi) és kulturális sokszínűségben rejlik, amit a globalizáció igyekszik végleg eltörölni. Furcsa módon az európai királyságok egész sora alkalmas arra, hogy modern értelemben vett demokráciákat irányítson, de ha a Szent Korona eszmeiségének igénye véletlenül kiszivárog Európába, akkor azonnal elkezdődik a boszorkányüldözés. Történelmi igazságtevésről pedig még csak gondolkodni sem lehet anélkül, hogy meg ne kapnánk a legdurvább sértéseket.

Ebben a miliőben talán már nem is olyan furcsa, hogy a második évezred első tizedének végén a reneszánszt ünnepeltetik velünk. Amikor azt halljuk reneszánsz, valami erőteljes és magasztos felvirágzás, kulturális felemelkedés jut eszünkbe. Az ember kibontakozása. A reneszánsz ember sokoldalú, nyitott gondolkodású, széles látókörű, igazi polihisztor. Olyan nevek fémjelzik a reneszánsz zsenit, mint Leanardo da Vinci. A lángelme, a feltaláló, az imposztor. A reneszánsz három évszázada (trecento, quattrocento, cinquecento) egyfajta visszatérés az antik világhoz.

Másfelől a reneszánsz a szépen festett és magas műveltséggel megfogalmazott irodalmi alkotások felszíne alatt megbúvó másik arcát is látnunk kell. Ez a kor a világon végigsöprő nagy járványok kora, az inkvizíció és a boszorkányüldözések kora, a keresztes háborúk kora, az újvilág felfedezésének és az indiánok kiirtásának kora, és ha hazánkat is említem, akkor Mátyás király és a török uralom kora. Számomra, ha van ebben a három évszázadban valami ünnepelni való, az Mátyás király, az utolsó valóban magyar király és nem a szépen csomagolt, de pusztító eszmerendszer.

Ha már világvégéről beszélek, akkor számomra ez mindenképpen a világ egyfajta végét jelenti. Amikor a felszínt igyekszünk polírozni, és ha már szépen csillog, akkor ünnepelni kezdjük. Hiába fortyog a mélyben a legsűrűbb emberi pokol, kint aranymetszésben festett antikos miliő... A reneszánsz az a korszak, amikor a szakralitás szép apránként megszűnik létezni és az ember önnön nagyságát -kezdetben az Isten mellé, majd fölé emeli.

A világvége-várásnak komoly hagyománya van a keresztény kultúrkörben. Szinte nem telt el évtized, hogy egy magát (be)avatottnak érző látnok, médium, próféta meg ne jósolta volna az eljövendő végítéletet. Nem is lenne ezzel baj, hiszen minden pillanatban felkészültnek kell lennünk, hogy személyes valónk vége eljön. Azt mondom, hogy nem lenne ezzel probléma, ha nem a "carpe diem"-et és/vagy a minden mindegy beletörődését váltaná ki, hanem a folytonos készenlétet.

A történelem kereke vissza nem forgatható. Hol van a lovagregények intrikákkal és ármányokkal teli izgalmas világa? Itt -a mindennapokban! Csak körbe kell nézni és meglátni.