Reggel kedves bement a városba, keresztelőre hivatalos. Én hozzáfogtam mosogatni, és feltettem a levest a tűzre. Közben néztem ki az ablakon a szomorkás őszi esőbe, a gesztenyefára, a távoli dombokra. Elkalandozott a képzeletem. Ilyenkor régen kirándulni jártunk a Pilisbe, a Budai hegyekbe vagy a Börzsönybe. Vagy gombát szedni a titkos erdőkbe, amit persze mindig letaroltak a helyiek, akik hamarabb értek minálunk a fenyvesek alá. Azért maradt nekünk is, néha nem is kevés. Akkor persze még tudtam hová vigyem a szedett gombát bevizsgáltatni. Hiába gondolom, hogy ismerem, azért csak jó az, ha szakember is átnézi.

Nagyon régen nem voltam már gombát szedni. Azzal is nagyon régen találkoztam, akivel szedtük. Nem beszélünk már, nem járunk össze, pedig volt idő, amikor szinte családtagnak számított. Talán megváltoztunk, távol kerültünk egymástól, más oldalon állunk ha politikáról esik szó. Igaz, ez mindig is így volt, de volt idő, amikor ez nem számított. Ártatlannak az akkori magunkat sem mondanám, de most mégis más. Aztán a fene se tudja, talán nem is változott akkorát a világ. Közben barátok jönnek-mennek, ideológiai alapon, vagy csak felbuzdulás és elfásultság mozgatja, nem tudom. 

Ilyen féle gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben néztem, hogyan ázik az öreg fát a házunkkal szemben. Aranybarna leveleit már elhullajtotta, ragyogó fényű gesztenyéi csak úgy záporoznak, ahogy a fa karjait meglendíti egy-egy fuvallat. Sorban potyognak a vörösbarna puha avarszőnyegre...

Reggel volt kedvesnek egy megjegyzése. Korán kelt, hamar kellett indulni a keresztelőre. Én még öleltem volna, de menni kellett. A kezemet még húzta volna vissza magára, de elvettem és ráböktem: nem én zavarlak el ilyen korán... Nekem még vannak barátaim -mondta, és felkelt az ágyból.

Kicsit később kimásztam én is az ágyból, a hálószobából, a gép elé, nézzem meg a leveleket, olvassak híreket, csináljak úgy, mint ha még élnék... Aztán a levessel és mosogatással megvoltam, nekiláttam a szappanszeletelő készítésének. Szombaton piacc előtt elmentünk a barkácsboltba, beszereztük a szükséges faanyagot, vettünk ragasztót -mint utóbb kiderült, nem volt rá szükség. Mindegy, enni nem kér, eláll a szerszámos ládában. 

Fúrtam, faragtam, készült a szappanszeletelő láda. Szépen levágtam a léceket, összeméricskéltem, előkészítettem a szorítókat, ragasztottam és összeszereltem. A biztonság kedvéért még pár csavarral is meg akartam erősíteni, amikor a fúrógép dobozában észrevettem valamit. A betyár mindenségit a kis ravasznak, hát itt bújt meg. Tudtam, hogy jól eltettem valahová, ahol majd kéznél lesz és hamar előkerül. Hát eddig kellett rá várni, mert eleddig nem volt szükség a saját fúrógépemre. 

A Bluetooth eszközt még költözés előtt raktam el jól, hogy meglegyen majd. Aztán persze nem emlékeztem hová... Azt meg most nem értem, miből gondoltam, hogy a fúrógép mellett van a legjobb helyen... A fene se érti hogyan gondolkodom, néha magamat is sikerül meglepnem.

A szappanszeletelő láda alulról -félkészen

Itt tartok a szerelésben. Száradás után leszedem a szorítókat, az elejére teszek még egy küszöböt és a két oldalát bemetszem, az vezeti majd a kést. Alant pedig a szappankészlet

Így állunk...